Vágólapra másolva!
Az év második Forma-1-es futamának legnagyobb szenzációját Sergio Pérez második helye jelentette. A 22 éves mexikói pilóta pályafutása legjobb eredményét érte el, amelyet aztán halott kutyájának ajánlott. Pérezt a világ leggazdagabb embere támogatja, jövőre akár Massa helyét is átveheti a Ferrarinál.

Forrás: Sauber
Sergio Pérez idén két futam alatt már több pontot gyűjtött, mint tavaly egész évben

Sergio Pérez Mendoza a mexikói Guadalarajában született 1990. január 26-án. Bátyja, Antonio jelenleg a NASCAR México sorozatban versenyez, ahol már kilenc győzelemnél jár. A szakmában csak Checónak becézett Sergio hatéves korában indult először gokartversenyen, és első évében már négy győzelmet szerzett a mexikói ifjúsági bajnokságban. Két évvel később a bajnoki cím is összejött, ő lett a valaha volt legfiatalabb győztes. 2003-ig összesen öt alkalommal diadalmaskodott különböző tengerentúli gokartbajnokságokban. Formaautós pályafutása 2005-ben kezdődött: a német Formula BMW-ADAC bajnokságban rossz autóval is második lett az első versenyén. A bajnokságban 15.-ként végzett, egy évvel később csapatot váltott, és két dobogós helyével már hatodikként zárt.

Forrás: Sergioperezf1.com
Hatéves korában már gokartversenyeket nyert

A 2007-es évadban a brit Forma-3-as bajnokságban szerepelt, először a nemzeti kategóriát nyerte meg tizennégy futamgyőzelemmel, majd egy évre rá az erősebb, nemzetközi kiírásban a hetedik helyen végzett, a brit kiírásban negyedik lett, négy győzelemmel.

Pályafutása következő állomása a GP2 ázsiai bajnoksága volt a 2009-es szezonban, ahol bahreini elsősége után ő lett a sorozat legfiatalabb futamgyőztese. Nyert Katarban is, azonban év végén csak hetedik lett az összetett pontversenyben a Campos Grand Prix pilótájaként. Még ebben az évben indult a GP2 bajnokságban is a Telmex Arden autójával, Valenciában két dobogós hellyel hívta fel magára a figyelmet. 2010-ben ismét teljes szezont futott a GP2 nemzetközi mezőnyében, de ezúttal már a Barwa Addax Team versenyzőjeként. Öt győzelmet szerzett, majd végül Pastor Maldonado mögött másodikként végzett a bajnokságban.

Forrás: Sauber
Nagy az esély rá, hogy a Ferrari őt választja majd Massa utódának

2010 októberében derült ki, hogy 2011-től a Forma-1-ben folytathatja, amikor a Sauber istálló bejelentette, hogy Nick Heidfeld ülését veszi át. Vele együtt a svájci istállóhoz érkezett a mexikói Telmex cégcsoport támogatása is. A telekommunikációs cég mexikói nemzetiségű elnök-vezérigazgatója az a Carlos Slim, aki 2012-ben a világ leggazdagabb embere volt. Pérez lett a Forma-1 ötödik mexikói versenyzője, az előző, Héctor Rebaque 1981-ben szerepelt utoljára.

Első Forma-1-es versenyén csapattársa, Kamui Kobajasi előtt a hetedik helyen intették le, ő volt az egyetlen a mezőnyben, aki egy kerékcserével teljesítette a távot. Később kizárták a Sauber szabálytalan hátsó szárnya miatt, így a pontszerzésre az ötödik versenyig, a Spanyol Nagydíjig kellett várnia, ahol kilencedik lett. Monacóban az időmérő edzésen olyan súlyos balesetet szenvedett az alagút utáni pályaszakaszon, hogy nemcsak azt a versenyt, de a soron következő Kanadai Nagydíjat is ki kellett hagynia. Helyettesíteni az a Pedro de la Rosa ugrott be, aki idén a HRT versenyzője lett. Pérez 2011-ben a 16. helyen végzett a világbajnokságon 14 ponttal, a legjobb eredményét a Brit Nagydíjon érte el, ahol hetedik lett.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=xK1pRlSQO8HropfD

2011-ben a Ferrari utánpótlásprogramjának, a Ferrari Driving Academynek is a hivatalos versenyzője lett. Szeptemberben részt vett egy teszten Fioranóban, ahol az olaszok 2009-es autóját vezethette 46 körön át a francia Jules Bianchi mellett. Luca Baldisseri, a Ferrari Racing Academy vezetője így nyilatkozott róla: "Sergio mély benyomást tett rám, annak ellenére, hogy ez volt az első alkalom, hogy Ferrarit vezetett. Bebizonyította, hogy agresszív, és már az elejétől kezdve gyors, nagyon gyorsan hozzászokott az autóhoz. Nagyon érett a korához képest. Annyira érti a dolgát, hogy az túlmutat azon az időn, amit együléses autókban töltött."

Forrás: Ferrari
Tavaly szeptemberben már tesztelhetett egy Ferrarit, az olasz csapat elégedett volt vele

Pérez elragadtatással beszélt a ferraris tesztjéről. "Egy Ferrarit vezetni maga volt az álom, és fontos a karrierem szempontjából is. Álomszerű egy ilyen csapattal tanulni, és megtapasztalni egy másfajta hozzáállást a munkához" - nyilatkozta a szeptemberben. "Lehetetlen megmondani, hogy a dolgok hogyan alakulnak majd, az álmom az, hogy világbajnok legyek, szép lenne, ha egy ilyen csapattal érném el, mint ez. Sok dolgot magammal viszek a Ferrari Driver Academyvel töltött időből. A munkát a szimulátorban, a mérnökökkel folytatott megbeszéléseket, és az összes olyan dolgot, ami segíteni fog a szezon hátralévő részében és általánosságban a jövőben."

Forrás: Sauber
Úgy tűnik, az idei Sauber is jól bánik a gumikkal, ami fekszik a mexikói stílusának

A 2012-es szezont ismét a Saubernél kezdte meg. Az idény első versenyén Melbourne-ben nyolcadik lett a Ferrari-motoros C31-essel. Már itt is okozhatott volna egy kisebb meglepetést, de az utolsó körben többen megelőzték. A második, esős versenyen Malajziában aztán a szezon eddigi legnagyobb meglepetését okozva a tizedik helyről indulva második lett. Szinte tökéletesen időzített bokszkiállásaival és a gumikkal kíméletes vezetési stílusának köszönhető remek versenytempójával átlépte az élmezőnyt, sokáig a győzelemre is esélyesnek látszott. Aztán a vége előtt hat körrel a nála lassabb Alonsót üldözve kopott gumikon kicsúszott a pályáról a 14-es kanyarban, így meg kellett elégednie a dobogó második fokával. Még így is ez a Sauber valaha volt legjobb eredménye, ha a BMW-s gyári csapatként töltött időszakot nem számítjuk. A mexikói két verseny alatt több pontot gyűjtött, mint tavaly az egész szezonban. Nem lenne nagy meglepetés, ha jövőre Alonso csapattársaként látnánk a Ferrari versenyzőjeként, Massa helyén.

Forrás: Sauber
Lewis Hamilton gratulált elsőként a második helyéhez Malajziában

Pérez nem kis meglepetésre elhunyt kutyája emlékének ajánlotta a bombameglepetésre elért második helyét. "A kiskutyám a közelmúltban pusztult el. Frida emlékének ajánlom ezt a csodálatos eredményt" - nyilatkozta. "Még szebb lett volna, ha Fernandót is sikerül megelőznöm. De bízom abban, hogy egy napon ez is bekövetkezik. És köszönöm Istennek, a családomnak és természetesen Carlos Slimnek, aki nagyon sokat tett azért, hogy itt lehessek.". Péreznek Mexikó elnöke, Felipe Calderon is gratulált a Twitteren remek eredményéhez.

A fiatal versenyző jelenleg Svájcban él a kedvező adózási feltételek miatt, és azért, hogy közel lehessen a Sauber hinwilli főhadiszállásához. Hobbija a labdarúgás, a gokart, a jóga, a torna és a golf. Kedvenc versenypályája Monaco, Monza és mindenki kedvence, Spa-Francorchamps.

Forrás: Sauber
A Sauber legjobb eredménye a BMW-s korszakot leszámítva

Pérez a második helye után is két lábbal áll a földön, tisztában van azzal, hogy Malajziában szerencséje is volt: "Célunk, hogy tovább javítsunk az általános teljesítményünkön és az autón. Keményen kell dolgoznunk és persze realistának kell maradnunk. Bár a tempóm jó volt, nem szabad elfelejteni, hogy ez az eredmény egy nagyon különleges versenyen született, nem hétköznapi körülmények között. Végülis mindig versenyeket akartam nyerni, és erősen hiszen, hogy az első Forma-1-es győzelmem előbb vagy utóbb bekövetkezik - egy ideális világban ez már idén megtörténne."