Vágólapra másolva!
A hétszeres világbajnok Michael Schumacher nem tartja kizártnak, hogy még legalább négy szezont teljesít a Forma-1-ben, ami azt jelentené: negyvenévesen is indulna a futamokon.

"Nem gondolok a koromra, hiszen olyan srácokkal harcolok a versenyeken, akikkel együtt focizom. A futballpályán pedig egyáltalán nem érzem azt, hogy öregebb lennék náluk" - mondta a Ferrari német klasszisa. Michael Schumacher ismét, sokadszor is leszögezte, hogy még mindig nagyon élvezi az F1-et.

"Minden olyan természetesnek tűnik, amikor a pályán vagyok. Imádom, amit csinálok! Egyszerűen ez a kulcsa az elmúlt évek történéseinek. Amíg nem változik a helyzet, nem is gondolok a visszavonulásra. Csak akkor, ha már nem élvezem a futamokat, s nem lesz már célom. De fogalmam sincs, hogy mikor jön el ez az időszak, nem is érdekel. Csak a holnappal foglalkozom. Miért ne versenyeznék még negyvenévesen is?" - nyilatkozott a német világsztár, aki január 3-án ünnepelte 36. születésnapját.

A Ferrari csapatfőnöke, a Michael Schumacher jó barátjának számító Jean Todt sem tudja, hogy mikor jön el a búcsú ideje. "Valamikor befejezi, de ma még rendkívül friss, energikus, fizikailag és pszichikailag is. Úgy küzd, mintha sohasem nyert volna versenyt" - jegyezte meg a francia szakember.