Ez a közös a tehetséges kutyákban

kutya
Vágólapra másolva!
Minden kutyatulajdonos úgy gondolja, hogy az ő kutyája különleges. Tudományos eredmények bizonyítják, hogy néhány kutya még különlegesebb, ugyanis képesek kutyajátékok százainak nevét megtanulni. E jelenség rendkívüli ritkasága miatt egészen a közelmúltig nagyon keveset tudtak ezekről a kutyákról, mivel a legtöbb tanulmány, amely ezt a képességet dokumentálta, csak egy vagy két kutya megfigyelése alapján készült. A Scientific Reports című folyóiratban megjelent új tanulmányban az ELTE Etológia Tanszék kutatói új megvilágításba helyezik e kivételes kutyák jellemzőit.
Vágólapra másolva!

Egy korábbi tanulmányukban a kutatók megállapították, hogy csak nagyon kevés kutya képes megtanulni a tárgyak, főként kutyajátékok nevét. A kutatók szerették volna jobban megérteni ezt a jelenséget, ezért több olyan kutyát kerestek, amelyek rendelkeznek ezzel a képességgel. 2020-ban közösségi médiakampányt indítottak, és közvetítették a szótanuló kutyákkal végzett kísérleteiket, abban a reményben, hogy több ilyen kutyát találnak.

"Ez egy úgynevezett citizen science projekt volt, vagyis a nyilvánosság bevonásával közösségi tudományos kutatás zajlott" - magyarázza a kutatás folyamatát Dr. Claudia Fugazza, a kutatócsoport vezetője. "Ha egy kutyatulajdonos megkeresett minket, mert úgy vélte, hogy a kutyája ismerte a játékok nevét, megkértük, hogy egy adott módszer segítségével tesztelje le kutyája képességét, és küldje el nekünk a tesztről készült videót".

A kutatók ezután online találkozót tartottak a gazdákkal, hogy ellenőrzött körülmények között figyeljék meg, vajon valóban tudja-e a kutya a játékai nevét. A gazdáknak e mellett egy kérdőívet is ki kellett tölteni a kutyák előéletével kapcsolatosan.

"A kérdőívben a gazdákat kutyájuk felkészültségéről, életkörülményeiről kérdeztük, és kíváncsiak voltunk a kutyák nevelésével és kiképzésével kapcsolatos tapasztalataikra, valamint arra, hogy miképp tanulta meg a kutya megtanulta a játékai nevét" - magyarázza Dr. Andrea Sommese, a tanulmány társszerzője.

Forrás: Pixabay

A kutatók 9 országból 41 kutyát gyűjtöttek össze, többek között az Egyesült Államokból, az Egyesült Királyságból, Brazíliából, Kanadából, Norvégiából, Hollandiából, Spanyolországból, Portugáliából és Magyarországról. A témával kapcsolatos korábbi tanulmányokban border collie-k vettek részt. Így, bár a tárgyi címkék tanulása még a border collie-k esetében is nagyon ritka, nem volt meglepő, hogy a jelenlegi vizsgálatban részt vevő kutyák közül sokan (56%) szintén ehhez a fajtához tartoztak.

Ugyanakkor néhány, nem fajtatiszta kutyánál, például két pomerániai törpespitznél, egy pekingi palotakutyánál, egy shih tzunál, egy corgi-nál, egy uszkárnál és néhány keverék kutyánál is kimutatták a játéknevek tanulásának képességét.

- mondja Shany Dror, a kutatás vezetője.

A vizsgálatban részt vevő tulajdonosok túlnyomó többségének nem is volt tapasztalata a kutyakiképzésben, és a kutatók nem találtak összefüggést a tulajdonosok tapasztalata és a kutyák azon képessége között, hogy a nevek hallatán a megfelelő játékokat válasszák ki.

"Korábbi tanulmányainkban kimutattuk, hogy ezek a szótanuló kutyák nagyon gyorsan tanulnak meg új tárgyneveket" - magyarázza Dror. "Így nem meglepő, hogy amikor a kutyákkal elvégeztük a tesztet, a kutyák által ismert játékok átlagos száma már 29 volt, de amikor közzétettük az eredményeket, a tulajdonosok több mint 50%-a arról számolt be, hogy kutyájuk már több mint 100 játéknévből álló szókincset sajátított el".

"Mivel a szótanuló kutyák nagyon ritkák, eddig csak anekdoták voltak a hátterükről" - magyarázza Miklósi Ádám professzor, az ELTE Etológia Tanszék vezetője és a tanulmány társszerzője. "A tárgynevek megtanulásának ritka képessége az első dokumentált esete a tehetségnek egy nem emberi fajnál. A tanulmányban dokumentált, viszonylag nagy számú egyed segít azonosítani a kutyák közös jellemzőit, és egy lépéssel közelebb visz bennünket egyedülálló képességük megértéséhez".

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!