Eltűnt Medveczky Ilona több milliót érő, kristályokból készült ruhája

Vágólapra másolva!
Rejtélyes körülmények között tűnt el Medveczky Ilona egyik ikonikus ruhája, melyet több ezer Swarovski kristály díszített.
Vágólapra másolva!

A történetet még különlegesebbé teszi, hogy a legendás táncművész ma is emlékszik, mikor viselte utoljára a nevezetes darabot: a nagyon drága ruhát a 2017-es Story-gálán viselte, és aznap este látta utoljára. A művésznő még mindig reménykedik abban, hogy valamilyen úton-módon egyszer visszakerül hozzá a csillogó estélyi, ami több millió forintot ér.

Jutalmat ajánlott fel a megtalálónak

A kristályokból készült, 35 kilós ruha története is nagyon érdekes. “Huszonöt évig volt az élettársam dr. Nagy Richárd, a Magyar Televízió egykori elnöke, aki egészen Jablonecig utazott, és onnan hozott kétezer méter gurtniba tekert kristályt. A saját terveim alapján a televízió varrodájában készítették ezt a különleges ruhát. (…) Nekem egy valódi ereklye volt, Nagy Richárd extra ajándéka, és nem mellesleg felbecsülhetetlen az értéke.”

Az ominózus estén a gálára két kísérővel érkezett, és hazafelé a szálloda parkolójában átöltözött. “Levettem a ruhát, és beraktam egy barna műbőr táskába, amit a kísérőim autójának csomagtartójába helyeztem. Akkor láttam utoljára” – mesélte a Storynak Medveczky Ilona, aki amikor hazaért a gála után, azonnal besietett a kapun. 

Úgy vélte, a ruha ráér később is, az azonban eltűnt. Kísérői sem tudnak a további sorsáról. „Annyira egyedi, hogy eladni szerintem csak darabokban lehetne” – vélekedik a művésznő, aki jutalmat ajánlott fel annak, aki segít a ruha nyomára bukkanni.

Testileg és lelkileg is fittnek érzi magát

Medveczky Ilona lelki és testi frissességének titka – elmondása szerint – a lelki békéje, illetve, hogy igyekszik minden negativitást kizárni. Sokat olvas, a jó genetikájának köszönhetően pedig évek óta tartja a súlyát, ráadásul a háza körüli munkák is folyamatos edzésben tartják, hiszen maga csinál mindent.

A 82 éves revükirálynő egyszer már elkészítette a végrendeletét, ám később azt megsemmisítette, mivel csalódást okozott neki a személy, akire rábízta volna annak a teljesítését.

Volt hivatalos végrendeletem, de nemrég összetéptem! Akire eredetileg rábíztam volna a teljesítését, akkora csalódást okozott, hogy parkolópályára tettem. Most egy új emberre hárítom át a feladatot, aki maximálisan végrehajtja majd a végakaratomat, ha eljön az ideje.

Főszerepet játszik az állatmenhelyek, az állatgyógyászat támogatása havi fix összeggel. Korábban a táncművészetet is támogatni akartam, ám meggondoltam magam, mert ráeszméltem: sem a balettművészi, sem a revütáncosi múltammal együtt sem terjesztett fel a kollégák közül senki Kossuth-díjra se régen, se most. Érdemes művész vagyok és tagja a Halhatatlanok Társulatának; utóbbira különösen büszke vagyok, mert azt a szeretett közönségem szavazta meg nekem" – fogalmazott korábban.