Vágólapra másolva!
A legfrissebb hírek szerint a Forma-1-es Ferrari-istálló extra pénzt követel Bernie Ecclestone-tól a Brit és Francia Nagydíjon való indulásért cserébe. Ha nem születik megegyezés, a két futam (ismét) kikerülhet a versenynaptárból.

Bernie Ecclestone nagy nehezen megállapodott a silverstone-i szervezőkkel, szerződést kötött Magny-Cours-ral, (elvileg) megszerezte a csapatok hozzájárulását a 19 futamot tartalmazó versenynaptárhoz, most mégis veszélybe került a Brit és Francia Nagydíj megrendezése.

A szituáció kiváltó oka, hogy a kalendáriumot a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) az előtt véglegesítette, mielőtt arra az összes istálló áldását adta volna. Mert igaz ugyan, hogy az a kilenc együttes, amely a londoni Heathrow repülőtéren rendezett tanácskozáson megjelent (és többek között úgy döntött, a jövőben kevesebbet tesztel) elfogadta az Ecclestone által felkínált kárpótlást, de a "játékból" kihagyott Ferrari most úgy döntött: ahogy akkor, most is különcködni fog, s magasabb járandóságot követel.

"A csapatok megegyeztek, csak a Ferrari követel több pénzt, mint a többiek" - árulkodott Sir Frank Williams, az ügy kirobbantója. "Max Mosley FIA-elnök adott esetben arra kényszerülhet, hogy a Brit és Francia Nagydíjat nemhivatalosként rendezze meg, bár ne feledjük, Ecclestone mindenkinél jobban tudja elsimítani az efféle problémákat. A magam részéről optimista vagyok, ez csupán egy fenyegetés a jelentéktelenebb fajtából. Meg tudjuk oldani."

Senki nem árulta el, mennyi pénzről szól a vita, sőt, a Ferrari azt is tagadta, hogy extra követeléssel állt volna elő. "Ez teljes lehetetlenség. 19 futam lesz idén" - nyilatkozta a maranellóiak egyik szóvivője.