Vágólapra másolva!
Úgy véli, hogy a Lotus előbb vagy utóbb képes a győzelemre, és mivel ellenfelük nagyobb fejlesztéssel készül, a McLarentől is újításokat sürget.

Noha a Lotus még nem aratott győzelmet a 2012-es idényben, a versenyzői már többször közel jártak hozzá, amit összesen nyolc dobogós helyezésük is jelez. A többi csapat nem véletlenül figyeli aggódva a szereplésüket, ráadásul a mezőnyben többen úgy vélik, hogy a fekete-arany autók kevesebb pontot termeltek, mint amennyire hivatottak voltak.

A Lotusnál elsősorban az időmérőn mutatott tempóval elégedetlenek, főleg az egy mért körös gyengélkedéssel magyarázzák a győzelem hiányát. A Hungaroringen győztes Lewis Hamilton elismerte, valószínűleg az volt a döntő a sikerében, hogy Romain Grosjean és Kimi Räikkönen elől várhatta a rajtot. "Gyorsak voltunk, de ha a Lotusok foglalták volna el az első rajtsort, akkor ők nyertek volna" - mondta a The F1 Times-nak.

A futamon előbb Grosjean, majd Räikkönen is sokáig a McLaren nyomában haladt, de előzniük nem sikerült, így meg kellett elégedniük a dobogó alacsonyabb fokaival. Hamilton szerint azonban ez már nem sokáig marad így. "Nagyon remélem, hogy Spában újabb frissítéseink lesznek. Erőltetni fogom ezt, mert úgy vélem, a Lotus újítással készül, és nincs kétségem afelől, hogy valamikor nyerni fognak, talán már Spában. Biztosítanunk kell, hogy mi is előrelépjünk, csakúgy, mint ők" - közölte.

Forrás: [origo]

Ezzel arra utalt, hogy a Lotus minden bizonnyal hamarosan beveti saját dupla DRS-ét, melyet az előző két nagydíj szabadedzésein már teszteltek. Hamilton jelenleg a bajnokság 4. helyén áll 117 ponttal, 47 ponttal lemaradva a listavezető Fernando Alonsótól. A Lotus pilótái közül Kimi Räikkönen 116, Romain Grosjean 76 ponttal rendelkezik.