Vágólapra másolva!
A Ferrari főnöke, Stefano Domenicali legszívesebben megtartaná Massát, akinek azonban sürgősen eredményekre van szüksége a hosszabbításhoz. Lauda inkább Räikkönent szerződtetné Alonso mellé, és ezt a lehetőséget a Ferrarinál sem zárják ki.

A Ferrari előzőleg egyértelművé tette Felipe Massa számára, hogy a Belga és az Olasz Nagydíjon kell bizonyítania, ha jövőre is meg akarja tartani az állását. A spái hétvégéje nem sikerült jól - az időmérőt eltaktikázta, és csak a 10. rajtkockát szerezte meg, a versenyen pedig a rossz rajt után a 7. helyen ért célba -, így Monzában kiemelkedően jó eredményre lesz szüksége. Bár a Ferrari főnöke, Stefano Domenicali azt mondta, nem kapkodják el a döntést, így Massa akár még több időt is kaphat, azt elismerte, hogy muszáj letennie valamit az asztalra.

"A legszívesebben természetesen Felipét választanám, mert ő nagyon jó srác, és elkötelezett a csapatunk iránt" - nyilatkozta Domenicali a Forma-1 hivatalos honlapjának. "Körbenézve amúgy sem sok versenyzőt látunk, aki azonnal teljesíteni tudna, ha a helyére ültetnénk."

"Ugyanakkor Felipének természetesen jó eredményeket kell felmutatnia. Ezért nem fogunk kapkodni, hogy mindenképpen a csapat számára legkedvezőbb döntést hozzuk meg."

Csapattársa, Alonso idén is elhomályosítja Massát Forrás: Ferrari

Miközben a Ferrari másik versenyzője, Fernando Alonso 151 ponttal 2. az egyéni összetettben, Massa 67 ponttal a 7. helyen áll, és az utóbbi hat futamon nem ért célba a 6. helynél előrébb.

Sajtóértesülések szerint az istálló már tárgyal Nico Hülkenberggel is, akiről a háromszoros világbajnok Niki Lauda azt mondta, hogy "nem rossz, de szerintem szüksége van még egy évre, és a Ferrarinak nincs vesztegetnivaló ideje." Lauda inkább Kimi Räikkönent igazolná le Domenicali helyében. "Ő ugyanúgy löketet adna a csapatnak, ahogy Lewis Hamilton tette a Mercedesnél" - mondta.

"A Ferrarinál egyedül Luca di Montezemolo dönt. Alonso nyilván nem örülne (Räikkönennek), de a Ferrarinak van egy kis problémája: ha az autó nem jó, ő egész nap nyavalyog. Montezemolo helyében én Kimit választanám."

Domenicali nem volt hajlandó egyértelműen fogalmazni azzal kapcsolatban, hogy a Ferrari megkörnyékezte-e Räikkönent, aki jelenlegi csapata, a Lotus mellett bevallottan tárgyalt a Red Bull-lal is. "Kimi rendkívül gyors, mindenki tudja, hogy milyen nagyra tartom" - mondta róla Domenicali. "Ha azonban most válaszolnék erre a kérdésre, abból mindenki következtetéseket vonna le... Nem kell elsietnünk a döntést, úgyhogy majd csak a megfelelő pillanatban fogjuk meghozni."

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!