Vágólapra másolva!
Bár a csapat ezt egyelőre nem hajlandó megerősíteni, minden jel arra utal, hogy a Német Nagydíjtól távol maradó Giorgio Ascanelli elhagyja a gyengélkedő Toro Rossót.

Minden bizonnyal távozik a Toro Rossótól Giorgio Ascanelli, aki 2007 óta dolgozott a csapat technikai igazgatójaként. Az Autosport információi szerint az idei gyenge szereplés miatt támadt nézeteltérés az istálló tulajdonosai és Ascanelli között, miután nem tudtak megegyezni, hogy milyen irányban fejlesszék tovább az autót. A konfliktus állítólag a Brit Nagydíj hétvégéjén teljesedett ki, a szakember pedig már el sem utazott Hockenheimbe. A csapatfőnök, Franz Tost egyelőre nem árulta el Ascanelli távollétének pontos okát.

"Annyit mondhatok, hogy Giorgio Ascanelli szabadságon van" - jelentette ki az őt faggató újságíróknak pénteken. "Ennél többet a két fél közötti bizalmasság miatt nem árulhatok el."

Ascanelli 1985-ben dolgozott először a Forma-1-ben, és hosszú karrierje során olyan csapatoknál fordult meg, mint a Ferrari, a McLaren és a Benetton. Versenymérnökként dolgozott együtt Ayrton Sennával, Nelson Piquet-vel és Gerhard Bergerrel is. A Toro Rosso az ő technikai vezetése alatt aratta eddigi egyetlen győzelmét a 2008-as Olasz Nagydíjon.

A 2012-es szezon alakulásával azonban egyáltalán nem volt elégedett, hiszen a két fiatal versenyző, Daniel Ricciardo és Jean-Eric Vergne eddig összesen hat pontot szereztek, és legutóbb az idény második versenyén, Malajziában tudtak a legjobb tíz között végezni. Tost szerint viszont nem olyan drámai a helyzet, a szezon második felében felzárkózhatnak a középmezőny csapataihoz.

"Elég jól kezdtük a szezont, hiszen pontokat szereztünk" - mondta. "Monacóban Jean-Eric tíz körrel a verseny vége előtt még a hetedik helyen állt, de elkezdett esni az eső, és többen megelőzték. Valenciában Danielnek volt nagy esélye a pontszerzésre, de ütközött Petrovval. A következő futamokon újításokat fogunk bevetni, és addig is reménykedünk, hogy Hockenheimben esős idő lesz szombaton és vasárnap. Ilyen körülmények között az autónk és a versenyzőink is ütőképesnek tűnnek."