Vágólapra másolva!
A dohányreklámok tilalma miatt a BAR főszponzora, a BAT cigarettagyár fontolgatja, lepasszolja a csapatot. A vevő a Honda (és a Repsol) lehet.

A gyorsasági motoros világbajnokságban a '90-es évek óta meghatározó szerepet játszik a Repsol Honda, ugyanez a márkanév hamarosan a Forma-1-ben is feltűnhet. A legfrissebb hírek szerint a spanyol kőolajgyártó a japán autógyárral közösen átvenné a BAR-istállót, a spekulációk hátterében a Nagy-Britanniában bevezetni szándékozott totális dohányreklám-tilalom áll.

A tervek szerint a szigetországban jövő év közepén lép hatályba az a törvény(javaslat), amelynek értelmében a brit Forma-1-es istállók - a tévéközvetítés miatt - a világon sehol nem hirdethetnének dohánytermékeket. Noha várható, hogy egyelőre megegyezés születik a csapatok és a kormány között, a dohányreklámoknak hosszú távon biztosan nincs jövőjük.

Ez pedig kicsit sem lenne jó biznisz a brackleyi együttes főszponzora és többségi tulajdonosa, a BAT cigarettagyár számára, logikus lenne hát, hogy továbbadja a gárdát első számú partnerének, a Hondának, amely korábban erről szóló szándéknyilatkozatot is aláírt. Az autógyár ezzel a lépéssel nagyobb befolyással lenne a száguldó cirkusz ügyeire (a Forma-1-es tanácsban minden csapatnak van egy szavazata), motorszállítóként sok beleszólása nincs a dolgokba. (Erre jellemző példa, a japánok nagyon ellenezték, hogy csökkentsék a motorok méretét, 2006-tól mégis csak 2,4 literes V8-asokat lehet használni az FIA határozata értelmében.)

Nem lenne meglepő, ha a Honda a BAR megszerzése után a Repsollal állna össze, hiszen a gyorsasági motoros világbajnokságban pazar eredményeket ért el az olajgyárral együtt. 1995 és 1999 között Mick Doohan és Alex Crivillé öt világbajnoki címet nyert az alakulatnak az ötszáz köbcentis (azóta MotoGP) kategóriában, Valentino Rossi 2002-ben és 2003-ban vert el mindenkit. A Repsol, amely utoljára a csődbe ment Arrows-istállót támogatta, Pedro de la Rosát szeretné be/visszanyomni a Forma-1-be.