Vágólapra másolva!
Giorgio Pantano még kétmillió euróval "tartozik" Eddie Jordannek, szponzora azonban az eredménytelenségre hivatkozva nem nagyon akar fizetni. Mégsem Nick Heidfeldnek kell távoznia a Jordan-Fordtól?

A német és angol médiával ellentétben Hollandiában úgy tartják, Jos Verstappen nem Nick Heidfeldet, hanem Giorgio Pantanót váltja majd a Jordan-Fordnál. A német pilóta ugyan nem tesz a kasszába szponzorpénzt, ám kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt, s rendre elveri olasz csapattársát.

A Dutch Associated Press értesülése szerint ráadásul Pantano szponzora eredménytelenség miatt nem hajlandó előteremteni a Forma-1-es szereplésért fizetendő összegből visszamaradt kétmillió eurót, nehéz helyzetbe hozva ezzel Eddie Jordan csapatfőnököt. Az ír türelme állítólag május végéig (azaz az Európa Nagydíj utánig) tart, ha Pantano addig nem rendezi a számlát, repül.

Az már korábban eldőlt, hogy Verstappen június elsején tesztel Silverstone-ban. Amennyiben Pantano Monte-Carlóban és a Nürburgringen nyújtott teljesítményével sem tudja rábírni szponzorát a fizetésre, már a Jordan új pilótájaként teheti mindezt.