Vágólapra másolva!
Péntek délután folytatódott Hamilton dominanciája a Hungaroringen, a brit 2,5 tizeddel verte Alonsót, és hárommal Buttont. Meglepetésre Vettel csak az ötödik lett.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül29 bejegyzés
15:57
július 29, 2011
Vágólapra másolva!

Lóg az eső lába

Sötét felhők gyülekeznek a Hungaroring fölött, az eső bármelyik pillanatban eleredhet. A levegő 21, a pálya 24 fokos, a páratartalom 72 százalékos.

16:00
július 29, 2011
Vágólapra másolva!

Hamilton jó formája péntek délután is tartott, ugyanis 1:21,018-as körével a második szabadedzést is megnyerte a Magyar Nagydíjon. Igaz, ez az idő egy másodperccel rosszabb annál, amit tavaly ilyenkor Vettel futott.

A délutáni szabadedzés főleg a hosszú etapokról és a gumik kopásának vizsgálatáról szólt, de azért a szuperlágy gumikon minden pilóta futott gyors köröket is. Rögtön az edzés elején sötét felhők úsztak a Hungaroring fölé, ezért gyorsan kijött mindenki, de aztán az eső elmaradt, és normál kerékvágásban, napsütésben folytatódott a szabadedzés. Hamilton a leggyorsabb körét 40 perccel a leintés előtt futotta, amit aztán már senki sem volt képes felülmúlni, mivel utána már a hosszú etapokra koncentráltak a csapatok.

Hamilton mögött Alonso végzett 2,5 tizedes hátrányban, Button pedig három tizeddel marad el csapattársától. Kisebb meglepetésre a legjobb háromba nem fért be egy Red Bull sem, Mark Webber negyedikként végzett, tőle mindössze négy századdal lemaradva Vettel pedig ötödikként. Massa lett a hatodik, mögötte a két Mercedes következett, több mint egy másodperccel elmaradva Hamilton idejétől, ami nem sok jóval kecsegtet az ezüst nyilaknak a hétvége hátralévő részére. A Mercedesektől fél másodpercre végeztek a Force Indiák, a délelőttöt kihagyó Sutil ezúttal kikapott újonc csapattársától a skót Paul di Restától.

A visszatérő Trullinak úgy tűnik, jobban fekszik a Lotus új szervokormánya, mint a régi, mivel sikerült fél másodperccel megelőznie csapattársát, Kovalainent. Ugyancsak meglepetés, hogy Tonio Liuzzi kikapott csapattársától, a Narain Karthikeyant helyettesítő újonc Daniel Ricciardótól.

Aggódhatnak a szombati időmérő előtt a Hispania és a Virgin pilótái, ugyanis egyikük sem fért be a 107 százalékon belülre (a győztes időhöz képest). Ha ez holnap délután is így lesz, akkor csak külön engedéllyel indulhatnak majd a vasárnapi futamon.

http://www.origo.hu/s/partners/f1/html/session_2011_11_2.html
16:03
július 29, 2011
Vágólapra másolva!

Elkezdődött a szabadedzés

Sokan azonnal kijöttek a pályára az esőtől tartva.

16:04
július 29, 2011
Vágólapra másolva!

Heidfeld és Sutil újra autóban

Mindkét pilótát a teszpilótáik helyettesítették délelőtt, így ők most futhatnak ki először a pályára ezen a hétvégén.

16:07
július 29, 2011
Vágólapra másolva!

Egyelőre Pérez vezet

A Sauber mexikói versenyzője 1:24.679-es körrel állt az élre. Massa a forgalomra panaszkodik, közel a mezőny fele egyszerre van kint a pályán.

16:08
július 29, 2011
Vágólapra másolva!

Massa átvette a vezetést

1:22,968-as kört futott Massa, ami a hétvége eddigi legjobb köre. Hamilton a második hat tizedes hátrányban.

16:11
július 29, 2011
Vágólapra másolva!

Barrichellónak most más a baja

A brazil délelőtt a túlkormányzottságra, most viszont az alulkormányzottságra panaszkodik, a Williams tolja az orrát a kanyarokban.

16:12
július 29, 2011
Vágólapra másolva!

Alonso állt az élre

Pillantaról pillanatra változik az élmezőny sorrendje. Jelenleg Alonso vezet 1:22,297-tel, mögötte a sorrend: Button, Vettel, Massa, Hamilton.

16:14
július 29, 2011
Vágólapra másolva!

Massa megpördült

A brazil a 12-es kanyart vétette el, de visszatért a pályára.

16:17
július 29, 2011
Vágólapra másolva!

Rossz helyen sétál egy fotós

A sajtóközpont ablakából láttuk, ahogy egy mellény nélküli fotós sétálgat a 12-es kanyar bukóterében. Szerencsére hamar elhagyta a veszélyes területet.

16:19
július 29, 2011
Vágólapra másolva!

Ecclestone megérkezett a pályára

Bernie Ecclestone helikopterrel érkezett a pályára, jelenleg Christien Hornerrel, a Red Bull csapatfőnökével tárgyal.

16:20
július 29, 2011
Vágólapra másolva!

Button az élen

Jenson Button 1:22,091-es kört repesztett, de csak hat századdal gyorsabb Alonsónál, aki a második szektorban eddig a leggyorsabb.

16:22
július 29, 2011
Vágólapra másolva!

Alonso két századdal Button előtt

A spanyol 1:22,070-es kört futott, ezzel vezet jelenleg. Ez még mindig két másodperccel rosszabb annál, amivel tavaly ilyenkor nyert pénteken Vettel.

16:26
július 29, 2011
Vágólapra másolva!

Petrov panaszkodik

Az orosz arra panaszkodik, hogy nagyon rossz a Renault hátsó tengelyének tapadása.

16:29
július 29, 2011
Vágólapra másolva!

A Lotus szerint nem lesz eső

Trullinak azt mondták a bokszból, hogy mégsem várható eső ezen a szabadedzésen.

16:32
július 29, 2011
Vágólapra másolva!

Már alig javít valaki

Valószínűleg több benzinnel köröznek most az autók, mert alig javít valaki az időkön. Lehet, hogy a versenytempót próbálgatják.

16:34
július 29, 2011
Vágólapra másolva!

11500 darabból áll egy F1-es autó

A McLaren a Twitteren osztotta meg ezt az érdekes információt. Ráadásul a 11500-as szám úgy jött ki, hogy a Mercedes-motort csak egyetlen alkatrésznek számolták!

16:38
július 29, 2011
Vágólapra másolva!

Massa már a szuperlágy gumin

Egy abszolút első szektor után viszont kicsúszott a 9-es kanyarban a brazil.

16:41
július 29, 2011
Vágólapra másolva!

Alonso hatalmasat javított

A szuperlágy gumikkal nyolc tizedet gyorsult a spanyol versenyző, most 1:21,259-cel vezeti a tabellát.

16:48
július 29, 2011
Vágólapra másolva!

Mindkét McLaren szuperlágy gumin

Kijött Button és Hamilton is.

16:50
július 29, 2011
Vágólapra másolva!

Hamilton átvette a vezetést

A brit a szuperlágy gumik segítségével megverte Alonsót, ideje 1:21,018. Három kör után visszajött a bokszba.

16:55
július 29, 2011
Vágólapra másolva!

Maldonado közel két másodpercet gyorsult

A Williams venezuelai pilótája ezzel feljött a 9. helyre, bár hátránya így is három másodperc Hamiltonhoz képest.

17:02
július 29, 2011
Vágólapra másolva!

Vettel szenved

A legjobb első szektort futott a szuperlágy gumikon, végül mégis csak ötödik lett, fél másodperccel Hamilton mögött.

17:04
július 29, 2011
Vágólapra másolva!

Schumacher csak a 8.

A hétszeres világbajnok szuperlágy gumikon jött föl a nyolcadik helyre, hátránya közel másfél másodperc Hamiltonhoz képest.

17:07
július 29, 2011
Vágólapra másolva!

Kisütött a nap

A levegő 22, a pálya 32 fokosra melegedett a napsütéstől.

17:08
július 29, 2011
Vágólapra másolva!

A Virginek és a HRT-k kívül a 107 százalékon

Jelenleg a 107 százalék 1:26 közepét jelenti, mindkét Virgin és Hispania lassabb ennél, előbbiek 1:27-es, utóbbiak 1:28-as köröket tudnak.

17:13
július 29, 2011
Vágólapra másolva!

Elkezdődtek a versenyszimulációk

A legtöbb autó magas üzemanyagszinttel van kint a pályán, a gumikopást tanulmányozzák a mérnökök. Egyértelmű, hogy a szuperlágy gumi hamarabb elhasználódik, mint a lágy.

17:20
július 29, 2011
Vágólapra másolva!

Alonso kicsúszott

A spanyolon is a sikán fogott ki, de gond nélkül visszatért a pályára.

17:30
július 29, 2011
Vágólapra másolva!

Vége a második szabadedzésnek

Az utolsó fél órában már nem változott a legjobbak sorrendje, a legjobb 10 versenyző a következő: Hamilton, Alonso, Button, Webber, Vettel, Massa, Rosberg, Schumacher, Di Resta, Sutil.