„Érdekes volt egy ennyire rövid és ilyen kevés kanyarral rendelkező pályán menni – nyilatkozta a Mercedes vezető versenymérnöke. –
A közepes és nagysebességű kanyarok hiánya miatt változtattunk a beállításokon, hogy az autó jól működjön a lassú kanyarokban, hiszen ez múlt héten nem volt az erősségünk.”
Bottas még csak-csak tudta tartani Verstappen tempóját, Russell lassulása viszont szembetűnő volt. A brit pilóta a 3. körétől kezdve egyre gyengébb időket autózott, a 7. köre már 1 perc feletti volt. A második szabadedzés után ő is elismerte, hogy a magas üzemanyagszinten teljesített etap során szenvedett, ami az ő szempontjából azért baj, mert a futamnak ez lesz az egyik kulcsa.
Russell mentsége, hogy még nincs hozzászokva az autóhoz, ugyanakkor vasárnapig mindenképpen fejlődnie kell, mert jelen állás szerint nem csupán Bottas és Verstappen teljesített jobban nála. Többek között Albon is, aki ugyan nem kezdett jól, de a középmezőny többi tagjával ellentétben nem lassult le annyira. A thai pilóta ennek megfelelően elégedetten értékelte a versenytempóját.
Ennek ellenére önerőből legfeljebb akkor lehet harcban a dobogóért, ha az időmérőn nem végez túlságosan hátul, ami nem lesz könnyű.
A 24 éves pilóta elmondta, hogy az első szabadedzésen nagyobb volt a tapadás, mint a másodikon, ami nem jelent jót, hiszen a kvalifikáció időpontja az esti gyakorláséhoz van közelebb.
Ami a középmezőny többi tagját illeti, bizonyos szempontból ugyanúgy két részre lehet osztani a csapatokat, és a Ferrari, valamint a McLaren ezúttal sem abba a csoportba kerül, melynek tagjai bizakodóak lehetnek.
Ennek viszont elsősorban az az oka, hogy mindkét istállót megbízhatósági problémák sújtották.
A wokingiak esetében Carlos Sainz az első, míg Lando Norris a második gyakorláson küszködött problémával, de egyikük sem járt annyira pórul, mint Charles Leclerc, aki váltóhiba miatt lényegében az esti gyakorlás teljes egészét kiülte. Mindezek következtében ezekről a csapatokról nincs sok információnk.
A brit és a monacói versenyző egyáltalán nem teljesített versenyszimulációt, de a spanyol pilóta etapja is jóval rövidebb volt a többiekénél, ráadásul valamivel gyengébbnek is tűnt. Sebastian Vettelről pedig azért nem tudtunk meg sok mindent, mert ő a közepes keverékű abroncsokon autózott, így nem meglepő, hogy a középmezőnyből ő volt a leglassabb.
A Racing Point, a Renault és az Alpha Tauri között teljességgel megjósolhatatlan az erősorrend.
Az ábrán is remekül látszik, hogy Pierre Gasly és Daniel Ricciardo hasonló köröket autóztak, Sergio Pérez pedig mindkettőjüknél jobban kezdett, de körei túlságosan rapszodikusak voltak ahhoz, hogy nagy biztonsággal meg lehessen ítélni a silverstone-iak helyzetét.