Vágólapra másolva!
Bernie Ecclestone, a Forma-1 nagyura az idény eleje óta szeretné megreformálni a "két részre szakadt" időmérőt, a hétvégi San Marinó-i Nagydíjon állítólag újabb javaslattal áll elő.

Sokan utálják, kevesen szeretik az új Forma-1-es időmérőt, Bernie Ecclestone is régóta szajkózza, hogy változtatni kellene rajta. A főguru eddig csak a sajtóban dobálózott a szavakkal, Imolában viszont állítólag személyesen próbálja majd meggyőzni a csapatokat egy új rendszer bevezetésének szükségességéről.

Az ITV jelentése szerint a 74 esztendős vezető kiselőadásban vázolja majd javaslatát a tíz csapatfőnöknek, amelyről egyelőre semmit sem lehet biztosan tudni. Pletykák szerint Ecclestone egy szimpla időmérő híve, azaz egyetlen szombati tréningen alakulna ki a végleges rajtsorrend. Amennyiben az érintettek beleegyeznek, még az idén bevezethetik az új rendszert. (Erre egyébként jó esély mutatkozik, hiszen egy korábbi felmérés szerint mindössze két istállónak nincs kifogása a kvalifikáció jelenlegi lebonyolítása ellen.)

Ecclestone szerepelt a Today című szingapúri magazinban is, a lapnak adott interjújában kijelentette, hogy az ország hiába szeretne F1-es futamot rendezni, erre egyelőre nincs lehetősége. "Már most is van 19 versenyünk, épp 17-re szeretnénk ezt lenyomni" - mondta Ecclestone. "Amíg a csapatok bele nem egyeznek a bővítésbe, egyetlen új jelentkezést sem regisztrálhatunk." Rossz nyelvek szerint a vezér azért ilyen ellenséges, mert Szingapúr túl közel van a szintén futamházigazda Malajziához. "Erről szó sincs" - cáfolt Ecclestone.