Most már teljes értékű autógyár a Moszkvics

Fotó: Moszkvics
Vágólapra másolva!
Május 13-án hivatalosan is elindították a karosszéria- és fényezőüzemet a Moszkvics márka moszkvai üzemében.
Vágólapra másolva!
Fotó: Moszkvics

Amikor a Renault a szankciók miatt kivonult Oroszországból, az egykori moszkvai gyárát a moszkvai önkormányzatnak adta át, akik gyorsan bejelentették a Moszkvics márka feltámasztását. A munkahelyek megőrzése miatt leszerződtek a kínai JAC konszernnel, és viszonylag gyorsan megkezdték a CKD-készletként küldött autók összeszerelését – nem tudtak mást tenni, mert korábban is hasonló konstrukcióban működött az üzem, épp csak a szintén Renault-érdekeltség togliatti Lada-gyárból látták el alkatrészekkel.

Fotó: Moszkvics

Kezdettől fogva tervben volt a teljes gyártási ciklus megvalósítása az üzemben, februárra készültek el a karosszéria- és fényezőüzem építésével, mostanáig zajlott a próbaüzem, amely során 70 autót építettek. Ennyi idő kellett a hegesztő-, a korrózióvédelmet és fényezést végző robotok végső beállítása, illetve az összeszerelési folyamatot felügyelő minőségbiztosítási rendszer beállításához. Az új üzemekben 114 robotot és 145 önjáró targoncát üzemeltek be, ezen kívül 490-nel nőtt az emberi munkavállalók száma a Moszkvics-gyárban. Korábban 1 autót mintegy 50 nagy alkatrészből állítottak össze, most 1 autót 900 alkatrészből készítenek – ezek egy részét már orosz beszállítótól vásárolják, az egyszerűbb logisztikával 25%-kal csökkennek a szállítási költségek. Az új üzemben és az eddig is működő összeszerelő-soron 49 minőség ellenőrző állomást telepítettek, ebben 3D-s mérések, kamerás ellenőrzések, ultrahangos vizsgálatok is vannak.

Fotó: Moszkvics

A helyi karosszériagyártás jóvoltából bevezették a kontrasztos tető opciót is, tehát a piros, fehér, szürke és kék autókhoz feketére fényezett tetőt is elérhetővé tették; Kínából csak egyszínű autók jöttek. Aktuálisan a Moszkvics 3 szabadidő-autó és a Moszkvics 6 személyautó készül itt, de az átadóünnepségen már kiállították a nemrég bejelentett Moszkvics 8 szabadidő-autó prototípusát is. A Moszkvics gyár ígérete szerint a helyben végzett korrózióvédelem tartósabb a korábbi, kínai eredetű modelleknél, mert azt felkészítették az orosz klimatikus viszonyokra.
 

Fotó: Moszkvics