Vágólapra másolva!
Kimi Räikkönen a San Marinó-i Nagydíj szombati első időmérője után a vasárnapi másodikon sem talált legyőzőre, így pályafutása során negyedszer indulhat az első rajtkockából. A McLaren finnje három ezredes előnyét több mint fél másodpercesre növelte Fernando Alonsóval szemben, akinek második helye azt jelenti, hogy a Renault idén először nem szerezte meg a pole-t. A szombaton remekül szereplő, s a Ferrarit harmadik helyre repítő Michael Schumacher tőle szokatlan módon nagy igyekezetében hibázott, így csak a szerény 13. helyről rajtolhat. Harmadik Jenson Button, negyedik Mark Webber, ötödik Jarno Trulli lett.

Száraz idő várta a pilótákat vasárnap délelőtt Imolában, éjszaka viszont esett, így a kicsit nedves pálya csúszós volt a tréning elején. A levegőt és az aszfaltot is 16 fokosnak mérték.

A szombaton hat és fél másodperces hátrányt összegyűjtött Patrick Friesacher kezdte a második időmérőt, az osztrák a Minardival sokat küszködve teljesítette gyors körét. Tegnappal ellentétben nagyobb hibát nem követett el, 2:57.048-as összesített eredménye azonban csak alapidőnek volt jó.

Csapattársa, Christijan Albers az első ellenőrző pontnál hét tizeddel volt gyorsabb nála, a Variante Altánál azonban megcsúszott egy vízfolton, s a gumifalba csúszott látványosan keresztbe a pályán. Autója nagyobb sérülést nem szenvedett, így el tud indulni a délutáni futamon.

A jordanes Tiago Monteiro másodpercekkel gyorsabb volt, mint Friesacher, ideje egy célegyenes előtti füstölgő fékezéssel is 2,7 másodperccel volt jobb, mint az osztráké.

Narain Karthikeyan nem tudta elveszíteni azt a hatalmas előnyt, amit tegnap épített fel csapattársával szemben, 2:52.099-cel ért célba, ami 2,1 másodperces javulást jelent a portugálhoz képest.

Az újonc Viantonio Liuzzi sokkal-sokkal gyorsabban ment körbe, mint addig bárki, hiba nélkül terelgette a Red Bullt, aminek köszönhetően négy (!) másodpercet vert két edzés alapján az előtte indult indiaira. 2:48.155 volt az összesített eredménye.

A kezdeti nedvesség folyamatosan tűnt el a pályáról, egyre gyorsabb lett a pálya. A Renault szerint tegnap nem vezetői hiba miatt bakizó Giancarlo Fisichella már majdnem teljesen száraz ideális íven próbálkozhatott, profitált is ebből. Két szektor után nyolc tizeddel állt Liuzzi előtt, a célig ezt feltornázta másfél másodpercre. Vasárnapi ideje 1:25.002 volt.

David Coulthard az első szektorban majdnem eldobta a Red Bullt, így esélye sem volt Fisichella megverésére. Csapattársát, Liuzzit azért sikerült megvernie, de két edzés alapján kevesebb, mint egy tizeddel...

Ferrari-motor a Red Bullokba

A jövő évtől a Ferrari szállítja a motorokat a Red Bull Racingnek - jelentette be az olasz istálló szombaton a San Marinó-i Nagydíjon. A konstruktőrök versenyében a legutóbbi hat évben győztes Ferrari tájékoztatása szerint két évre szóló megállapodást kötöttek a Jaguar-utód újonc osztrák istállóval, amely jelenleg Cosworth-motorokat használ. "Örülünk a megállapodásnak. A Red Bullnál mindenki hihetetlenül nagy elszántsággal, alázattal és lelkesedéssel dolgozik a sikerért, ami nagyon lenyűgözött minket" - kommentálta a döntést Jean Todt, a Ferrari csapatfőnöke. Todt arra nem tért ki, hogy az új szerződés befolyásolja-e a Sauberrel fennálló kapcsolatot, amelynek keretében 1997 óta látják el erőforrásaikkal az istállót. (Az együttműködés idén valószínűleg véget ért, a svájci együttes BMW-erőforrásokkal képzeli el a jövőt.)

Jacques Villeneuve hét tizedes előnnyel kezdte gyors körét, a második szektor után nagyjából ugyanennyi volt az előnye. A célig rontott néhány tizedet, de Fisichellát ettől függetlenül eggyel hátrébb szorította.

A száradással párhuzamosan folyamatosan javultak az idők is, így Ralf Schumacher is gyorsabb volt, mint Villeneuve. Összesen nyolc és fél tizeddel, 2:45.416-tal állt az élre. Vasárnapi ideje 1:24.422.

Rubens Barrichello tegnap nagyságrendekkel lassabb volt, mint M. Schumacher, s vasárnap se nagyon tudott javítani. A második szektor után egy tized sem volt az előnye, a célig azért javított egy kicsit. 173 ezredes előnnyel vette át az első helyet, ez a Ferrari ennél azért tud többet is.

Szato Takuma előnye 234 ezred volt az első szektor után, ebből nyolcat hullajtott el a másodikig. A harmadik szakaszt megnyomta a japán, s 585 ezredes előnnyel vette át ideiglenesen az első helyet.

A williamses Nick Heidfeld rengeteg időt veszített Szatóhoz képest, két szektor után közel két tized volt a hátránya. Ezen már csak rontani tudott, a célba fél másodperces plusszal a második helyen érkezett.

A Montoya-helyettes Alexander Wurz egy tizedes előnnyel kezdett, a második pontig néhány ezreddel növelni tudta előnyét. A harmadik szakaszt viszont elrontotta picit, így 31 ezreddel kikapott Szatótól.

A motorcserés, ezért végső helyezéséhez képest majd tíz hellyel hátrébb sorolandó Felipe Massa sem tudott mit kezdeni Szato idejével, két szektor után még vezetett, de a nyolc százados előny nem tartott ki a végéig. Több mint két tizedes hátránnyal csak harmadikként ért célba.

Az egy körön belül villámgyors Jarno Trulli végre mutatott valamit a Toyotával, fél másodperces előnnyel kezdett, amiből a második szektorban két tizedet elszórt. A végén újabb kettőt, de a megmaradt 140 ezredes előny arra elég volt, hogy 2:44.518-cal átvegye az első helyet.

Szimulátor dönthet Montoya visszatéréséről

Szimulátorteszt dönthet arról, hogy szerepelhet-e a McLaren-Mercedes kolumbiai pilótája, Juan Pablo Montoya a következő Spanyol Nagydíjon. "Kiválóan gyógyul a csont, de napokig mozdulatlanságra ítélték Juan Pablo sérült karját, így arról eltűnt egy pici izom. Ezt mindenképpen vissza kell szereznie. Még néhány vizsgálaton esik át versenyzőnk, s a szimulátoros teszt is döntő lesz, amikor a barcelonai indulásról döntünk" - mondta Ron Dennis csapatfőnök. Montoyát Bahreinben Pedro de la Rosa helyettesítette, míg Imolában Alexander Wurz indul helyette. (MTI)

Az utolsó szakaszt a versenyképessé faragott BAR-ban ülő Jenson Button kezdte, aki egy évvel ezelőtt éppen Imolában szerezte meg élete első pole pozícióját. Az angol két századdal verte Trullit az első pontnál, a másodikig viszont 360 ezredre növelte előnyét. A célba négy tizedes előnnyel érkezett, köre összességében másfél tizeddel jobb volt, mint Szatóé.

Mark Webber nem tudott gyorsabb lenni Buttonnál, nagyjából Trulli tempóját autózta. Hét ezreddel végül megverte az olaszt, így bejött másodiknak.

Az ausztrál után nagy hangorkán következett, hiszen Michael Schumacher kezdte meg gyors körét. A hétszeres világbajnok 12 ezredes hátrányban volt az első szektor után, ami a másodikban 139-re nőtt. A német annyira igyekezett javítani, hogy elfékezte magát, ezért kicsúszással bűnhődött. A pályára ugyan visszaevickélt, de 3,1 másodperces hátránya csak a 12. helyhez volt elegendő! Ezt elrontotta Schumacher.

Fernando Alonso a tőle idén megszokott magabiztossággal teljesítette gyors körét, a második ponton hét tized, s a célban is nagyjából ugyanennyi volt az előnye. 2:43.441-gyel vette át az első helyet.

Kimi Räikkönen az első szektor után egy tizedes hátrányban volt fiatal vetélytársához képest, a másodikban viszont 16 ezredes előnyt szedett össze. Nagyon szorosnak tűnt, Räikkönen viszont az utolsó harmadban szenzációsat nyújtott. 561 ezreddel verte meg Alonsót, így ő indulhat délután az első rajtkockából.

A San Marinó-i Nagydíj rajtsorrendje:
1 K. Räikkönen McLaren 2:42.880
2 F. Alonso Renault 2:43.441 +0.561
3 J. Button BAR 2:44.105 +1.225
4 M. Webber Williams 2:44.511 +1.631
5 J. Trulli Toyota 2:44.518 +1.638
6 Szato T. BAR 2:44.658 +1.778
7 A. Wurz McLaren 2:44.689 +1.809
8 N. Heidfeld Williams 2:45.196 +2.316
9 R. Barrichello Ferrari 2:45.243 +2.363
10 R. Schumacher Toyota 2:45.416 +2.536
11 J. Villeneuve Sauber 2:46.259 +3.379
12 G. Fisichella Renault 2:46.710 +3.830
13 M. Schumacher Ferrari 2:47.244 +4.364
14 D. Coulthard Red Bull 2:48.070 +5.190
15 V. Liuzzi Red Bull 2:48.155 +5.275
16 N. Karthikeyan Jordan 2:52.099 +9.219
17 T. Monteiro Jordan 2:54.252 +11.372
18 F. Massa Sauber 2:44.930 +2.050 - motorcsere miatt tíz hellyel hátrébb sorolva
19 P. Friesacher Minardi 2:57.048 +14.168
20 C. Albers Minardi 1:25.921 - a második edzésen idő nélkül

A második időmérő végeredménye:
1 K. Räikkönen McLaren 1:22.994
2 F. Alonso Renault 1:23.552 +0.558
3 J. Button BAR 1:23.641 +0.647
4 Szato T. BAR 1:23.807 +0.813
5 J. Trulli Toyota 1:24.026 +1.032
6 A. Wurz McLaren 1:24.057 +1.063
7 M. Webber Williams 1:24.069 +1.075
8 F. Massa Sauber 1:24.337 +1.343
9 R. Barrichello Ferrari 1:24.351 +1.357
10 N. Heidfeld Williams 1:24.389 +1.395
11 R. Schumacher Toyota 1:24.422 +1.428
12 G. Fisichella Renault 1:25.002 +2.008
13 J. Villeneuve Sauber 1:25.260 +2.266
14 V. Liuzzi Red Bull 1:26.351 +3.357
15 D. Coulthard Red Bull 1:26.438 +3.444
16 M. Schumacher Ferrari 1:26.984 +3.990
17 N. Karthikeyan Jordan 1:28.976 +5.982
18 T. Monteiro Jordan 1:29.152 +6.158
19 P. Friesacher Minardi 1:30.564 +7.570
20 C. Albers Minardi idő nélkül