Vágólapra másolva!
Szerinte nem közvetlenül azok, hanem a futam közbeni tankolás betiltása felel a gyors kopásból származó izgalmakért. A Red Bullnál nem értenek egyet ezzel.

A legtöbben a Pirelli gyorsan elhasználódó gumijainak tulajdonítják, hogy fordulatosabb, s egyben kiszámíthatatlanabb lett a küzdelem a Forma-1-ben, aminek azonban az idei eredmények fényében - a szezon első öt versenyét öt különböző csapat nyerte meg - nem mindenki örül.

Michael Schumacher már a Bahreini Nagydíj után kritizálta a Pirellit, amiért a futamokon a durva kopástól tartva csak lassan lehet vezetni velük, Mark Webber pedig a Fox Sportsnak a héten azt mondta: "Nem tudom, a közönségnek nem lesz-e elege abból, hogy ennyi különböző győztes van. Szép, hogy ilyen sokan nyernek, ugyanakkor viszont igazi riválisok ellen szeretnénk küzdeni."

Kimi Räikkönen azonban annak ellenére nem a gumiknak, hanem a futam közbeni tankolás betiltásának tulajdonítja a pályán zajló küzdelem fordulatosságát, hogy az még 2010-ben, a Bridgestone idejében történt. Bár az első öt versenyt akkor is négy különböző pilóta, de csak három különböző csapat nyerte meg, s előzésből nagyságrendekkel kevesebb volt, mint az utóbbi két szezonban, amióta a Pirelli az F1 gumiszállítója.

"Nem hiszem, hogy a változás ennek köszönhető" - mondta mégis Räikkönen a Turun Sanomatnak. "Sokkal inkább annak, hogy sok benzin van az autókban. Nem gondolom, hogy ilyen sok probléma lenne ezekkel a gumikkal, ha csak 50-60 kiló üzemanyaggal rajtolnánk el."

"A kerékcserékre előzőleg úgy húsz körönként került sor, és akkor kevesebb benzint cipeltünk. Szerintem ennyi benzinnel a Michelinek és a Bridgestone-ok is ugyanígy viselkedtek volna."

"Ezek a gumik az időmérőn jók: nagy a tapadásuk, és összességében nincs velük baj."

A Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz ugyanakkor nem osztja Räikkönen véleményét. Bár az Autosportnak elismerte, hogy a Forma-1 idén izgalmasabb és kiszámíthatatlanabb lett, mint valaha volt, hozzátette: "A tavalyi szezon utáni szabálymódosítások miatt az élcsapatok nyilván közelebb kerültek egymáshoz. Az RB8 potenciáljában mindig bíztam, és bízok most is."

"Viszont ezt az F1-et mindenkinek elölről kell megtanulnia. Gyakorlatilag lottózássá fajult, hogy rátaláljunk arra a tartományra, amelyben a gumik megfelelően működnek. Azt pedig nem hiszem, hogy szándékosan, az előzések megkönnyítése és a feszültség fokozása érdekében történt így. Az a gyanúm, hogy ezeket a gumikat senki nem érti igazán."