Vágólapra másolva!
A gyenge időmérő után a csapat mindkét pilótája jó eredményt könyvelt el az Ausztrál Nagydíjon, pedig több csetepatéba is belekeveredtek. 

A jelek szerint folytatódik a tavalyi trend a Saubernél: az időmérőn egyik versenyzőjük sem remekelt, azonban a futamon Kamui Kobajasi és Sergio Pérez is beverekedte magát a pontszerzők közé.

Kettejük közül a japán végzett előrébb, akinek autója éppen a csapattársa miatt lett lassabb. "Nagyon boldog vagyok magam és a csapat miatt egyaránt, a 6. hely kiváló kezdés. A rajt után majdnem nekimentem a megpördülő Bruno (Sennának). Szerencsém volt, hogy el tudtam kerülni őt, azt viszont nem, hogy Sergio nekem koccanjon - emiatt megsérült a hátsó szárnyam, és az egész versenyt így kellett teljesítenem. Ez roppant nehéz volt, bizonyosan romlott az autó teljesítménye tőle " - mondta Kobajasi, aki később Kimi Räikkönennel is ütközött.

Sokáig egyébként ő állt hátrébb a két Sauber közül, mivel a távot egyetlen kerékcserével teljesítő, utolsó helyről induló Pérez ügyesen taktikázott. A mexikói alighanem örült volna, ha egy körrel rövidebb a táv.

Forrás: Sauber

"Tudtam, hogy mindent meg kell próbálnom az előrelépés érdekében, rögtön a starttól kezdve. Feljöttem a 12. helyre Kamui mögé, de súroltam az autóját, és ez csak egyike volt a mai nehézségeimnek. Óvnom kellett a gumikat is, ráadásul spórolnom kellett a benzinnel, továbbá a pozíciómat is védenem kellett" - közölte. "Az utolsó körben Pastor (Maldonado) karambolozott, nekem pedig muszáj volt lassítanom a törmelék miatt. Nico eközben (Rosberg) megelőzött, de összeértek az autóink, és teljesen elnyűtt gumikkal értem célba."

Pérez a 7-ikről így visszacsúszott a 8. helyre, bár még mindig jobban járt, mint Rosberg, aki az eset után defektet kapott, és pontot sem szerzett. A Sauber vezető versenymérnöke, Giampaolo Dall'Ara úgy érzi, akár még jobb eredményt is elérhetett volna a csapat. "Sok kompromisszumot kötöttünk a stratégiával, mivel a versenyzők rengeteg időt töltöttek forgalomban, és a gumikat sem használták a legjobban" - nyilatkozta.