Vágólapra másolva!
Forma-1-es visszavonulása után mindenképpen raliautóba ülne, hogy "szórakozzon". Legszívesebben egyszerre versenyezne mindkét szériában.

Kimi Räikkönen a 2009-es szezon után hátat fordított a Forma-1-nek, és két idényt töltött a rali-világbajnokság (WRC) mezőnyében. Bár nem szerepelt rosszul az F1-től rengeteg szempontból különböző versenysorozatban - mindkétszer a bajnokság 10. helyén végzett -, tavaly év végén úgy döntött, visszatér az F1-be, és leszerződött a Lotus istállóhoz. Ennek ellenére azt állítja, nem ábrándult ki a ralizásból, a jövőben mindenképpen folytatni szeretné.

"Elsősorban azért akartam kipróbálni, hogy kiderüljön, képes vagyok-e rá" - nyilatkozta az Autosportnak a raliról. "Nagy rajongója vagyok a sportnak, és mindig nagyon nehéznek tartottam. Meg akartam tudni, milyen eredményekre vagyok képes."

"Még mindig javulni akarok a raliban, jobban szeretnék teljesíteni. Ha idősebb leszek, akkor tudok ezzel foglalkozni, és jól fogok szórakozni. Biztosan folytatom a ralit, ha több időm lesz rá" - jelentette ki, majd elárulta, azért tért vissza az F1-be, mert hiányzott neki, hogy ellenfeleivel közvetlenül is megküzdhessen a pályán.

Ő azt is vállalná, hogy egyszerre szerepel a két szériában, idén például szeretett volna elindulni a WRC finnországi fordulóján, de ezt a Lotus biztonsági okokból nem engedte meg neki. A csapat aggodalma érthető, hiszen 2011 elején akkori versenyzőjük, Robert Kubica egy raliversenyen szenvedett súlyos sérüléseket. "Szeretném, ha párhuzamosan tudnék mindkét szériában versenyezni, de az időbeosztásunk és egyéb okok miatt ez nem lehetséges" - jelentette ki.