Vágólapra másolva!
A Daily Mail napilap keddi értesülései szerint katari befektetők tehetnek komoly vételi ajánlatot az angol labdarúgó-bajnokságban harmadik helyen álló Manchester Unitedért.

Az újság meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt írta, "nagy tőkével rendelkező, magánemberek által alkotott csoport" vette fontolóra az egyesület megvásárlását, a manchesteri klub viszont egyelőre nem reagált a sajtóban megjelent hírre. A United amerikai tulajdonosa, a Glazer-család novemberben hozta nyilvánosságra, hogy keresni kezdte a lehetőségeket új befektetők, vagy vásárlók tekintetében.

Katari kézre kerülhet a Manchester Unitedet Forrás: AFP/Oli Scarff

Januárban az INEOS cég formálisan is érdeklődött az üzlet iránt, s ugyanebben a hónapban a Paris Saint-Germain tulajdonosa, a katari QSI nevű vállalat is fontolóra vette a vásárlást,

igaz, a Liverpoolért is ugyanolyan érdeklődést mutatott.

A Manchester United szurkolói jó ideje kritizálják a Glazer-családot, és tulajdonosváltást követelnek, miután a csapat 2017 óta nem nyert semmilyen trófeát.

A holland Erik ten Hag vezetőedző által irányított együttes most 21 mérkőzés után három ponttal van lemaradva a Premier League-ben a címvédőként második városi rivális Manchester Citytől, és nyolccal az egyelőre csak 20 meccset játszott, listavezető Arsenaltól.