Vágólapra másolva!
A két Ferrari villogott az Ausztrál Nagydíj rajtjánál, Alonso négy, Massa hat pozíciót javított az első két kanyarban. Webber viszont elaludt, de így a besokalló Hülkenberg nem ütötte ki.

Forrás: AFP
A két McLaren számára nagyon nyugodtan alakult a verseny rajtja

A Forma-1 egyik alapérvényű szabálya, hogy minden valamirevaló épített versenypályán a pálya tiszta oldaláról jobban lehet rajtolni. Ez azt jelenti, hogy azon az oldalon, ahol a célegyenesben a legtöbbet haladnak az autók az edzéseken, kevesebb a kosz, ezáltal jobb a tapadása, tehát könnyebb elindulni. Mivel a Melbourne-i aszfaltcsík inkább utcai pálya, ezért azt lehetett sejteni, hogy ez a tétel nem feltétlenül igaz, de arra talán senki sem számított, hogy az élmezőnyből a pálya koszosabb felén állók rajtolnak jobban. Jenson Button, Michael Schumacher és Sebastian Vettel is a rosszabb oldalról indult, mégis előre tudtak törni. Egyedül Nico Rosberg tudott páratlan számú rajtkockából látványosan jó rajtot produkálni.

A verseny első köre

Lewis Hamilton nem indult rosszul, valahogy mégsem volt esélye Button ellen, akivel szemben azért nem is keménykedett sokat. A két mclarenes már az egyenes közepétől egymás mellett haladt, majd egy kényelmes féktávot véve karöltve befordultak az egyes kanyarba. Hamilton talán az ideális ív jobban tapadó féktávját kihasználva kívülről megkockáztathatott volna egy rövidebb fékezést, de tele tankkal, nem üzemmeleg abroncsokkal ez nagyon kockázatos manőver. Ha csak egy kicsit is hibázik, elmegy mellette mindenki, így járt például Nico Hülkenberg is. Lewis ezért inkább jófiúként beállt a sorba, csak azért kellett drukkolnia, hogy Button árnyékában ne settenkedjen be mellé senki.

Ez a valaki Michael Schumacher lehetett volna, aki Button mögött ragyogóan indult, Romain Grosjeant azonnal átlépte, egy pillanatig még úgy is nézett ki, hogy akár Hamiltont is támadhatja. A hétszeres világbajnok azonban megelégedett azzal, hogy az ideális íven fékezve zavartalanul letudhatja az egyes kanyart.

Az első hármas nagyon simán eljött, de mögöttük nagy kavarodást okozott Grosjean, aki annyira rosszul indult, hogy nem csak Schumacher, hanem a hétszeres világbajnok mögül érkező Sebastian Vettel is be tudott ugrani mellé. Míg a francia Vettelre figyelt a belső oldalon, addig kívülről megérkezett Nico Rosberg is, aki nagyon jól betapadt a rajtnál, majd középre húzódva Mark Webbert egyből kikerülte. Ekkor jól érzékelte, hogy Grosjean inkább befelé zárna, így a bal oldalon végigrobogva, az ideális íven fékezve pont be tudott robbanni Grosjean elé. Sőt Rosberg annyira jó pozícióban volt, hogy nagyobb lendületet be tudott vinni a kanyarba, így Vettel mellé is be tudott esni. Nico a hetedik helyről pár másodperc alatt a negyediken találta magát. Vettel bár legyűrte Grosjeant, alulmaradt Rosberggel szemben, így maradt ötödik, míg a lotusos francia végül csak a hatodik.

Forrás: AFP
Massa itt még Webbert szorongatja, míg Sennát Ricciardo forgatja be

Elvileg a hetedik helyre Mark Webbernek kellett volna érkeznie, de az ausztrál nemcsak az indulást rontotta el, hanem az első féktávot is. Az egyenes nagy részében se támadni nem tudott, sem védekeznie nem kellett, amitől kicsit túlzottan megnyugodhatott, mert szabadon hagyta maga mellett a pálya jobb oldalát. Ezt aztán az egymással kakaskodó Pastor Maldonado és Nico Hülkenberg ki is használta, a féktávon bebújtak a Red Bull-os mellé, és el is mentek. Bár Webber túlzottan óvatos volt, egy dolog miatt igaza lett. Hülkenberg ugyanis túlcsúszott a féktávon, ha az ausztrál keménykedik vele, akkor lehet, hogy kiüti a versenyből. Maldonado viszont a pálya belső felén is zseniális féktávot vett, így simán befordult Grosjean mögé a hetedik helyre.

Ekkor érkezett meg hátulról az egyik Ferrari, méghozzá Fernando Alonsóé. A spanyol kétszeres világbajnok már számtalanszor igazolta, hogy rajtnál nagyszerűen tud helyezkedni, most is ez történt. Nem sikerült zseniálisan az elindulása, de jól meglátta, hogy a Maldonado - Hülkenberg páros neki is helyet csinál, így Maldonado mögött befordulva Webber mellett el is tudott menni. Mivel Hülkenberg túlcsúszott, és ütemet vesztett, ezért őt is átugorta, sőt ezt a hibát Webber és Felipe Massa is kihasználta. Az a Massa, aki a tizenhatodik helyről nagyszerűen jött el, majd szinte lekövette Alonso mozgását. A spanyol érzékeiben bízva befékezte magát Alonso mögé, így neki is kapóra jött a besokalló Hülkenberg, szorongatni tudta a bizonytalankodó Webbert.

Hülkenberg egyébként közvetve az egyes kanyarban történt események kiváltó oka is. Azzal, hogy túlcsúszott az ideális íven, leterelte a pályáról a kívülről támadó Jean-Eric Vergne-t. A Toro Rossó-s francia pedig nem volt rossz pozícióban, de a Force Indiától nem tudott befordulni. Mivel Vergne továbbment, ez kizökkentette a szintén kívülről támadó Bruno Sennát is. A brazil azonban utána olyan hirtelen tért vissza az ideális ívre, mintha elfelejtette volna, hogy ott még jöhetnek páran. Össze is koccantak, így Sennát keresztbe fordították. A rajt nagy vesztese így ő lett, míg a nagy nyertesei a két Ferrari. Alonso négy, Massa hat helyett javított a rajtnál, de a brazil mégsem tudott ebből jó eredményt kihozni.