Ki nem találná, hány évet várnak a vevők erre az új luxusautóra

Lexus LX
Vágólapra másolva!
Az alkatrészhiány miatt kezd olyan sokáig tartani a leszállítás, mint a Merkúr-korszakban.
Vágólapra másolva!
Brutális méretű hűtőmaszkot kapott az új LX Forrás: Lexus

Ideiglenesen kikerült a rendelhető modellek közül az új Lexus LX Japánban, ugyanis annyi rendelés érkezik rá, hogy esély sincs tartani a tempót a gyártósoron. Mondhatnánk, hogy 2008 óta várták a rajongók az új Lexus LX-et, akkor a négy év várakozási idő talán már nem is olyan elviselhetetlen. Az új Toyota Land Cruiser 300-ason alapuló modell elődje

ugyanis nem kevesebb, mint 14 évig volt piacon az újdonság érkezése előtt.

Az autógyártó a hatalmasra nőtt várólistát – ennek következtében a rendelési lehetőség szüneteltetését – a modell népszerűségével indokolta. A potenciális Lexus LX-vásárlók egy hosszú üzenettel találkozhatnak a rendelési lehetőség helyett a Lexus japán weboldalán, amelyben így szól: „Az LX nem csak a szülőhazájában arat hatalmas sikert, hanem a nemzetközi színtéren is, így folyamatosan a gyártási kapacitásokat messze meghaladó mennyiségű rendelés érkezik rá."

Azon kevés luxusautók egyike, ami terepen sem vall szégyent Forrás: Lexus

Fontos viszont megjegyezni, hogy a Lexus bővíteni sem tudja az említett gyártási kapacitást, ugyanis annak nem a munkaerő és nem is az anyagi erőforrások hiánya szab gátat, hanem az alkatrészellátás. Ráadásul most még csak át sem lehet irányítani a prémium terepjáró vevőit a már említett, Toyota platformtársra, hiszen annak a modellnek az árusítása is pontosan ugyanezen okból szünetel a szigetországban január óta. Valószínűleg az is szerepet játszott az új LX kezdeti népszerűségében, hogy ez volt a legközelebbi alternatívája az új Land Cruisernek.

Jóval igényesebb a beltér, mint az alapot adó Toyota Land Cruiser 300-as esetében Forrás: Lexus

Az LX annak ellenére szárnyalta túl sokszorosan a hozzá fűzött értékesítési elvárásokat, hogy egyáltalán nem olcsó:

Japánban 34 millió forintnak megfelelő japán jenért volt kapható

az alapváltozat.

Más régiókban ennek ellenére továbbra is árusítják az új LX-et, ahogy a Land Cruisert is, így megvan az esély, hogy megismétlődik, ami néhány hónappal ezelőtt. Akkor a Toyotának közleményt kellett kiadnia, hogy ne értékesítsék újra a Land Cruisereket olyan piacokon, ahol azok nem elérhetők. Egyes vásárlók ugyanis a megnövekvő üzembehelyezési költségek mellett még jelentős felárat is hajlandóak voltak azért kifizetni, hogy így jussanak hozzá az áhított modellhez.

A V8-as szívómotort V6-os turbó váltotta Forrás: Lexus

Jó eséllyel ugyanez a sors vár az új Lexus LX-re is, ha a forgalmazó nem lép közbe. Jól látszik továbbá, hogy egyes vásárlóknak a pénz sem számít, ha a várakozási idő rövidítéséről van szó, a bármilyen okból készleten maradó, illetve az alig használt új példányok így még akár remek befektetéssé is válhatnak. A minimum 34 milliós új áron felül ugyanis akár további

20-25 millió forintnak megfelelő profittal gazdagodhat az, aki hajlandó azonnal megválni a frissen kiszállított Lexus LX-étől.

Az Egyesült Államokban - ami a legnagyobb felvevőpiaca a modellnek - az LX még rendelhető egy éves várakozási idővel, ám a Land Cruiser már itt sem érhető el a korlátozott gyártási kapacitás miatt.