Vágólapra másolva!
Martin Whitmarsh tagadja, hogy a McLaren már 2015-ben Honda motorokra váltana, hosszabb távon azonban nem zárta ki egyértelműen a váltás lehetőségét.

Martin Whitmarsh valótlannak minősítette azokat a híreszteléseket, melyek szerint a McLaren már csak két évig használja a Mercedes motorjait, 2015-től pedig újra korábbi partnerével, a Hondával dolgozik együtt. A BBC néhány nappal ezelőtt szinte tényként közölte, hogy a sportnak 2008 végén hátat fordító japán gyártó két év múlva a McLaren partnereként tér vissza a Forma-1-be, Whitmarsh azonban kijelentette, tiszteletben tartják a Mercedesszel kötött szerződésüket.

"Csak annyit mondhatok, hogy a 2013-as, 2014-es és 2015-ös idényre is szerződésben állunk régi partnerünkkel, a Mercedesszel" - jelentette ki a csapatfőnök a Sky Sportsnak nyilatkozva. "Szerződésünk van, ők a partnereink, így velük próbálunk világbajnokságokat és futamokat nyerni."

Whitmarsh ettől függetlenül reméli, hogy a 2014-ben érvénybe lépő új motorszabályok több gyártót is visszacsalogatnak a Forma-1-be. A turbómotorok gyártása iránt még csak a Ferrari, a Mercedes és a Renault kötelezte el magát, a Cosworth a hírek szerint kiszáll 2013 végén. "Számos találgatást hallottam, például a Porsche, a Hyundai és a Honda nevét is említették" - mondta Whitmarsh. "A Forma-1 érdekében remélem, hogy visszatérnek ezek a motorszállítók, hiszen szükségünk van rájuk."

Forrás: McLaren

Bár a csapatfőnök kizárta a 2015-ös motorváltás lehetőségét, a távolabbi jövőt firtató kérdésekre már nem adott egyértelmű választ. "Régóta tartó, nagyszerű kapcsolatot ápolunk a Mercedes-Benzzel, jelenleg is erre az együttműködésre koncentrálunk. Hosszabb távon azonban ki tudja, mi fog történni? Örülünk, hogy most a Mercedes-Benz partnerei lehetünk. Fantasztikus munkát végeztek az elmúlt években - együtt sok győzelmet szereztünk, és a következő néhány évben is erre fogunk törekedni."

A McLaren 1995 óta használja a Mercedes motorjait, három egyéni és egy konstruktőri világbajnokságot nyertek együtt. Honda 1988 és 1992 között szállított erőforrásokat a csapatnak, együttműködésük első négy évében az összes bajnoki címet bezsebelték.