Vágólapra másolva!
A barcelonai nullpontos versenyt követően Jean Todt, a Forma-1-es Ferrari-istálló csapatfőnöke végre kertelés nélkül kimondta, hogy a konkurencia elszaladt együttese mellett. A Bridgestone-nak egyelőre fogalma sincs, mi okozhatta Michael Schumacher defektjeit, az Observer című napilap szerint pedig három együttes is átalakította tankjait a BAR kizárását követően.

Képgaléria a Spanyol Nagydíjról

Finoman szólva sem a Ferrari elképzelései szerint alakult a hétvégi Spanyol Nagydíj: Rubens Barrichello csak kilencedik lett, a világbajnok Michael Schumacher pedig célba sem ért, miután egy bal hátsó defekt után kapott egy bal elsőt is. A Bridgestone-nak fogalma sincs róla, hogy a jól sikerült imolai viadal után ezúttal miért nem tudta tartani a lépést a Michelinnel, de a gyár a defektekre sem tudott magyarázattal szolgálni.

"Kiábrándító eredményt értünk el" - ismerte el a nyilvánvalót Szuganuma Hiszao, a Bridgestone technikai igazgatója. "Pedig a Jordannek és a Minardinak sem voltak gumigondjai a hétvégén, okkal remélhettük, hogy mindkét Ferrari beér a célba. Sajnos a verseny vége felé elillant a levegő Schumacher bal hátsó kerekéből, majd a gyors csere után az elsőből is. Számunkra a biztonság a legfontosabb, így már meg is vizsgáltuk az érintett abroncsokat, arra azonban nem tudtunk rájönni, mi okozta a bajt. Az biztos, hogy a kopás elfogadható szinten maradt."

"A defekteket okozhatták a pályára került alkatrészdarabok vagy egy leszakadt szárnydarab is" - mondta már a Bridgestone egyik szóvivője. "Michael egy körrel az első előtt panaszkodott, hogy az autó instabil, majd a kerekek hirtelen elveszítették a nyomást. Jelenleg ennyit tudunk."

Hárman is átalakították a tankot

Az Observer című brit napilap értesülése szerint nemcsak a BAR-Honda gondolta úgy, hogy a második tank alkalmazásával szabályszerűen jár el. Az imolai turpisság felfedezését követően állítólag három, közelebbről meg nem nevezett istálló is átalakította tankjait, akikkel kapcsolatban szintén felmerül a kérdés, hogy vajon nem a megengedett súlyhatár alatt versenyeztek-e. Az Observer írása szerint a csapatok "biztosra akartak menni", s még csak esélyt sem kívántak teremteni arra, hogy úgy járjanak, mint a brackleyi gárda.

A kizárással kapcsolatban a Bildben is megjelent egy hír, amely szerint Jenson Button és Nick Heidfeld helyet cserélhetnek a Monacói Nagydíjat követően. Sir Frank Williams már a 2005-ös esztendőre is szerződtetni szerette volna az angolt, a szerződésfelügyelő-testület azonban megakadályozta a transzfert. Heidfeld menedzsere, Werner Heinz céfolta a hírt. "A Williams maximálisan elégedett Nick teljesítményével, aki pedig a csapattal van megelégedve. Szó sincs cseréről, ez merő kitaláció."

Schumacher a győzelemtől messze állt ugyan, a dobogóra viszont felállhatott volna. Nagyobb gond autójával sem volt, hiszen mindössze hét ezreddel volt lassabb, mint a leggyorsabb kört autózó Giancarlo Fisichella. "Úgy gondolom, a harmadik hely reális cél lehetett volna" - nyilatkozta a hétszeres világbajnok. "Így aztán kifejezetten bosszantó, hogy két buta hiba miatt ki kellett állnom, az első előtt már éreztem, hogy nincs minden rendben az egyensúllyal. Meglehetősen ritkán fordul elő, hogy egy oldalon mindkét gumi 'elszáll', miközben a túloldalon minden rendben van. Rengeteg munka áll előttünk, ha Monacóban jól akarunk szerepelni."

Jean Todt csapatfőnök tudta, hogy nehéz verseny vár együttesére, a végeredmény azonban őt is elkeserítette. "A verseny közepén még úgy tűnt, meg tudjuk ismételni imolai eredményünket, Michael a stratégiának köszönhetően előrenyomult, s a dobogón végezhetett volna. Aztán a 44. körben jött az első, a 46.-ban a második defekt, amely után feladta a futamot. Rubens sem tudott az egytankolásos taktikával pontot szerezni, el kell fogadnunk, hogy riválisaink jelenleg jobbak, mint mi. Éppen ezért nem adjuk fel, a világbajnokság hátralévő részében ugyanazzal az elszántsággal fogunk dolgozni, ami az elmúlt években jellemzett minket."

A McLarennél eközben nagy az öröm, hiszen Kimi Räikkönen elképesztő fölénnyel utasított maga mögé mindenkit, s a szakértők többsége szerint elképzelhető, hogy az idény hátralévő része a wokingiakról szól majd. "A megszerzett 12-nél akár több pontot is kihozhattunk volna ebből a versenyből" - értékelt Norbert Haug, a Mercedes sportfőnöke. "Most azonban nem akarok számolgatni, inkább köszönetet mondok mindenkinek ezért a nagyszerű napért. Ahogy már Imolában, ezúttal is sokkal gyorsabbak voltunk a Renault-nál, ami kifejezetten ígéretes a jövőre nézve. Nagyon messze még a világbajnokság vége."

"Különösen édes ez a siker, hiszen uraltuk a versenyt" - összegzett Ron Dennis csapatfőnök. "Biztos vagyok benne, hogy képesek vagyunk megtartani ezt a lendületet, hiszen nagyon-nagyon jó autót raktunk össze." Räikkönen esetében jól is ment minden, a sérülése után visszatért Juan Pablo Montoyára azonban mintha nem figyeltek volna eléggé a szerelők. A kolumbiainak amúgy sem volt jó napja, a rajt után a fűre szorította Trulli, ami miatt egy helyet visszaesett, később pedig egy piruettel színesítette az unalmas perceket. Az egész tetejébe első tankolása után egy körrel újra ki kellett állnia, ugyanis túl kevés benzint töltöttek az autójába...

"Az autó összességében jó volt, bár nem a legtökéletesebb beállítást választottuk ki" - mondta Montoya. "Kis alulkormányozottsággal küszködtem végig, mindent összevetve azért elégedett vagyok. A vállam is rendben van, egyedül Trullira vagyok dühös. Remekül rajtoltam ugyanis, a manővere miatt azonban kénytelen voltam kiszélesíteni a pályát. Nagyon sportszerűtlen tett volt, nem vártam volna tőle."

Nem zárt rossz napot a Renault sem, Fernando Alonso második, Giancarlo Fisichella pedig az utolsó körökben is előzve ötödik lett. Nem is szomorkodott a Circuit de Catalunyát megtöltő 115 900 néző, tudták ők is, hogy spanyol kedvencük a nyolc megszerzett ponttal nagy lépést tett a világbajnoki cím felé. Említett nézőszám egyébként új csúcsot jelent, tavaly 108 300-an szorongtak a lelátókon. Csütörtöktől vasárnapig (az első napon a bokszutcát is meg lehetett látogatni) összesen 306 ezer ember fordult meg a montmelói ringen.

"Úgy érzem magam, mintha nyertem volna" - jelentette ki Alonso. "Fantasztikus autónk van, egész hétvégén nem volt vele gond, most ez a második hely volt a maximum, amit kihozhattunk belőle. A szurkolók ugyan nagyon bíztak zsinórban negyedik győzelmemben, de a levezető körömben láttam, hogy a második hellyel is ugyanolyan elégedettek, mint mi. Ötből ötször állhattam fel eddig a dobogóra, 44 pontot gyűjtöttem, ez fantasztikus dolog. Tudom, hogy a csapat kőkeményen fog azért dolgozni, hogy megtarthassam első helyemet a világbajnoki pontversenyben."

"Nem lehet minden versenyt megnyerni" - mosolygott Flavio Briatore csapatfőnök. "Vannak napok, amikor előre kell gondolkodni, s ez a második hely rettentő sokat számíthat majd a végelszámolásnál. Éppen ezért maximálisan elégedett vagyok, egyúttal gratulálnék a szenzációs teljesítményt nyújtó McLarennek."