Vágólapra másolva!
A Renault spanyol versenyzője, Fernando Alonso volt a leggyorsabb a Forma-1-es Bahreini Nagydíj első időmérő edzésén, amelyen magára talált a Ferrari. Michael Schumacher rég nem látott magasságokba, egészen a harmadik helyig "emelkedett", csupán az egyre tisztuló pályán utolsóként induló két pilóta előzte meg. A második helyet a toyotás Jarno Trulli csípte el előle.

A pénteki szabadedzéseken Alexander Wurz volt a leggyorsabb, a McLaren osztrákja azonban szombaton már nem jut(hatott) szóhoz. A sérült Juan Pablo Montoyát Pedro de la Rosa helyettesíti, aki pályafutása során most először bizonyíthat ütőképes autóban.

Az időmérőt "újoncként" (Malajziában ugye nem volt eredménye) a spanyol kezdte, nem mellesleg 41 fokos hőségben és 53 fokos aszfalton. De la Rosa 331-es csúcssebességet ért el a célegyenes végén (ez a pálya leggyorsabb pontja), az alapidőt 1:30.725-tel állította fel. Az egyik kanyarban hibázott egyet, ezért nem tudta megközelíteni a délelőtti szabadedzéseken elért eredményét.

Másodikként a sepangi viadalt betegség miatt kihagyó Szato Takuma gurult az aszfaltra, az első mért ponton másfél tized volt a hátránya. A második szektorban ez négy tizedre hízott, s a célig maradt is ugyanennyi.

Harmadikként a minardis Patrick Friesacher ment végig, szemlátomást küszködve a technikával. Csúszkált ide-oda az autóval, aminek következtében a második ellenőrző pontnál 3,3 másodperc volt a hátránya. A befutónál több mint plusz négyet mutatott az óra, ez a Minardi jelenleg ennyit tud (esetleg egy kicsivel többet - lásd Albers).

A Sepangban motorhiba miatt hamar kiesett Jenson Button következett, az első szektor után két tized volt a hátránya. A célba is kábé ugyanennyivel (+0.232) érkezett, így eggyel lejjebb taszította az időlistán csapattársát, Szatót.

Jacques Villeneuve az első mért ponton alig több mint egy tizeddel volt elmaradva de la Rosa idejétől, a második szektorban azonban (talán) kijött az, amire a Sauber az elmúlt napokban panaszkodott. Ez egész pontosan a leszorítóerő hiánya, meg is nőtt a hátrány hét tizedre. A célban másfél másodperc volt az elmaradás, amiben, mondjuk, benne volt a kanadai is: két füstölgős fékezés jelezte, hogy továbbra sem találja a ritmust.

A délelőtt 1:29.527-tel győzedelmeskedő Mark Webber sem tudta megverni de la Rosát a pálya első harmadában, minimális, hét százados hátrányt szedett össze. A másodikban ez két századdal nőtt csupán, a végén azonban javított, s 133 ezreddel (1:30.592) megverte a spanyolt.

Webber sepangi "jópajtása", Giancarlo Fisichella az első szektorban több mint egy tizeddel volt gyorsabb az ausztrálnál, igaz, az egyik kanyarban korrigálnia kellett. Ennek dacára előnyét sikerült megfejelnie egy újabb tizeddel, s a végén sem veszített sokat: 1:30.445-tel (-0.147) átvette az első helyet.

Rubens Barrichello (aki pénteki sebességváltó-gondjai miatt szombat délelőtt nem gyakorolt) már a célegyenes végén hibázott egy nagyot, csúnyán elfékezte magát. Közel egy másodperces hátrányt sikerült összeszednie rögtön, amihez a középső részen három tizedet tett hozzá. A célban +1,3 másodpercet mutatott a stopper, az eredmény a hatodik helyhez volt elegendő.

A másik Minardiban ülő Christijan Albers az élmezőnyre értelemszerűen nem, csak csapattársára, Friesacherre volt veszélyes, de őt legalább megverte. Nem is kevéssel, nyolc tizeddel, ha másnak nem is, legalább ennek örülhetett.

Albershez hasonlóan a jordanes Tiago Monteiro sem szólt bele a nagyok dolgába, végigment a pályán a saját kis tempójában, s az erőviszonyoknak megfelelően fél másodperccel megverte a DTM-ből érkezett hollandot. Rajta és Friesacheren kívül senkit.

Csapattársa, az indiai Narain Karthikeyan finom mozdulatokkal vezette körbe autóját Szahírban, nem sokkal, de két tizeddel megverte Monteirót. Mondhatni, szokás szerint.

Felipe Massa némi meglepetésre az első szektorban 11 ezreddel gyorsabb volt, mint Fisichella, középen azonban fél másodpercet veszített. A harmadik szektorban nem bukott semmit, +0.488-cal beért negyediknek, azaz valósággal "agyonverte" csapattársát, Villeneuve-öt. A csapatrádión meg is dicsérték.

Kimi Räikkönen az első mért ponton nyolc századdal verte Fisichellát, nem sokkal később azonban kicsit lecsúszott az ideális ívről. Ennek ellenére növelte előnyét az olasszal szemben, a célegyenes előtt azonban jött egy újabb - nagyobb - baki, így másfél tizedes hátránnyal csak harmadiknak ért be. Aktuális csapattársa, de la Rosa elé.

Christian Klien az első szektor után minimális hátránnyal állt Fisichellához képest, s noha hátránya nőtt, a végső két tizedes plusz azért elismerésre méltó. Az osztrák de la Rosát szorította eggyel hátrébb, a negyedik időt autózta.

A címvédő Michael Schumacher 188 ezredes előnnyel kezdett, s egy apróbb gumiégetést leszámítva nagyon rendben volt a köre. A fórt középen 212 ezredre növelte, amit ő nem szokott elveszíteni. Négy ezredet hullajtott csak el, 1:30.237-tel vette át az első helyet.

A másik red bullos, David Coulthard nem tudta megszorítani Schumachert, fél másodperces hátránnyal kezdett. Középen két és fél tizedet tett ehhez hozzá, a célba plusz egy másodperccel érkezett. Ez csupán a tizedik helyhez volt elegendő, azaz nagyon kikapott Klientől.

Ralf Schumacher egy apróbb hibával kezdte gyors körét, közel három tized volt a hátránya bátyjához képest. Középen lecsúszott az ideális ívről, hátránya nyolc tizedre nőtt, az utolsó harmadban viszont egy tizedet rávert a hétszeres világbajnokra. A nyolcadik legjobb időt szállította.

Nick Heidfeld 355 ezredes hátránnyal "alapozta meg" gyors körét, ami középen csak néhány ezreddel nőtt. A német pilóta a végén egészen nagyot alakított, két egész tizedet hozott Schumacheren, így másodikként ért célba.

Jarno Trulli sem tudta legyőzni Schumachert az első harmadban, a másodikban viszont alaposan elverte a hétszeres világbajnokot. Két szektor után nyolc ezred volt az előnye, amihez a végén még két és fél tizedett tett hozzá. A Toyota olasz versenyzője 1:30-on belül, 1:29.993-at teljesített.

Utolsóként Fernando Alonso ment ki a pályára, s demoralizáló, két és fél tizedes előnnyel kezdett. A spanyol elképesztő tempót autózott, két szektor után fél másodperc volt az előnye, s noha a pálya végén visszaesett kicsit, 145 ezredet azért megőrzött a fórból. Alonso 1:29.848-cal nyerte az első időmérő edzést, a rajtsorrend a vasárnap délelőtti második tréningen alakul ki.