Vágólapra másolva!
A Mercedes Forma-1-es csapatfőnökének, Toto Wolffnak a felesége, Susie Wolff megerősítette, hogy büntetőfeljelentést tett az FIA ellen a tavaly decemberi kijelentések miatt.

A botrányos ügy előzményei 

F1 Austrian Grand Prix 2023, Susie Wolff, Toto Wolff
Susie Wolff perre megy az FIA ellen 
Fotó: NurPhoto via AFP / NurPhoto via AFP/Jakub Porzycki/NurPhoto

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) illetékesei tavaly

 azzal gyanúsították Toto Wolffot, hogy olyan bizalmas információkat oszthatott meg a nejével, az F1 Academy ügyvezető igazgatójaként dolgozó Susie-val, amikről nem lenne szabad tudnia. 

A Wolff házaspár és a Mercedes szerint is alaptalan spekulációról volt szó, a rivális csapatok pedig közös nyilatkozatot tettek arról, hogy egyikük sem tett panaszt az FIA-nál.

Később az FIA is kiadta a saját közleményét, amelyben hangsúlyozta, hogy meggyőződött arról, hogy a Wolff-házaspárral kapcsolatban nem áll fenn a szabálytalanság lehetősége.

Az FIA hivatalos közleményéből kiderült, hogy felülvizsgálták a Forma-1 magatartási kódexét és összeférhetetlenségi politikáját, de arra az eredményre jutottak, hogy az FOM rendszere megfelelő megbízhatósággal képes megelőzni a bizalmas információk jogosulatlan kiszivárogtatását.

"Az FIA megerősítheti, hogy nincs folyamatban etikai vagy fegyelmi vizsgálat, amely bármely személyt érintene” – derült ki a közleményből, amelyben hangsúlyozzák, hogy az FIA-nak, mint szabályozó hatóságnak kötelessége fenntartani a globális motorsport integritását.

Susie Wolff beperelte az FIA-t

Azóta nagy volt a csend az ügyben, Susie Wolff most viszont az Ausztrál Nagydíj előtt közleményt adott ki - írja a racingnews365.com.

Megerősíthetem, hogy március 4-én személyesen nyújtottam be büntetőjogi panaszt a francia bíróságon az FIA által tavaly decemberben rólam tett kijelentésekkel kapcsolatban. 

Még mindig nem történt semmilyen átláthatóság vagy elszámoltathatóság az FIA és a személyzetének viselkedését illetően az ügyben. Minden eddiginél fontosabbnak érzem, hogy kiálljak, felhívjam a figyelmet a helytelen viselkedésre, és gondoskodjak arról, hogy az embereket felelősségre vonják. Bár egyesek azt gondolhatják, hogy a hallgatás felmenti őket a felelősség alól, de nem így van."

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.