Vágólapra másolva!
Lezárult a Red Bull Forma-1-es csapat házon belüli vizsgálata a csapatfőnök, Christian Horner ügyében.

Lezárult a Red Bull belső vizsgálata a csapatvezető, Christian Hornert nagy vihart kavaró ügyében, és mint arra az elmúlt napok hírei alapján számítani lehetett, a brit sportvezetőt nem találták bűnösnek az ellene felhozott vádakban, azaz maradhat a helyén, továbbra is ő lesz a Forma-1-et az elmúlt években uraló világbajnok csapat főnöke.

Hornert a Red Bull egyik női alkalmazottja vádolta meg, ám hogy pontosan mivel, arról azóta is csak sajtóhírek jelentek meg. A legjelentősebb információt az ügyről elsőként beszámoló De Telegraaf tette közzé, amely állítása szerint 

látott olyan bizonyítékokat, amelyek alátámasztják a szexuális zaklatást,

illetve tudomására jutott, hogy Horner 650 ezer fontos kenőpénzt ajánlott az őt bepanaszoló nőnek. A Red Bull belső vizsgálatot indított, többet pedig nem mondott az ügyről, így azt is csak a sajtó derítette ki, hogy Hornert másfél héttel ezelőtt meghallgatta a felbérelt ügyvéd.

Horner az egyre nagyobbra duzzadó botrány ellenére ott lehetett a bahreini teszten is, és hiába keltek szárnyra olyan hírek, hogy a Red Bull kirúgta, később kiderült, hogy ez korántsem ilyen egyszerű. Az alapító, Dietrich Mateschitz 2022-es halála után a személyi döntések ugyanis kikerültek a 49 százalékban tulajdonos örökösök kezéből, és azokat a többségi thaiföldi tulajdonosok gyakorolják. Ők pedig mindvégig kérlelhetetlenül ragaszkodtak Hornerhez, benne látva a csapat sikereinek titkát.

A Horner úrral szembeni független vizsgálat lezárult, és a Red Bull megerősíti, hogy a panaszt elutasították. A döntés ellen fellebbezésnek van helye

- írták, hozzátéve, hogy a vizsgálat mindvégig "tisztességes, szigorú és elfogulatlan" volt. A vizsgálatról annyit lehet tudni, hogy minden érintettet személyesen hallgattak meg, de részleteket alighanem soha nem fogunk megtudni, mivel a teljes anyagot titkosnak minősítették a benne szereplőkre vonatkozó érzékeny adatok miatt.

"A Red Bull a jövőben is elkötelezett lesz a legmagasabb munakelyi standardok betartása iránt" - szögezték le végül.

Kapcsolódó cikkeink: