A 2010-es dél-afrikai világbajnokság előtt Németországot a végső győzelemre is esély válogatottak közé sorolta a közvélemény, míg sokan ide számolták Angliát is, de inkább csak a hagyományok miatt. Mert az olasz Fabio Capello által irányított társaság igazából csak támadópozíciókban rendelkezett minőségi focistákkal, minden más téren legalább 8-10 csapat előtte járt.
Szenvedett is Anglia a csoportmérkőzések során, szövetségi kapitánya országához illő továbbjutást produkálva.
1-1-et játszott az Egyesült Államokkal, 0-0-át Algériával, míg Szlovéniát nagy nehezen győzte le. Így második helyen ment tovább, és Ghána helyett már a legjobb 16 között találkozott Németországgal.
Utóbbi 4-0-s Ausztrália elleni sikerrel nyitott, ám ezt követően kikapott Szerbiától,
igaz Miroslav Klose korai kiállítása miatt majdnem egy órán keresztül emberhátrányban játszott.
Majd a Boatang-testvérek egymás elleni csatájáról (is) emlékezetes találkozón Ghánát 1-0-ra legyőzve csoportelső lett.
Így került össze egymással már a nyolcaddöntőben Németország és Anglia.
A világ labdarúgásának két nagyágyújától sokan vártak kiélezett mérkőzést, de végül egyoldalú lett a találkozó.
Németország szétzilálta ősi vetélytársát.
Ám sajnos a világ nem ezért emlékszik erre a meccsre, hanem egy elképesztő bírói hiba miatt. Ami igazságtalan a nagyszerű teljesítményt nyújtó német válogatottal szemben, de a szurkoló már csak ilyen.
A meccs
Labdarúgó-világbajnokság, nyolcaddöntő: Németország - Anglia 4-1 (2-1)A Joachim Löw által irányított csapat nagyszerűen kezdett, esélyt nem adott Angliának. A 20. percben az eltiltását letöltő Miroslav Klose 99. válogatott találkozóján 50. góljával szerzett vezetést csapatának. Majd a 32-ben a hozzá hasonlóan a szezon során eléggé visszafogott teljesítményt nyújtó Lukas Podolski növelte az előnyt.
Riadt kiscicaként szaladgáltak a brit oroszlánok, semmi jel nem utalt arra, hogy lehet esélyük.
Aztán a 37. percben Matthew Upson váratlanul szépített, majd egy perccel később jött az örökre emlékezetes jelenet.
A Jermain Defoe-t szerelő Arne Friedrich lábáról Frank Lampard elé pattant a labda. A középpályás a tizenhatos előtti félkörből kapura lőtt,
a labda a felső kapufáról jól látható módon a gólvonal mögé pattant,
majd a fizikai törvényeit meghazudtoló módon visszarepült oda, aztán a kapu előtt folytatta az útját. A kapus, Manuel Neuer rutinosan nem nézett sehová, hanem elkapta a labdát, és már dobta is ki azt.
A találkozó uruguayi játékvezetője, Jorge Larrionda a térfél közepéről követte a támadást, „futotta az átlót", így a lövés pillanatában kb. 30 méterre volt a kaputól.
Segítője, Mauricio Espinoza a szabályok értelmében a védekező csapat utolsóelőtti emberének vonalában állt, vagyis kb. a tizenhatosnál.
A két, döntéshozásra jogosult ember egyike sem volt jó szögben (nem saját hibájából, hanem mert így kellett helyezkednie), de az teljesen egyértelmű volt, hogy ez a lövés gól. A labda teljes terjedelmével túljutott a gólvonalon.
A játékvezető elöl többen takarták a kilátást, ám később egy (angol) számítógépes grafika megmutatta, hogy a labdát a földetérés pillanatában látnia kellett. Az asszisztens viszont teljesen tisztán követhette a lövés útját.
Fabio Capello, az angolok szövetségi kapitánya sokáig ünnepelt a kispadon, meg sem fordult a fejében, hogy ezen lövés után nem állította meg a játékot a bíró. A találkozó után ezt mondta:
Nem értem, hogy a mai technikai fejlettségünkkel miért kell még a videobíró vagy a gólbíró bevezetésén lamentálni. Meg kellett volna adni az egyenlítő gólunkat. Ettől függetlenül csalódtam a játékunkban, és a németek remekül kontráztak. Remek csapat, jól futballozott. Mi is hibáztunk, de a játékvezető még nagyobbat rontott."
James Milner, az angolok középpályása nyilatkozatával csatlakozott főnökéhez: „A meg nem adott gól volt a meccs fordulópontja, ha 2-2 lesz, biztos vagyok benne, hogy másképp alakul a folytatás. A német csapatban óriási lehetőségek rejlenek, esélye van a világbajnoki címre is."
A németek nagyon sportszerűek voltak, a szövetség akkori első embere, Theo Zwanziger ezt nyilatkozta a találkozó után:
Együtt érzek az angol drukkerekkel, akiknek nem tetszik, hogy nem adták meg Lampard gólját. Együtt kell élnünk a hatályos szabályokkal, de még én is láttam a nézőtérről, hogy bent volt a labda."
A '90-es évek egyik legjobb játékvezetője, Hellmut Krug, aki történetesen német, szintén hibáztatta a két bírót:
Megbocsáthatatlan hiba volt. A segítőnek látnia kellett volna, a labda egyértelműen a vonal mögött volt. Egy partjelzőnek ezt bármilyen visszajátszás nélkül látnia kellene."
A mindig, minden körülmények között sportszerű Klose (aki fair play-díjat is kapott egyszer, amikor szólt a bírónak, hogy szabálytalan gólt szerzett) a találkozó utáni sajtótájékoztatón nem hazudtolta meg önmagát:
Legalább a gólok megítélésénél lehetne külső segítséget alkalmazni. Minden adva van a módszerhez, a technika fejlett, más sportágban, például a teniszben működik is. Be kellene építeni a labdába egy chipet, amely az érzékelőknek jelzi, ha áthaladt a gólvonalon."
Lampard lövése után maradt a német vezetés, és ettől kezdve érezhető volt, hogy Angliának nincs esélye. Az erőviszonyokat, és a mérkőzés addigi alakulását tekintve valószínűleg 2-2 után is nyert volna Németország, de ez természetesen bizonyíthatatlan.
A második félidőben a szezon felfedezettje, Thomas Müller kétszer is eredményes volt, így Németország kiütéses győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé.
Anglia pedig történelmi vereségével indulhatott haza. Ez volt a 82. mérkőzése világbajnokság és Európa-bajnokság végjátékában, de előtte még soha nem kapott ki három góllal.
Kár, hogy a dél-amerikai bíróduó óriási hibája elhomályosította a németek fantasztikus győzelmét, mely után a mindig kritikus (egyébként az 1966-os Hurst-találatot, a „Wembley-gólt" a pályán elszenvedő) Franz Beckenbauer is áradozott az utódok teljesítményét látva:
Csapatunk minden szempontból az ellenfél fölé nőtt, darabokra szedte az angolokat. Előzetesen arra gondoltunk, hogy nagyon szoros meccs lesz, de ahogy Joachim Löw felépítette a taktikát, arra büszke lehet."
Az óriási hibát elkövető Jorge Larrionda egyébként a kor legjobb, és legtöbbet foglalkoztatott dél-amerikai játékvezetője volt. Évezredünk első évtizedében csak a Libertadoras Kupában ötször bíztak rá döntőt. Vezetett meccseket a 2006-os vb-n ( egyebek mellett a portugál-francia elődöntőt), és a 2010-es világbajnokságon 12 nap alatt a német-angol volt a negyedik meccse.
Egyben az utolsó itt.
A hibája után hazazavarták. (Még szép!)
Larrionda a meccs után elkerülte a kötelező médiaszerepléseket, mondván két napja nem tud aludni az újságírók és a dühös rajongók telefonhívásai miatt. Volt, aki azzal fenyegette meg, hogy megöli. Nem volt hajlandó megjelenni a hivatalos játékvezetői nyílt napon sem a Pretoria melletti Derdeeportban.
Aztán az egyik uruguayi televíziónak, és a spanyol El Pais újságnak is nyilatkozott. Elmondta, hogy nagyon gyorsan történtek az események, és annak ellenére nem látta tisztán a lövést, hogy jó szögben állt. Majd hozzátette:
A félidőben nem láttunk ismétlést az öltözőben, de éreztük, hogy hibáztunk. Csak amikor később megláttuk a felvételt, akkor jöttünk rá az igazságra.
Elég szomorú vagyok emiatt, mert olyan sokáig készültünk a világbajnokságra. Bárkivel megtörténhetett volna ez, sajnos mi voltunk ennyire pechesek. Ezt el kell fogadni, az élet nem áll meg."
A legjobb Európán kívülről érkező bírónak tartott Larrionda mellett ugyanezen a napon hibázott óriásit az olasz Roberto Rosetti. Utóbbi szintén sorsdöntő szituációban megadta Argentínának Carlos Tévez óriási lesről szerzett gólját Mexikó ellen.
Mondhatjuk, hogy a labdarúgó-játékvezetés legsötétebb napja volt ez, de vigyázzunk ezekkel a minősítésekkel!
Mert volt hiba elég az elmúlt évtizedek sorsdöntő csatái során!
Mindenesetre az európai szövetség akkori elnöke, Michel Platini ennek a napnak köszönhetően nyert egy kisebb csatát a világszövetség első embere, Sepp Blatter ellen. Utóbbi ugyanis foggal-körömmel ragaszkodott a XIX. században „kőbe vésett szabályok" dogmáihoz, elutasítva minden reformot. Az egykori világsztár pedig szeretett volna apróbb változtatásokat.
Ennek a 2010. június 27-i napnak köszönhetően a francia elképzelései közül félig-meddig megvalósult valami.
Bár olyan volt ez, mint a magyar népmesében: érkezett is valami ajándék az uralkodóhoz, meg nem is.
A vb után rajtoló Európa-bajnoki selejtezők, és a Bajnokok Ligája során ugyanis már két további játékvezető figyelte közelről az eseményeket. Ennek az óriási hibának (is) köszönhetően rendeltek az illetékesek mindkét alapvonalra még egy-egy bírót, ám ennek értelmetlenségéről a következő világeseményen két honfitársunknak köszönhetően hamar meggyőződhettek. Nyilván mindenki emlékszik rá, hogy
a 2012-es Európa-bajnokságon hiába jutott át legalább ennyire nyilvánvalóan a gólvonalon az ukrán Marko Devics lövése (éppen Anglia ellen), sem Kassai Viktor játékvezető, sem az alapvonalon (az esettől néhány méterre, tökéletes helyen) álló Vad II István nem látta bent a labdát.
Ez hamar rávilágított a hatbírós rendszer tökéletlenségére is, bár Vadhoz hasonló ordító hibát nem sokan követtek el (főleg nem ilyen fontos szituációban) az „alapvonali turisták" alkalmazásának néhány éve során.
Anglia válogatottja a 2010-es vb óta sem nyert világbajnokságot. Németország igen, 2014-ben. Az idei, katari világbajnokságon mindkét csapat ott lesz majd.