Vágólapra másolva!
A vártnál gyengébb eredmények ellenére Michael Schumachernek sok jó pillanatban volt része visszatérése óta. Jelenleg Fernando Alonsót tartja a mezőny legjobbjának, 300. nagydíját pedig izgatottan várja.

Michael Schumacher 2010-es visszatérése óta csupán egyszer tudott felállni a dobogóra, és csapattársa, Nico Rosberg rendszerint jobban teljesít nála. Bár idén közelebb került Rosberghez, mint az elmúlt években, a Mercedes megbízhatatlansága és a pályán történt ütközései miatt tizenegyből hat futamon kiesett, így csak a 12. helyen áll a világbajnokságban. Sokak szerint rosszul tette, hogy 2006-os visszavonulása után, negyvenes éveinek elején ismét autóba ült, hiszen az elmúlt évek eredménytelensége ronthat a megítélésén.

Schumacher azonban másképpen vélekedik az elmúlt időszakról. "Eddig egy másodpercre sem bántam meg, hogy visszatértem. Sok jó pillanatom volt, bár lehet, hogy kívülről nem így tűnt" - vágott vissza az őt kritizálóknak, azt azonban elismerte, "kár lenne", ha úgy hagyná abba a versenyzést, hogy nem szerzi meg pályafutása 92. győzelmét. Erre idén egyre kevesebb esélye van a Mercedes gyengülő formája miatt, azt pedig továbbra sem tudja, hogy jövőre is a mezőny tagja lesz-e.

A hétszeres világbajnok egyetért azokkal, akik a tabellát 40 ponttal vezető Fernando Alonsót tartják a jelenlegi mezőny legjobb versenyzőjének. Bár köztudottan jó barátságot ápol az elmúlt két év győztesével, Sebastian Vettellel, szerinte honfitársának még bizonyítania kell, hogy nehezebb körülmények között is megállja a helyét. "Sebastian nagyszerű srác, és kiváló versenyző, de most egy új helyzetbe került, ahol tanulnia kell" - mondta a Bild am Sonntagnak. "Ahhoz, hogy valaki jó győztes legyen, tudnia kell veszíteni is - ez a fejlődés része."

Schumacher egyébként a hétvégén, Spában ünnepli pályafutása 300. nagydíját - Rubens Barrichello után ő a második versenyző, aki eléri ezt a mérföldkövet. Különösen örül annak, hogy Spában ünnepelhet, hiszen a kedvenc pályájáról van szó. "Olyan, mintha a nappalim lenne - számomra egyértelműen a világ legjobb pályája. Számos különleges pillanatban volt részem Spában: itt debütáltam, itt arattam az első győzelmemet, világbajnokságot is nyertem ezen a pályán, és még sok remek versenyt említhetnék."