Vágólapra másolva!
Paul Hembery, a Pirelli motorsport-igazgatója szerint a gyártó kész változtatni a gumikkal kapcsolatos filozófiáján, de csak abban az esetben, ha a csapatok erre kérik. Egyes versenyzők állítólag egyetértenek Schumacherrel abban, hogy a túlzott gumikopás miatt nem lehet a határon autózni.

Valóságos nyilatkozatháború robbant ki a Pirelli idei gumijai miatt, a lavinát Michael Schumacher Bahrein után adott interjúja indította el. A hétszeres világbajnok erős kritikát fogalmazott meg az abroncsokkal kapcsolatban, azt kifogásolva, hogy nem lehet velük a határon autózni, így a versenyek olyanok, mintha a biztonsági autó mögött kocsikázna a mezőny. Norbert Haug, a Mercedes sportfőnöke megérti pilótáját, de nem ért egyet vele, és később a csapattárs Nico Rosberg is úgy fogalmazott, hogy a Pirellinek köszönhetően az F1 nem is lehetne jobb a jelenleginél.

"A gumik jelentik a kulcsot az idei szezonhoz, próbálunk mindent hamarabb megérteni a többieknél" - fogalmazott Rosberg. "Személy szerint úgy gondolom, hogy a jelenlegi helyzet jót tesz az idénynek. Négy versenyen volt négy győztes, minden össze van keveredve. Ennél jobb nem is lehetne a helyzet az F1 számára, a kopás miatt izgalmas versenyeket is láthattunk."

Hasonló véleményen van Mark Webber is. "Mindannyian szeretnénk jobb köridőket és nagyon tartós gumikat, mint régen, de ettől nem lesznek izgalmasak a versenyek" - vélekedett Webber. "Mindig nehéz megtalálni az arany középutat, jelenleg nagyon jó showműsort nyújtunk a közönségnek. Mindegy, hogy ez szándékos vagy nem, most így állunk."

A jelenleg szakkomentátorként dolgozó Martin Brundle viszont egyik írásában arról számolt be, hogy Bahreinből hazafelé tartva találkozott olyan pilótákkal, akik egyetértenek Schumacherrel. Brundle két versenyzőt emelt ki név nélkül, egyikük "világbajnok", másikuk "többszörös futamgyőztes". Érzékeltetve, hogy a pilóták mennyire messze vannak a határoktól, állítólag elhangzott a beszélgetés során az a mondat is, hogy "ezt a tempót fizikailag a nagymamák is bírnák."

Paul Hembery, a Pirelli motorsport-igazgatója szerint a gyártó kész változtatni a filozófiáján, ha a csapatok ezt kérik, de eddig nem kapott negatív visszajelzéseket. "A megközelítési módunk kérés eredménye, ezzel egyetértettek a csapatok" - mondta Hembery. "A csapatok álláspontjának vezére Ross Brawn volt, ő kérte, hogy a 2010-es kanadai futam legyen a modell, mi pedig ezen dolgoztunk."

Forrás: AFP/Dimitar Dilkoff
Forrás: AFP/Dimitar Dilkoff

"Mit akarunk? Azt, hogy egy autó eltűnjön a messzeségben? A nézők elfordultak a sporttól, amikor ez rendszeresen megtörtént, ezért egyértelmű döntés volt, hogy a versenyzést toljuk előtérbe. Ha most olyan döntés születik, hogy túl agresszívek vagyunk, tudunk változtatni, szállíthatunk olyan gumikat, amelyek kevésbé kopnak. Mint tavaly, amikor a kemény és közepes keverék kopása negatív volt, vagyis a gumik az üzemanyag fogyásához képest kevésbé veszítettek a teljesítményükből."

"Mi mindenre nyitottak vagyunk, de a csapatfőnökök általában a teljesebb képet nézik, így meg lennék lepve, ha változtatásra kérnének minket. Nem csak rajtunk múlik az irány meghatározása, partnerekként kell együtt dolgoznunk. Ami Michaelt illeti, meg tudom érteni a frusztrációját, de a sport kéri ezt tőlünk. Az pedig félreértés, hogy ezeken a gumikon nem lehet a határokat feszegetni, mind a négy idei győztes gyorsabb volt csapattársánál, szóval nem nagyon értem ezt a kijelentést. Elfogadjuk, hogy nehéz egyszerre mindenkinek megfelelni, ha kell, már holnaptól csinálhatunk mást. De a többség jelenleg nem éppen ezt akarja."