Vágólapra másolva!
Négy mérkőzésen nem rúgott még gólt a Hertha, igaz, hármon nem is kapott a Bundesligában, mindenesetre Berlinben nem ilyen rajtról álmodtak. Király Gábor, a berliniek magyar kapusa szerint együttese hamarosan feljavul, és eredményesebb lesz.

"Kőkemény felkészülést végeztünk, szinte szabadnap nélkül, s fejben besokalltunk" - kezdte Király, de rögtön hozzátette: "Természetesen nem csak erre vezethető vissza az eredménytelenségünk, ám arra mindenképpen, hogy a kapu előtt játékosaink nem tudtak megfelelően koncentrálni. Ugyanakkor vallom, eddig tartott a gyengélkedésünk, s nem tovább. A hét végén Reutlingenben lépünk pályára a német kupában, ahol biztosan kell továbbjutnunk, majd a magyar válogatottal fontos Eb-selejtezőt játszunk Lettországban, s csak szeptember közepén folytatódik a Bundesliga. Akkor a Hannovert fogadjuk, s azon a meccsen feltétlenül nyernünk."

Közbevetésünkre, hogy esetleg a visszavonult Michael Preetz vezérszerepe és góljai hiányoznak-e ennyire, Király Gábor ezt felelte: "Kétségtelen, hogy Preetz hiányát megérezzük, hiszen ő csapatkapitányként és személyiségként is hatásosan űzte-hajtotta a többieket a pályán. Arról nem is beszélve, milyen fontos gólokat lőtt. A helyére igazolt Fredi Bobic szintén erős karakter, de még nem tudott akkora lökést adni a csapatnak, mint Preetz. Persze, ami késik, nem múlik, biztos vagyok abban, hogy hamarosan Bobic is sorra lövi majd a gólokat, ez esetben pedig megindulunk felfelé a tabellán."

Bánki József