Vágólapra másolva!
A spanyol labdarúgó-bajnokság 5. fordulójában a bajnoki címvédő FC Barcelona 5-0-ra legyőzte a Real Betist a barcelonai olimpiai stadionban, ezzel Xavi Hernández együttese továbbra is veretlen a La Ligában. 

A katalánok remek formában várhatták a találkozót, ugyanis a legutóbbi három meccsüket megnyerték a La Ligában, ráadásul a csapatnak is lett egy új sztárja a 16 éves Lamine Yamal személyében, aki a válogatott szünetben már a spanyol nemzeti csapatban is bemutatkozott és a válogatott legfiatalabb gólszerzője lett. A tinisztár most pihenőt kapott Xavi Hernándeztől, helyére viszont

bekerült a csapatba a portugál válogatott Joao Felix, aki az Atlético Madridból érkezett kölcsönben, mellette szintén először kezdett a Manchester Citytől érkezett Joao Cancelo.

A Betis az idei szezonban négy meccsből csak kettőt nyert meg, de Manuel Pellegrini csapatának kőkemény volt a sorsolása. A sevillai csapatban ezúttal is ott volt a Real Madrid korábbi sztárja, az az Isco, akit az idei szezonban mind a négy Betis-meccs után megválasztottak csapata legjobbjának.

Ahogy az várható volt, a Barcelona birtokolta többet a labdát, azonban a katalán csapat sokáig nem tudott nagy helyzetet kidolgozni. A 25. percben aztán így is megszerezték a vezetést a gránátvörös-kékek két új szerzemény összjátéka után. Egy labdaszerzés után Oril Romeu tette be a labdát a védelem mögé beinduló Joao Felixnek, a portugál támadó kapáslövését Hector Bellerín blokkolni tudta, de a labda visszapattant Felix elé, aki éles szögből a kapuba bombázott.

Joao Felix szenzációsan futballozott a Betis ellen Forrás: AFP/Josep Lago

A vezetést után a vendégek érezhetően megzavarodtak, ezt pedig a katalánok kihasználták és a 32. percben egy káprázatosan szép góllal növelték az előnyüket. A dán Andreas Christensen felpasszát Joao Felix egy hanyag mozdulattal elengedte a lábai között, ez pedig annyira váratlanul érte a Betis védőit, hogy Robert Lewandowski kiléphetett ziccerben, és kíméletlenül kilőtte a jobb alsó sarkot.

A 42. percben eldönthette volna a meccset a Barcelona.

Egy gyors kontratámadás végén Joao Felix ugratta ki Lewandowskit, a lengyel támadó ziccerbe került, de a közeli lövését egy korábbi Barcelona-játékos, Marc Bartra blokkolta becsúszva.

Lewandowski és Joao Felix nagy érezték egymást a meccsen Forrás: AFP/Josep Lago

A hosszabbításban aztán visszajöhetett volna a meccsbe a Betis. Isco kapu elé betett labdáját Willian José belsőzte nyolc méterről kapura, de a brazil támadó lövését Marc-Andre ter Stegen hatalmas bravúrral kitolta a kapu jobb oldalából.

A második félidőben a Barcelona hatalmas fölényben játszott, sorra hagyta ki a ziccereket, de aztán a 62. percben eldöntötte a meccset.

Rui Silva, a Betis kapusa egy szabadrúgásnál borzalmasan állította fel a sorfalat, a labda mögé odaálló Ferrán Torres pedig 23 méterről a bal alsó sarokba csavarta a labdát.

  • A Barcelona legutóbb 2021. május 2-án szerzett gólt közvetlenül szabadrúgásból, az a találatot Lionel Messi lőtte a Valencia elleni bajnokin. A katalán csapatnak azóta 41 sikeretlen szabadrúgás kísérlete volt mielőtt Ferrán Torres be nem talált a Betis ellen.
A spanyol válogatott Ferrán Torres a harmadik gólját lőtte a szezonban Forrás: AFP/Josep Lago

A 66. percben növelte az előnyét a Barcelona. A Ferrán Torres helyére beküldött Raphinha kapott egy átadást, a brazil válogatott szélső tolt egyet a labdán, majd 18 méterről a bal alsó sarokba lőtt.

A folytatásban már csak az volt a kérdés, hogy mennyi lesz a különbség. A Barca rengeteg helyzetet dolgozott ki, de az ötödik gólra a 81. percig kellett várni. Ekkor a portugál Joao Cancelo ment el a jobb oldalon, egy csellel elfektetett egy védőt, majd 13 méterről a kapu jobb oldalába lőtt.

Győzelmével a Barcelona továbbra is veretlen a La Ligában, és ideiglenesen a tabella élére állt.

1. félidő
32Robert Lewandowski
32Andreas Christensen
25Oriol Romeu
25Joao Felix
2. félidő
86Inigo Martinez
84Guido Rodriguez
81Joao Cancelo
81Robert Lewandowski
76Alex Balde
76Andreas Christensen
72Marc Bartra
66Ayoze Perez
66Isco
66Marc Roca
66Robert Lewandowski
66Raphinha
64Joao Felix
64Ferran Torres
64Oriol Romeu
62Ferran Torres
46Luiz Henrique
46Rui Silva
Összeállítások
Barcelona4-3-3
Real Betis4-2-3-1
Football Pálya
8
1
Marc-Andre
ter Stegen
2
Joao
Cancelo
23
Jules
Kounde
15
Andreas
Christensen
3
Alex
Balde
6
18
Oriol
Romeu
21
Frenkie
de Jong
7
Ferran
Torres
9
Robert
Lewandowski
13
Rui
Silva
2
Hector
Bellerin
15
Marc
Bartra
28
Chadi
Riad
3
Juan
Miranda
27
Sergi
Altimira
21
Marc
Roca
11
Luiz
Henrique
22
10
Ayoze
Perez
12
Willian
Jose

Barcelona

Kezdők
8Pedri
1Marc-Andre ter Stegen
2Joao Cancelo
81
23Jules Kounde
15Andreas Christensen
76
32
3Alex Balde
76
6Gavi
18Oriol Romeu
64
25
21Frenkie de Jong
7Ferran Torres
64
62
9Robert Lewandowski
81
66
32
14Joao Felix
64
25
4Ronald Araujo
16Fermin Lopez
13Inaki Pena
26Ander Astralaga
11Raphinha
66
17Marcos Alonso
20Sergi Roberto
22Ilkay Gundogan
27Lamine Yamal
5Inigo Martinez
86
30Marc Casado
35Unai Hernandez
Cserék

Real Betis

Kezdők
13Rui Silva
46
2Hector Bellerin
15Marc Bartra
72
28Chadi Riad
3Juan Miranda
27Sergi Altimira
21Marc Roca
66
11Luiz Henrique
46
22Isco
66
10Ayoze Perez
66
12Willian Jose
1Claudio Bravo
14William Carvalho
8Nabil Fekir
18Andres Guardado
24Aitor Ruibal
23Youssouf Sabaly
30Francisco Vieites
31Guilherme Fernandes
9Borja Iglesias
6German Pezzella
16Juan Cruz
7Abdessamad Ezzalzouli
40Quique Fernandez
42Pablo Busto
5Guido Rodriguez
84
20Abner
38Assane Diao
17Rodri
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Real Madrid 38 29 1 8 87-26 61 95
GY
GY
GY
D
D
2.
Barcelona 38 26 5 7 79-44 35 85
V
GY
GY
GY
GY
3.
Girona 38 25 7 6 85-46 39 81
GY
D
V
GY
GY
4.
Atletico Madrid 38 24 10 4 70-43 27 76
GY
GY
GY
V
GY
5.
Athletic Bilbao 38 19 8 11 61-37 24 68
GY
D
V
GY
GY
6.
Real Sociedad 38 16 10 12 51-39 12 60
GY
V
GY
GY
V
7.
Real Betis 38 14 9 15 48-45 3 57
GY
GY
D
V
D
8.
Villarreal 38 14 13 11 65-65 0 53
V
GY
GY
D
D
9.
Valencia 38 13 15 10 40-45 -5 49
V
D
V
V
D
10.
Deportivo Alaves 38 12 16 10 36-46 -10 46
GY
D
V
GY
D
Teljes lista