A pletykákat igazolva az új Ferrari a korszerűség mellett múltidéző is: a 2020-as autót az 1000. nagydíjára készülő csapat tiszteletére SF1000-nek nevezték el, a külseje viszont modern, a tavaly bevezetett matt fényezés megmaradt, és a rendezetlen jogi viszonyok ellenére a főszponzor logói is láthatók az autón.
A változások azonban nem csak az autó külsejét érintik: Piero Ferrari, a vállalat alelnöke már a bemutató előtt elárulta az olasz sajtónak, hogy az idei Ferrarit teljesen újratervezték, és remélik, hogy ezzel orvosolták a tavalyi problémákat. „Úgy gondolom, jó munkát végeztünk, nagy reményeink vannak” – tette hozzá.
Előre nem meghökkentő
Az SF1000 elsőre nem tűnik formabontó autónak, de Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke nyomatékosította, hogy nagy változások történtek. A kevés szabályváltozás egyike, az ismét megnövelt méretű cápauszony feltűnő, az első szárny továbbra is az ún. outwash-hatást erősíti, és megjelentek a 2005-ös McLarent idéző „Viking-szarvak” kisebb változatai is a légbeömlő alatt.
Láthatók változtatások a glória körül is, több légcsatornával próbálták a tervezők csökkenteni a bukókeret káros aerodinamikai hatását, és a hátsó szárny tartópillérein is dolgoztak a mérnökök. A korábbi várakozásoktól eltérően nem változott az orrkúp koncepciója, az oldalszekrények viszont már most is láthatóan eltérnek a tavalyi modellen látottaktól.
„A szabályok változatlanok maradtak, ezért nehéz volt teljesen átformálni az autót, amelynek a kiindulási alapja a tavalyi modell, az SF90-es. Annyira szélsőségesek voltunk a kialakításával, amennyire csak tudtunk. Elsősorban az aerodinamikai teljesítmény és a leszorítóerő maximalizálására törekedtünk. Az egész autót, a motor és a váltó elhelyezését is úgy alakítottuk ki, hogy nagyon keskeny és vékony alakja legyen a kocsinak, szerintem ez szabad szemmel is igen jól észrevehető – magyarázta Binotto.