Vágólapra másolva!
Péntek délelőtt, a valenciai versenypályán élesben is bemutatkozott a Forma-1-es Sauber-istálló új autója, a C24-es. A csapat az első képeket már csütörtökön nyilvánosságra hozta weboldalán.

A Sauber eredetileg január 11-én, a malajziai fővárosban tervezte bemutatni új versenygépét, a karácsonyi, délkelet-ázsiai szökőár miatt azonban lemondta a partit. Az első képeket így mindenféle rongyrázás nélkül, weboldalán hozta nyilvánosságra csütörtökön, egy nappal később pedig Felipe Massa már pályán is kipróbálta. A brazil pilóta szombaton is tesztel, a hét utolsó napján pedig átadja a C24-es volánját csapattársának, Jacques Villeneuve-nek.

Az új szabályok miatt különleges kihívást jelentett a Sauber mérnökeinek, hogy aerodinamikailag tökéletes autót alkossanak, Willy Rampf technikai igazgató szerint sikerült megoldaniuk a feladatot. "Elsősorban az aerodinamikai fejlesztésekre koncentráltunk a C24-es építése során, hiszen az új regulák miatt jelentősen csökken a leszorítóerő" - magyarázta Rampf, aki elárulta azt is, az új modell tulajdonképpen a C23-as továbbfejlesztett változata. "Csak annál sokkal kompaktabb és harmonikusabb" - tette gyorsan hozzá.

A C24-es meghajtásáról a Petronas-05A jelzésű motor gondoskodik, ez ugyanaz, amely Michael Schumacher és Rubens Barrichello Ferrarijában dolgozik majd. Az igazi változás gumifronton történt, az eddigi Bridgestone helyett a jövőben Michelin papucsokat használ Peter Sauber együttese. "Jelentős javulást várunk a váltástól, az első tesztek alapján úgy tűnik, jó lóra tettünk" - vélekedett a csapatfőnök.