Vágólapra másolva!
A holland Jos Verstappen szeretne visszatérni a Forma-1-es Minardi-istállóhoz, ennek érdekében már fel is vette a kapcsolatot az együttes új főszponzorával, a Wiluxszal.

Nem akarunk ugyan vészmadárkodni, de ettől még tény: Baumgartner Zsolt pozíciója picit megingott a Minardinál. Nemcsak Zsolt, hanem csapattársa, Gianmaria Bruni sem érezheti magát biztonságban, mégpedig Jos Verstappen miatt: az F1Racing szerint a holland szeretne visszatérni a kiscsapathoz, amelynek színeiben végigkínlódta a tavalyi esztendőt.

Mint ismeretes, a Minardi múlt héten jelentette be, hogy főszponzora a holland Wilux, fürdőszobacikkeket gyártó vállalat lett, amely természetesen roppant szívesen venné, ha egy "hazai" versenyző is lenne a csapatban. A szintén holland Verstappen már fel is vette a kapcsolatot Ruud Wildschut igazgatóval, s közölte, szívesen vezetné a PS04B-t. Igaz, (szerencsére) szabott egy feltételt is: az autónak versenyképesnek kell lennie.

Nos, a Minardi ettől per pillanat olyan messze van, mint újszülött a nyugdíjkorhatártól, Wildschut szavai mégsem igazán megnyugtatóak. "Szerintem el tudnám intézni Paul Stoddarttal, ha Jos komolyan gondolja a dolgot."

Mivel egyelőre semmi konkrétum nincs az ügyben (remélhetőleg nem is lesz), kár lenne találgatásokba bocsátkozni. Ha azonban a csapatfőnöknek tényleg választania kellene Bruni és Baumgartner között (hangsúlyozzuk, ennek jelenleg minimális az esélye), nem biztos, hogy utóbbi járna jól: elvégre még a nyolcmillió dollár "beugrópénzt" sem fizette ki teljes egészében...