Vágólapra másolva!
A csapatot frusztrálja, hogy az autójuk ígéretes tempója ellenére sem tudtak összehozni egy dobogós helyezést. Raikkönen szerint csak nem jött be, hogy Kínában kockáztattak.

Kimi Räikkönen egy vállrándítással elintézte, hogy a Kínai Nagydíj 48. körében pillanatok alatt visszaesett a másodikról a 6., majd a 14. helyre, mert addigra kereken 30 kört teljesítő gumijai hirtelen élettartamuk végéhez értek. A finn úgy érezte, mindössze annyi történt, hogy két kiállásos stratégiája védtelenné tette a háromszor kereket cserélő McLarenekkel szemben.

"Megpróbáltuk két kiállással teljesíteni a távot, mert az tűnt a leggyorsabb stratégiának, és tíz körrel a verseny vége előttig jól is állt a szénánk, de aztán elhasználódtak a gumik" - mondta. "A versenytempónk erős volt, csak kipróbáltunk egy másik stratégiát, és ez nem jött be; ilyen egyszerű."

Ennek látszólag ellentmond, hogy a mezőny zöme - tizenöt versenyző - két kerékcserével ment végig, köztük a győztes Nico Rosberg, valamint Räikkönen saját csapattársa, Romain Grosjean is. Ő a 6. helyen ért célba, viszont 4 körrel később kapta meg az utolsó etapra szánt gumijait, mint a bokszban éppen féltávnál járó Räikkönen.

"Tíz körrel a leintés előtt Kimi gumijai elérték az élettartamuk végét, és ő sajnos ráfutott a gumitörmelékre, miközben Sebastian (Vettel) megelőzte. Ezzel lényegében annyi volt a versenyének, mert egyetlen kör leforgása alatt tíz pozíciót vesztett" - mondta Alan Permane, a Lotus vezető versenymérnöke. "Majd áttanulmányozzuk az adatokat, hogy rájöjjünk, három kiállással jobban jártunk-e volna, de a futam előtt még minden arra mutatott, hogy a két kerékcsere az előnyösebb megoldás, és ez Romainnek be is jött. Ha Kimivel nem kockáztatunk, eleve nem is került volna a 2. helyre."

Forrás: Lotus

Mark Webberrel küzdve ugyan Grosjean is ráfutott a gumitörmelékre, veszítve két helyet, de ettől függetlenül boldog volt, hogy megszerezte első pontjait. "Csodálatos érzés volt a McLarenekkel és a Red Bullokkal harcolni, boldog vagyok, hogy végre rendesen elkezdődött az idényem" - ismerte el. "Már azóta komoly reményeket tápláltunk, hogy Melbourne-ben megszereztük a 3. rajtkockát, s miután most leküzdöttük az akadályokat, még merészebb célokat tűzhetünk ki magunk elé."

A Lotust irányító Eric Boullier ugyanakkor nem tagadta, hogy a csapatnál bosszúsak, amiért az E20 biztató tempója ellenére még egy dobogós helyezésük sincs. "Egyre frusztrálóbbnak érezzük, hogy mindig csak közel vagyunk egy jó eredményhez" - mondta. "Tizenkét körrel a verseny vége előtt az autóink még a 2. és 5. helyeken álltak, és már nem volt hátra egy bokszkiállás sem. Sajnos azonban túl rámenős stratégiát választottunk."

A Lotus a szezon első három fordulója után csak hatodik a konstruktőri összetettben.