Vágólapra másolva!
Jean Todt kiszúrta magának a Forma-3000 Schumacherjét, Vitantonio Liuzzit, s olyannyira megtetszett neki az olasz teljesítménye, hogy valamilyen formában szeretné a Ferrarihoz láncolni.

Miközben Michael Schumacher a Forma-1-ben halmozza a győzelmeket, a "másodosztályban" a száguldó cirkuszba betörni szándékozó Arden International olasz pilótája oktatja a mezőnyt. A 23 esztendős Vitantonio Liuzzi az eddigi hét versenyből hatot megnyert (a Nürburgringen 11. lett), egyedülálló sikersorozata miatt máris ráaggatták a "Forma-3000 Schumacherje" jelzőt.

Az Independent című brit lap szerint nemcsak a szurkolók, hanem maga Jean Todt, a Ferrari csapatfőnöke is felfigyelt az ifjú tehetségre, aki állítólag magával Schumacherrel elemzi az olasz "majd' minden kormánymozdulatát".

Liuzzit a 2005-ös idénnyel kapcsolatban már szóba hozták a Jaguarral, szponzora tudniillik az a Red Bull, amely a Milton Keynes-iekkel igen szoros kapcsolatot ápol. A Ferrari ennek ellenére szeretné elhappolni a pilótát, s nem elképzelhetetlen, hogy tesztpilótai állást kínál neki. Megtörténhet az is, hogy leigazolják, majd kölcsönadják a Saubernek (második Felipe Massa lehet), hogy gyűjtögesse a tapasztalatot. Amennyiben az elitkategóriában is meggyőző teljesítményt nyújt, akár Michael Schumacher vagy Rubens Barrichello utódja is lehet később.