Theissen: Heidfeld világbajnok lesz

Vágólapra másolva!
A BMW motorsport igazgatója, Mario Theissen meg van róla győződve, hogy a BMW-Sauber istálló pilótája, a szerinte sokszor alábecsült Nick Heidfeld képes arra, hogy világbajnoki címet szerezzen a Forma-1-ben.
Vágólapra másolva!

Heidfeld a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon a negyedik helyen kormányozta célba a BMW-t, bizonyítva ezzel, hogy a téli eredmények nem a véletlen művei voltak, valamint ős személy szerint alkalmas a csapaton belüli vezérszerep betöltésére.

Ráadásul ezzel a biztató eredménnyel azt is jelezte, hogy igényt tart a Michael Schumacher utáni éra elsőszámú német versenyzői pozíciójára is. Ezek után nem csoda, ha a BMW motorsport igazgatója, Mario Theissen vakon bízik benne.

"Nick Heidfeld az a pilóta, aki világbajnok lehet. Mindene adott ehhez"- mondta Theissen a Spiegelnek adott interjújában. Ennek ellenére a sportvezető nem jelentette még ki egyértelműen, hogy a BMW meghosszabbítja-e a német szezon végén lejáró szerződését.

Alapvetően Theissen mindig elégedett a pilótáival. Nemcsak Heidfelddel, de a másik versenyzővel, Robert Kubicával és a két tesztpilótával, az egyaránt német Sebastian Vettellel és Timo Glockkal is. Így nem csoda, ha egy jelenlegi élversenyző, mint például Fernando Alonso szerződtetése nem téma a BMW-nél.

"Úgy gondolom, hogy az a pilóta, akire a világbajnoki cím elnyeréséhez szükségünk van, már a csapat tagja"- fogalmazott sejtelmesen Theissen.

És ha már a vb-elsőségnél tartunk: "A csapat kiépítését 2007 végéig befejezzük, és a svájci gyár, Hinwilben is ekkorra fog teljes mértékben elkészülni. A következő évben már győzelmi esélyekkel akarunk rajthoz állni, 2009-ben pedig a világbajnoki címért kell harcolnunk"- fejezte be a német szakember.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!