Vágólapra másolva!
A csapat "kritikus" ponthoz érkezett, a sportigazgató úgy véli, ha ismét erősek lesznek, nagyon jó helyzetbe kerülnek a bajnoki címért folytatott harcban.  

A McLaren kezdte a legjobb formában a bajnokság második felét, Lewis Hamilton a Hungaroringen és Monzában, Jenson Button pedig Spában aratott győzelmet. A wokingi istálló vezetője, Martin Whitmarsh optimistán várja a folytatást.

"Nagy lendülettel utazik Szingapúrba a Vodafone McLaren Mercedes, miután megnyertük az előző három nagydíjat. Jenson és Lewis teljesítménye meggyőzte a mérnököket, hogy érdemes folytatni a fejlesztéseket az idény folyamán" - közölte az előzetesben. "Még korántsincs vége a szezonnak, folytatjuk az autó finomhangolását és fejlesztését. Még látótávolságon belül van a versenyzői és a konstruktőri bajnoki cím is. Innentől kezdve minden verseny fontos mérföldkő."

Az egyéni pontversenyben második Hamilton 37 pontos hátránnyal követi Fernando Alonsót, Button szénája viszont rosszabbul áll, neki 78 pont a lemaradása. A McLaren 29 ponttal áll a Red Bull mögött a konstruktőrök között. Sam Michael sportigazgató kijelentette, sok mindenre fény derül a hétvégén. Úgy fogalmazott, hogy a bajnokság a "kritikus pontjához érkezett" .

"Spában és Monzában kis légellenállásra volt szükség, másfajta aero-csomagot használtunk, mint általában. Szingapúrban viszont maximális leszorítóerő kell" - nyilatkozta az Ausztrál GP hivatalos videoblogjának. "Ha ismét ugyanakkora előnyünk lesz, mint az előző két versenyen, akkor tényleg erős pozícióban leszünk a bajnoki cím megszerzéséhez."

"Amennyiben a Red Bull esetleg megint gyors lesz, és elfoglalja az első rajtsort, azt sem jelenti azt, hogy nem nyerhetjük meg a bajnokságot. Legfeljebb nehezebb lesz a dolgunk."