Focizni már tudnak, de a sportot soha nem veszik el tőlünk a robotok

BELGASOCCER VOETBAL FOOT FOOTBALL GAND LA GANTOISE BELGABUFFALO2 Horizontal
Illustration picture shows tablet with a heart-rate monitor app during a training session of Belgian soccer team KAA Gent, Tuesday 06 November 2018, in Gent. BELGA PHOTO JASPER JACOBS (Photo by JASPER JACOBS / BELGA MAG / Belga via AFP)
Vágólapra másolva!
AI, azaz mesterséges intelligencia (artifical intelligence). Egyre gyakrabban kerül szemünk elé a fogalom, lassan azoknak is természetes lesz a használata, akik nem sci-fi regényeket olvasva, vagy fantasztikus filmeket nézve nőttek fel, esetleg élik mindennapjaikat. A mesterséges intelligencia, azaz a MI mára betört a sportba is, használat egyre több helyen, egyre több formában válik mindennapossá, legyen szó új fejlesztésekről, sportolók felkészítéséről, vagy az egy-egy eseményre kilátogató nézők szórakoztatásáról. 

Az elmúlt napokban óriási felzúdulást váltott ki egy német magazin, amely a címlapján hirdette, hogy a lapban interjú olvasható Michael Schumacherrel, a 2013-ban súlyos síbalesetet szenvedő és azóta - vélhetően - magatehetetlen korábbi hétszeres Forma-1-es világbajnokkal, akit a világtól gondosan elzárva ápol a családja. A cikkből aztán kiderült, hogy szó sincs igazi interjúról, a "beszélgtést" egy MI-vel foglalkozó cég algoritmusa "készítette" az egykori bajnokkal.

A felháborodás és a Die Aktuelle című lapra zúduló harag valahol jogos volt, de ez még sokkal inkább sajtóetikai kérdés (a címlapon valós interjút ígért a szerkesztőség), mintsem sport a világát érintő, noha a világ egyik legnépszerűbb sportágának talán legnagyobb legendáját használták csalinak.

Miközben a techvilág számos nagysága írt alá egy petíciót, amiben a fejlesztések ütemének lassítását, és a biztonságos és etikus felhasznmálás szabályozását sürgetik, a neves izraeli történész, Yuval Noah Harari pedig már az emberiség bukását vizionálja, addig mi próbáljunk elkapcsolni erről a Black Mirror-epizódról, és inkább arra koncentrálni, hogy mit adhat nekünk, sportrajongóknak az MI?

A számítástechnika fejlődésével a tudományos megközelítés lépésről lépésre szorította vissza az intuíciót, nyilvánvalóan főként a mérhető, számokkal alátámasztható területeken. Így a játékosmegfigyelők (scoutok), az edzők, az orvosok, fizioterapeuták is egyre többször hagyatkoznak a gépek "eszére", az olyan sportágakban pedig, ahol eleve gépeken múlik a siker, mint például a Forma-1 szinte magától értetődő a kompjuterizáció, majd újabban az MI térnyerése. De a sporteseményekre kilátogató szurkolók is egyre gyakrabban fognak találkozni, sőt találkoznak már ma is MI alapú megoldásokkal.

Edzésmunka

A személyre szabott edzésmunka már régen nem a spanyol viasz, jó ideje kitalálták, de soha olyan hatékony nem volt, mint manapság.

Az MI és a szenzoros technológia együtt olyan részletes információkkal tud szolgálni egy-egy sportoló legapróbb rezdüléseiről, elemezhető adat gigabájtjait előállítva percek alatt, amivel tökéletesen ki lehet használni egy felkészülési időszak minden egyes másodpercét.

Miközben a sportoló végzi a kiszabott munkát, edzője azonnal kapja a visszajelzést a teljesítményéről. Az igazán profi csapatok (amelyek ezt megengedhetik maguknak) mellett nem véletlenül dolgoznak adatelemző brigádok - a csúcson, legyen szó fociról, kézilabdáról, vízilabdáról, atétikáról, ma már nagyon ritkán születnek döntések megérzések alapján.

Ugyancsak az edzésmunka minőségét segíti, hogy az MI alapú eszközök segítségével figyelemmel lehet követni, hogy egy-egy sportoló a tréning során mikor teszi ki magát sérülésveszélynek, így minimalizálni lehet a bajok bekövetkeztének esélyét, ha pedig mégis megsérül az atléta, ugyancsak az MI az, ami segít a minél gyorsabb és hatékonyabb rehabilitációban.

Ez már nem a jövő, hanem egyre több helyen a jelen Forrás: Belga via AFP/Jasper Jacobs

Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) szereplő Sacramento Kings által is használt Connexion Kiosk a Fusionetics+ technológiával a világon minden tud mérni, majd az eredményeket kiértékelve kiderül, kinek miben kell fejlődnie, hol küzd próblémákkal.

Az MI-t olyan sportokban is használják, mint például az úszás, ahol víz alatti és víz fölötti kamerákkal figyelik az úszók mozgását, majd a felvételek alapján tökéletesítik azt.

A már a hétköznapokban is elterjedt okosórák is tökéletes edzéstársak, hiszen segítségükkel a sportoló, legyen az akár profi, akár hétköznapi hobbista, jobban tud figyelni teste válaszaira, ezáltal megelőzhetőek a sérülések, és csökkenthető a pályán bekövetkező tragédiák esélye. A NASCAR autóverseny-sorozatban is használják az MI-t, a folyamatosan beérkező adatok alapján nagyobb eséllyel kerülhetőek el a balesetek legyen szó akár technikai hibáról, akár emberi mulasztásról.

A kiválasztó

A profi sport egyik legfontosabb része a játékosok kiválasztása. Egy-egy tehetség megtalálása dollár vagy euró tízmilliókat jelenthet. Ebben is segít az MI, amely segít a legjobbak kivásztásában, majd képzésében is. Mint például a kosárlabdázók készségfejlesztésében, ahol a NEX ránézésre játéknak tűnő megoldásokkal éri el a sportolóknál az előre kitűzött készségszinteket, legyen szó labdabiztosságról, gyorsaságról, súlypontemelkedésről.

MI, a taktikafelelős

A mesterséges intelligencia nem csak a felkészülés során van a szakmai stáb segítségére, de például ugyanúgy nagy segítséget jelenthet a kezdőcsapat összeállításánál, vagy egy-egy mérkőzést folyamatosan monitorozva el is láthatja adatokkal és ötletekkel az edzői stábot. A golf - hogy egyéni sportot is behozzunk a képbe - világában is feltűnt már az MI: az Arccos Caddie nevű alkalmazás kiváltja a játékost segítő caddiet. A táskáját ugyan nem tudja cipelni, de a szél irányát és sebességét ugyanúgy tévedhetetlenül megmondja, mint azt, hogy melyik ütőt érdemes választani egy-egy lendítéshez, vagy, hogy melyik irányba és milyen erővel kell elütni a labdát, hogy a legközelebb kerüljön a játékos a lyukhoz.

Ugyanakkor, ha minden kispadon és golfpályán MI hozza meg a döntést, attól még nem mesterséges intelligenciák csatáját kell végigunatkoznunk a tévék előtt, vagy a stadionokban. A pályákon emberek küzdenek egymással, akiknek a játékában - szerencsére -

mindig benne van a hibázás vagy éppen az algoritmus által ideálisnak tartott mintától elütő megoldás lehetősége,

sőt az edző is dönthet úgy, hogy nem hallgat a gépre, hanem más irányba indul el.

A teniszben MI-al figyelik az ütések pontosságát, de a világon az egyik legtöbbek által játszott sportágban, a krikettben is már szenzorokkal vannak ellátva az ütők, így tudják elemezni nem csupán az ütőjátékosok, de a mozdulatok hatákonyságát is.

Megmondja, hogy mi lesz

Vagy nem... Bár a sportfogadásban is óriási szerepe lehet az MI-nek az esélyek minden korábbinál pontosabb meghatározására, itt azért egy kicsit tamáskodnánk a tudósokkal. Amíg nem gépek játszanak, addig bizony nem lehet kizárni egy 10. perces piros lapot, egy rossz irányba csúsztatott fejest, egy lyukat rúgó kapust és hasonló "Tippmix-gyilkos" véletleneket.

Szurkolói élmény fokozása

Soha nem volt még olyan könnyű közel kerülni a kedvenc klubunkhoz, a kedvenc játékosunkhoz, mint manapság, amit igyekeznek is kihasználni a szereplők. Chatbotok segítségével beszélhetünk a sztárokkal, a csarnokokban és stadionokban valós időben kaphatunk statisztikákat, és játszhatunk mobilapplikációk segítségével. A stadionok kivetítői egyre gyakrabban lesznek a szurkolói élmény közvetítői. Az NBA már meg is tette az első lépést ebbe az irányba, amikor 2020 tavaszán szerződést kötött a világ legnagyobb tech cégével, a Microsofttal, hogy a cég Azure nevű platformján a gépi tanulás és a mesterséges intelligencia segítségével jusson el a szurkolói élmény a liga 1,8 milliárd követőjéhez, természetesen személyre szabva, mindenkinek a maga igényeihez igazítva a tartalmat.

Hasonló útra lépett a Forma-1 is, amelyik az AWS segítségével enged betekintést a versenyek világába rengeteg, korábban a mezei néző által nem ismert adatot elérhetővé téve.

Az MI már jó ideje jelen van az országúti kerékpározásban is, ahol a világ legnagyobb versenyszervezője, a többi között a Tour de France jogait is birtokló ASO még 2019-ben kezdte meg a közös munkát az NTT-vel, amely évek óta rögzíti az ASO napi 70 versenyének összes adatát, hogy aztán mindezt közkinccsé tegye elsősorban a csapatok, másodsorban a szurkolók számára. A Le Buzz nevű alkalmazás például a mezőnyt monitorozza, ahol egy 180-200 fős World Tour-versenyen a legtöbb esemény történik. A kapott adatokból a csapatvezetők és a közvetítés rendezői szinte előre láthatják, hol történhet bukás, vagy készülődik támadás.

Az IBM Watson névre hallgató mesterséges intelligenciája a tenisz Grand Slam-tornákon kerül bevetésre, ennek köszönhető, hogy jóformán másodpercekkel egy-egy mérkőzés befejezését követően már a szemünk előtt lehet az összefoglaló, amiben nem csupán a legfontosabb labdameneteket nézhetjük vissza, de szinte érezhetjük a játékosok reakcióit, és hallhatjuk a közönség reakcióit.

A katari foci-vb-n már jókat lehetett szórakozni a kiterjesztett valóság (augmented reality) alapú applikációval:

A stadionokban is nagyobb biztonságban lehetnek a szurkolók: egyrészt a telefonjukra telepített asszisztens segítségével könnyebben tudnak tájékozódni a létesítményekben, másrészt a biztonsági szolgálatok is kapnak MI-segítséget: a tömeg mozgását figyelő és elemző szoftverek segítségével megelőzhető a baj, ha pedig mégis tumultus alakulna ki, gyorsabban és hatékonyabban lehet közbelépni.

Világszerte sorra épülnek az újabbnál újabb stadionok, ahol a tervezők létező legmodernebb technológiákat vonultatják föl a szurkolók minél teljesebb kiszolgálásának érdekében. A két Los Angeles-i NFL-csapa, a Rams és a Chargers új otthona, az ötmilliárd dollárból épült SoFi Stadiumba jegyet váltók például ilyen kiterjesztett valósággal szórakozhatnak. Vagy ott van az Oculus által felkínált virtuális valóság (VR) is:

Az atlantai Mercedes-Benz Stadium Halo nevű óriáskivetítője a világ egyik legnagyobbja és legmodernebbje a maga nemében.

Az egy-két generációval régebbi Gillette Stadiumnak sem kell szégyenkeznie, hiszen ilyen látvánnyal tudják elkápráztatni a stadionba kilátogató drukkereket:

Dallasban pedig már a választott kedvenc Cowboys-játéosokkal lehet közös fényképet csinálni a meccs előtt.

Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a meccsre járás a jövőben minden korábbinál nagyobb élményt fog jelenteni, miközben a tudományosan felkészített játékosok még magasabb fokú szórakoztatást kínálnák, miközben ők és a szurkolók is nagyobb biztonságban lesznek. És bár lehet, hogy Messi földönkívüli, Erling Haaland esetében pedig az élő szövet alatt fém váz van, azért egyelőre senkit ne rémítsenek meg az ilyen hírek:

A két "focista" programja csupán annyi instrukciót tartalmazott, hogy a labdát a kapuba kell juttatni. A robotok öntanuló programja nagyjából két heti próbálkozás után jutott el oda, hogy lejátszhattak egy focimeccset."

A robotokkal vívott foci-vb a látottak alapján még messze van, addig nyugodtan élvezzük az MI kínálta stadionélményeket, és szurkoljunk a hús-vér sportolóknak. Vagy menjünk el egyet bringázni, és tekerjük végig például a Vuelta a Espanát a nappalinkban miközben a világ másik végén lévő sporttársakkal versenyzünk.