BL-szereplő német csapathoz igazol a női kézilabda-válogatott kapusa

EuropeanChampionships Handball Horizontal
Goalkeeper Melinda Szikora of Hungary warms up before the EHF EURO 2020 European Women's Handball Main Round - Group II match between Hungary and Germany at Sydbank Arena in Kolding, Denmark, on December 12, 2020. (Photo by Bo Amstrup / Ritzau Scanpix / AFP) / Denmark OUT
Vágólapra másolva!
Szikora Melinda 12-szeres válogatott kézilabdakapus nyártól a német SG BBM Bietigheim csapatában szerepel.

A 32 éves játékos korábban a Kiskunhalas, az Alba Fehérvár és a Ferencváros együttesét erősítette, majd 2019-ben Siófokra igazolt. Jelenlegi klubja múlt kedden jelentette be, hogy nyáron távozik.

egy olyan klubban, amelynek ambiciózus céljai vannak a hazai és a nemzetközi porondon egyaránt" - nyilatkozta csütörtökön a német csapat honlapján Szikora.

Markus Gaugisch vezetőedző úgy fogalmazott, a magyar kapus tele van energiával és érzelmekkel, márpedig a Bietigheimnek csapatként fejlődnie kell ezen a téren.

Szikora Melinda új kihívás elé néz Németországban Forrás: AFP/Bo Amstrup

vélekedett a tréner.

Szikorát az öt év után távozó Valentina Szalamaha helyére igazolják. Az ukrán származású azeri kézilabdázó korábban szintén megfordult Siófokon.

A magyar kapus poszttársa az olimpiai, világ- és Európa-bajnok norvég Emily Stang Sando lesz.

A Bietigheim a mostani idényben a Bajnokok Ligájában szerepel, a német élvonalban pedig a tabella második helyén áll.