Vágólapra másolva!
Ross Brawn, a Forma-1-es Ferrari-istálló technikai igazgatója szerint az új szabályok felelősek az eddigi kudarcokért.

Rubens Barrichello és Michael Schumacher eddig (mindössze) egy második és hetedik helyet szerzett a Ferrarinak, ezenfelül három kiesés és egy kilencedik hely színesíti a mérleget. Meglehetősen szerény teljesítmény annak tükrében, hogy a maranellóiak tavaly porig alázták a mezőnyt, Ross Brawn azonban már tudni véli a látványos visszaesés okát.

"Az egész az új szabályok műve" - jelentette ki a technikai igazgató. "A legnagyobb gond számunkra, hogy az időmérőn és a versenyen is ugyanazokat az abroncsokat kell használni, erre nem tudtunk úgy felkészülni télen, mint riválisaink. Ez mellesleg rácáfol azokra az abszurd híresztelésekre is, amelyek szerint az FIA minden egyes technikai változtatással a Ferrari kedvére kíván tenni."

Brawn úgy véli, hogy a Ferrari nem tudott elég gyorsan alkalmazkodni az új körülményekhez. "Persze ennek is megvan a maga oka. Akármennyire uraltuk is a világbajnokságot tavaly, végig a pontverseny megnyerésére kellett koncentrálnunk, így csak a szezon vége előtt nem sokkal kezdhettünk el foglalkozni az új autóval. Ezzel szemben a többiek - esélytelenségüket látva - már jóval korábban belevághattak a munkába."

A gumigondoktól függetlenül a Ferrari jó szereplést vár vasárnapi "hazai" versenyén, a San Marinó-i Nagydíjon.