Vágólapra másolva!
Dennis Bergkamp, az Arsenal zseniális holland csatára ugyan májusban már harmincnegyedik születésnapját ünnepli, de esze ágában sincs visszavonulni. Sőt, szeretné megújítani nyáron lejáró szerződését.
Fotó: EPA
Bergkamp remekül érzi magát Londonban
Fotó: EPA


"Mindig is a futballnak éltem, s ebben a tekintetben mi sem változott. Egész pályafutásom alatt vigyáztam magamra, nem égettem két végén a gyertyát. Most ennek látom a hasznát" - magyarázta a hollandus. "Az Ajaxban csak hét évet profiskodtam, így most már az Arsenal az a csapat, amelyikben a legtöbb időt töltöttem" - mutatott rá Bergkamp. Paradox módon az egykori játékostárs, az Ajax jelenlegi edzője, Ronald Koeman nyilatkozott elmarasztalóan Bergkampról a minap, szemére vetve a csatárnak, hogy a legutóbbi Arsenal-Ajax BL-összecsapáson durván, sőt alattomosan játszott.

Bergkamp 1995-ben szerződött az Internazionalétól az Arsenalhoz hétmillió fontért.

Ch. Gáll András