Vágólapra másolva!
Egy nappal a McLaren "bemutatója" után s kereken egy héttel a hivatalos prezentáció előtt Fernando Alonso megtette az első köröket a Forma-1-es Renault-istálló 2005-ös autójával, az R25-tel.

A McLaren hétfői bemutatójához hasonlóan a Renault is csendben "leplezte le" 2005-ös versenygépét kedden, Fernando Alonso a valenciai ringen tett meg néhány kört az R25-össel. A francia istálló azért ad az ünnepélyességre, ezért egy hét múlva, február 1-jén Monte-Carlóban VIP-vendégek előtt is bemutatja az új autót.

Ami az új Renault-n rögtön feltűnik, az a keskeny orr-kialakítás. Tavaly a McLaren hasonló megoldással próbálkozott, ám nem hozott neki szerencsét a delfin forma: az MP4-19 módosított, szezon közben harcba dobott változata már szélesebb orrot kapott, ahogy a teljesen új konstrukcióként emlegetett MP4-20 is. A Renault első szárnya az idei trendnek (és az új aerodinamikai előírásoknak) megfelelően erősen ívelt, érdekesség, hogy az orr végéből kinyúló két "szemfog" az eddigi trapéz helyett már kör alakú nyílást formál az R25-ös elején.