Hamilton nyitott az élen a Hungaroringen

Események

Forma-1, Lewis Hamilton, McLaren, Magyar Nagydíj
Vágólapra másolva!
A péntek délelőtti szabadedzéssel megkezdődött a Magyar Nagydíj programja, a két McLaren remekül ment a már most is nagy hőségben. A tabellavezető Fernando Alonso 3. lett, gyorsak voltak a Mercedesek is.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül34 bejegyzés
11:47
július 27, 2012
Vágólapra másolva!

Kezdődik a második félidő

Üdvözöljük kedves olvasóinkat a Magyar Nagydíj nyitó edzéséről készített tudósításunkban! A Hungaroringen megkezdődik a húsz futamból álló bajnokság második fele.

11:48
július 27, 2012
Vágólapra másolva!

Jó idő van Mogyoródon

Az elmúlt két versenyhétvégével ellentétben most napsütéses, meleg idő fogadta a csapatokat a Hungaroringen, a levegő 25, a pálya 34 fokos. Bár az előrejelzések alapján kisebb záporokra lehet számítani a nap folyamán.

11:57
július 27, 2012
Vágólapra másolva!

Lélektanilag különösen fontos ez a hétvége

A Magyar Nagydíj után több mint egy hónapos pihenő következik, így mindenki egy jó eredmény elérésével szeretné megkezdeni a nyári szünetet. A Red Bull és a McLaren versenyzői remélik, hogy csökkenteni tudják a hátrányukat a jelenleg 34 pontos előnnyel rendelkező Fernando Alonsóval szemben.

12:01
július 27, 2012
Vágólapra másolva!

Elkezdődött az edzés

Vergne hajtott ki először a pályára, őt csaknem a fél mezőny követi, hogy megtegyék az első ellenőrző köröket. Mért kör egyelőre senkitől sem várható.

12:05
július 27, 2012
Vágólapra másolva!

A Ferrari főleg aerodinamikai tesztet végez

A Twitteren árulták el, hogy az aerodinamikai elemekkel sok munkájuk lesz a mai napon. Egyelőre mindenki a közepes keverékű gumikon köröz a pályán, ezen kívül ismét a lágy abroncsok állnak a csapatok rendelkezésére.

12:08
július 27, 2012
Vágólapra másolva!

Massa különböző első szárnyakat tesztel

Az első köre után rögtön lecserélték autóján az első szárnyat. Mindkét Ferrari nyomjelző festékkel és szenzorokkal van felszerelve, hogy több adatot tudjanak gyűjteni a különböző aerodinamikai elemek viselkedéséről.

12:11
július 27, 2012
Vágólapra másolva!

Már mindenki járt a pályán

Mért kört viszont még senki sem futott. Jelenleg csak Pérez és Petrov köröz a pályán, a többiek különböző beállításokat végeznek el az autókon.

12:13
július 27, 2012
Vágólapra másolva!

Räikkönen autóján ismét ott a dupla DRS

A Lotus a hockenheimi szabadedzéseken tesztelte először az eszközt, szombaton és vasárnap azonban már nem vetették be. A száraz Hungaroringen valószínűleg több adatot tudnak gyűjteni a viselkedéséről, így hamarosan bevetésre kerülhet, reményeik szerint nagy előnyhöz juttatva őket az egyenesekben.

12:18
július 27, 2012
Vágólapra másolva!

Három tesztpilóta vesz részt az edzésen

Az első gyakorláson ismét három fiatal versenyző kapott lehetőséget: Bianchi a Force Indiát vezeti Hülkenberg helyett, a Willamsnél Bottas szokás szerint Sennát helyettesíti, Clos pedig Hockenheim után ismét megkapta Karthikeyan autóját péntek délelőttre.

12:21
július 27, 2012
Vágólapra másolva!

Itt az első mért kör

Kovalainen nevéhez fűzödik, 1:29.977-es kört futott. Ennél természetesen sokkal jobb köridőkre számíthatunk, a tavalyi első szabadedzést Hamilton 1:23.3-as idővel nyerte.

12:24
július 27, 2012
Vágólapra másolva!

Räikkönen átveszi a vezetést

Rögtön 2,2 másodpercet javít honfitársa köridején. A többiek továbbra sem tartják sürgősnek, hogy elkezdjék a körözést, négy versenyző kivételével mindenki a bokszban tartózkodik.

12:28
július 27, 2012
Vágólapra másolva!

Gondok vannak Räikkönen hűtésével

Rádión figyelmeztetik a finnt, aki lassú tempóban hajt vissza a garázsba. Ott a szerelői rögtön hideg levegőt fújnak a Lotus hűtőjére.

12:32
július 27, 2012
Vágólapra másolva!

Felgyorsultak az események a pályán

Egymás után többen is megtették első mért körüket, még mindig Räikkönen vezet 1:25.1-es, őt Hamilton, Vergne és Webber követik.

12:35
július 27, 2012
Vágólapra másolva!

Buttoné az első komolyabb idő

Majdnem egy másodperccel volt gyorsabb Räikkönennél, Hamilton azonban pár másodperccel később még jobb kört futott, két tizedet javított csapattársa idején, 1:23.982-es körrel.

12:39
július 27, 2012
Vágólapra másolva!

Hamilton minden körében javít

A közepes keverékeken köröz, és egymás után háromszor javít a legjobb köridőn, jelenleg 1:22.821-es idővel áll az élen. Button is jó tempót diktál, most három tizeddel marad el tőle. A harmadik helyen álló Schumacher lemaradása már 1,1 másodperc.

12:43
július 27, 2012
Vágólapra másolva!

A Mercedesek hibáznak a 12-es kanyarban

Schumacher és Rosberg is túl szélesen fordult, de ezután gond nélkül folytatták a körüket.

12:45
július 27, 2012
Vágólapra másolva!

A Caterham örül a száraz pályának

Ez az első lehetőségük arra, hogy a fejlesztéseiket egy egész edzésen keresztül száraz pályán teszteljék.

12:46
július 27, 2012
Vágólapra másolva!

Az állás az edzés felénél

Hamilton, Button, Schumacher, Rosberg, Webber, Bottas, Maldonado, Räikkönen, Ricciardo, Vergne. Alonso még nem futott mért kört, most azonban vélhetően ő is elkezdi az érdemi körözért, kihajtott a pályára.

12:50
július 27, 2012
Vágólapra másolva!

A tapadásra panaszkodnak a versenyzők

Vitalij Petrov szerint a pálya még elég csúszos, nem tapadnak eléggé a kerekek, a HRT azonban megjegyezte, hogy a Hungaroringen ez normális.

12:52
július 27, 2012
Vágólapra másolva!

Alonso első mért köre az 5. helyre elég

Lemaradása 1,3 másodperc Hamiltonhoz képest, csapattársánál azonban rögtön négy tizeddel jobb kört futott. A 6. helyre Pérez jött fel.

12:56
július 27, 2012
Vágólapra másolva!

Alonso alulkormányzottsággal küszködik

Javítani kell még a Ferrari beállításain. Rosberget azonban megelőzte, így a két McLaren és Schumacher mögött a 4.

12:58
július 27, 2012
Vágólapra másolva!

A Red Bullok egyelőre észrevétlenül köröznek

Szokásukhoz híven nem az a céljuk az első edzésen, hogy rögtön az eredménylista élére ugorjanak. Webber a 8., Vettel a 12. helyen áll.

13:02
július 27, 2012
Vágólapra másolva!

Webber autóján dolgoznak

A Red Bull hátulján munkálkodnak a szerelők. Vettel továbbra is köröz, de nem tud bekerülni a legjobb tíz közé - valószínűleg nem is ez a célja, hanem az adatok gyűjtése.

13:04
július 27, 2012
Vágólapra másolva!

Maldonado lecsúszik a pályáról

A 10-es kanyart nem tudta bevenni, a kavicságyon áthajtva azonban vissza tudott térni a pályára. Pillanatnyilag Bottas mögött, a 10. helyen áll, mindössze két ezred közöttük a különbség.

13:08
július 27, 2012
Vágólapra másolva!

Egyre melegebb van

A levegő 27, a pálya 37 fokos. A Sauber örül a "tökéletes" körülményeknek az elmúlt hetek esős hétvégéi után.

13:10
július 27, 2012
Vágólapra másolva!

Button és Rosberg javít

A brit már csak egy tizeddel marad el csapattársától, Rosberg pedig Schumachert megelőzve feljött a harmadik helyre. Lemaradása azonban még mindig 8 tized.

13:13
július 27, 2012
Vágólapra másolva!

Di Resta nem elégedett az autóval

Rádión panaszkodik, hogy nagyon nehéz vezetni a Force Indiát, és a kanyarok bejáratánál nagyon alulkormányzott az autója.

13:18
július 27, 2012
Vágólapra másolva!

Alonso feljött a harmadik helyre

Bár a McLarenektől ő is majdnem hét tizeddel marad el, a két Mercedesnél jobb kört futott.

13:24
július 27, 2012
Vágólapra másolva!

Többen is szélesen fordulnak a 4-es kanyarnál

Legutóbb Schumachernek és Glocknak akadtak itt nehézségei, úgy tűnik, ez a kanyar képes a legjobban megtréfálni a versenyzőket.

13:27
július 27, 2012
Vágólapra másolva!

Alonso tovább javít

De a McLareneket továbbra sem veszélyezteti, 1:23.397-es idejével marad a harmadik helyen. A mezőny egyébként még mindig a közepes keverékű gumikon köröz, úgy tűnik, a lágy Pirelliket délutánra tartogatják.

13:31
július 27, 2012
Vágólapra másolva!

Vége az edzésnek

Az utolsó percben Grosjean tudott beférkőzni a legjobb öt közé. Az első tíz sorrendje: Hamilton, Button, Alonso, Rosberg, Grosjean, Schumacher, Massa, Räikkönen, Bottas, Pérez. Hamilton ideje 1:22.821, tőle Button csak egy tizeddel, Alonso viszont már több mint fél másodperccel marad el.

13:34
július 27, 2012
Vágólapra másolva!

Senki sem használta a lágy gumikat

A délutáni edzésen azonban biztos előkerülnek, hiszen elvileg azokkal lehet jobb köridőt futni.

13:37
július 27, 2012
Vágólapra másolva!

Ismét a McLaren kezdett a legerősebben

Ez Hockenheimben is így volt, az időmérőn mégis csak küszködtek. Meglátjuk, a Hungaroringen hogyan alakulnak az erőviszonyok - a következő szabadedzésre délután két órakor kerül sor.

13:40
július 27, 2012
Vágólapra másolva!

Az eredmények

A múlt hétvégi Német Nagydíjhoz hasonlóan a Hungaroringen is a McLarenek kezdtek a legerősebben, az ellenfelek ráadásul meg sem tudták közelíteni a Lewis Hamilton és Jenson Button által elért köridőket. A britek azonban még nem bízhatják el magukat, hiszen a legtöbb csapat adatgyűjtésre használta az első szabadedzést, a két Red Bull például a legjobb tíz közé sem tudott bekerülni.

Fellélegezhettek a csapatok az edzés elején, az elmúlt két nagydíjon látott időjárási viszonyokkal ellentétben ugyanis meleg, napsütéses idő fogadta őket a Hungaroringen. Így nem is törekedtek arra, hogy már a gyakorlás elején értékelhető köridőt fussanak, az első komolyabb próbálkozásra - Kimi Räikkönen részéről - majdnem fél órát kellett várni. A finn Lotusára egyébként ezúttal is felszerelték a hockenheimi edzéseken debütáló dupla DRS-t.

Räikkönen nem sokáig maradt az élen, tíz perccel később a két McLaren-versenyző is a pályára hajtott, és Hamilton 1:23.982-es körrel rögtön átvette a vezetést. A hátralévő egy órában senki nem tudta letaszítani őt az első helyről, körről körre gyorsult, és végül 1:22.821-es körrel végzett az élen, rögtön fél másodpercet javítva a tavalyi első edzésen futott idején. Button az edzés nagy részében két-három tizedes távolságból követte őt, a gyakorlás utolsó harmadában viszont ő is képes volt 1:23 alatti kört futni.

Forrás: Farkas Péter [origo]

A Ferrarinál hangsúlyozták, hogy az edzés legnagyobb részében csak az aerodinamikai elemek tesztelésére törekedtek, kipróbáltak például több első szárnyat. A világbajnokságot vezető Fernando Alonso csak az edzés második felében kezdett mért köröket futni, ezután folyamatosan javított, és végül 1:23.397-es idővel végzett a harmadik helyen. A Mercedes is biztató tempót mutatott, Nico Rosberg a negyedik, Michael Schumacher pedig a hatodik helyet szerezte meg. Közéjük Romain Grosjean fért be, aki három tizeddel volt gyorsabb, mint a dupla DRS-t használó csapattársa.

A Red Bull a versenyhétvégék többségéhez hasonlóan ezúttal sem végzett az élmezőnyben az első edzésen, az adatok gyűjtésére törekedtek, így Mark Webber a 13., Sebastian Vettel pedig a 15. helyen végzett. Az edzés komolyabb incidens nélkül zajlott le, bár a 4-es kanyarban többen hibáztak, Pastor Maldonado pedig a 10-es kanyarban hagyta el a pályát, és csak a kavicságyon keresztül tudott visszatérni a pályára. Délelőtt egyébként mindenki a közepes keverékű gumikon körözött, a lágy Pirelliket a délutáni edzésre tartogatták, így vélhetően tovább javulnak majd a köridők.

http://www.origo.hu/s/partners/f1/html/session_2012_11_1.html
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!