Vágólapra másolva!
A jövő hét végi nyitány előtt sorra vesszük, hogy az egyes F1-es csapatoknál mi változott tavaly óta, és mit lehet várni tőlük 2012-ben.

Szöveg: Gerse József

A szabályok idén nem változnak jelentősen, és az olyan visszatérők mellett, mint Kimi Räikkönen, Pedro de la Rosa, Narain Karthikeyan és Romain Grosjean, igazi újonc is csak kettő lesz a mezőnyben: Charles Pic, illetve Jean-Eric Vergne. A csapatok között mégsem maradt minden a régiben, hiszen egy elsőre talán zavarosnak tűnő jogi manőver után a Renault-ból Lotus lett, a Lotusból Caterham, míg a Virgin átvedlett Marussiává.

A felkészülési időszak a célegyenesbe érkezett, nincs más hátra, padlóig kell nyomni a gázt. A szezon nyitányához közeledve sorra vesszük, melyik istállónál mi változott tavaly óta, és hogy milyen esélyekkel vágnak neki a jövő hét végén Melbourne-ben kezdődő idénynek.

Red Bull

Versenyzők: 1 - Sebastian Vettel (24, német), 2 - Mark Webber (35, ausztrál)
Autó: RB8, Motor: Renault RS27

Forrás: Red Bull

Kivételes tettre készül Sebastian Vettel: egymás után harmadszor akarja megszerezni a bajnoki címet, ami korábban csak Juan-Manuel Fangiónak és Michael Schumachernek sikerült. A még mindig csupán 24 éves német az előző két évben megmutatta, bármit tartogasson a sors, vesztettnek látszó helyzetből és magabiztos előnyből is megkaparintja a végső győzelmet, sőt tavaly a vb-cím korai bebiztosítása után sem kényelmesedett el. Zsenge kora ellenére tehát sok meglepetés nem érheti a pályán. A kérdés az, meg tudja-e őrizni a motivációját, és megbirkózik-e azzal, hogy Milton Keynesen kívül gyakorlatilag mindenki - még öreg "cimborája", Bernie Ecclestone is - a bukását várja. Duplázni több pilótának sikerült már, a triplázás tűnik az igazi kemény diónak.

Mark Webber természetesen megpróbálja megakadályozni ebben. A csak egyéves szerződéssel rendelkező ausztrált nyomja a bizonyítási kényszer, hiszen valószínűleg ez lesz az utolsó dobása az istállónál. Tavaly sokáig nyűglődött az új Pirellik kiismerésével, és mire ráérzett a viselkedésükre, behozhatatlan hátrányt szedett össze. Az idei, némileg lágyított gumik nem fognak ekkora újdonságot jelenteni neki, de régi gyengeségén, a rajtokon mindenképpen javítania kell, ha nem akar a futamok elejétől kezdve a felzárkózással törődni.

Házon belül adottak maradtak a feltételek a csúcson maradásra, a Red Bull erre az évre az első valóban sikeres autójának, a 2009-es RB5-nek a dédunokáját alkotta meg. Előnnyé válhat a csapat számára, hogy 2011-ben korán átfordíthatták a figyelmüket az idei modelljükre, tét híján nyugodtan kísérletezhettek a nagydíjakon. Viszont mivel kevés új szabály van, és eddig ők voltak elöl, elvileg számukra kínálkozik a legkevesebb lehetőség a fejlődésre. A kipufogógázok aerodinamikai használatának betiltása biztosan érvágás lesz a Red Bullnak. Christian Hornerék határozottan állítják, a kevés megtett kör ellenére teljesítették a kitűzött programot, de nyilván boldogabbak lennének, ha ezúttal elkerülték volna a műszaki zűröket. Két éve a motor, tavaly a KERS okozott fejfájást nekik, idén főleg a váltóval van problémájuk.

Pro és kontra

+ stabilitás, változatlan személyzet a kulcspozíciókban, erősnek tűnő autó minden pályatípushoz, Vettel magabiztossága az időmérőkön, a csapat egyre jobban reagál a váratlan helyzetekre

- a diffúzorba vezetett kipufogók betiltása nekik jelentheti a legnagyobb veszteséget, többször akadoztak a kerékcseréik a tesztek során


McLaren

Versenyzők: 3 - Jenson Button (32, brit), 4 - Lewis Hamilton (27, brit)
Autó: MP4-27, Motor: Mercedes FO108Y

Forrás: McLaren

A McLaren elsődleges kívánsága teljesült, a teszteken megúszták a súlyos műszaki gondokat, így a tavalyi évvel ellentétben kedvező előjelekkel várhatják a szezon nyitányát. Több megfigyelő szerint az MP4-27 tartja a lépést az RB8-cal - amennyiben a leszorítóerőt igénylő kanyarokban nem maradnak le túlságosan, az egyenesekben a Mercedes etalonnak tartott motorjának és KERS-ének köszönhetően visszavághatnak. A McLaren tempójának megítélését nehezíti, hogy a teszteken általában nem egyhuzamban nyomták le a hosszabb etapjaikat, hanem pár perces szüneteket tartottak közöttük, és addig betolták az autót a garázsba. Különcködött a csapat az orr-rész kialakítását tekintve is, az élbolyból csak ők választották az íves formát - ennek hátterében hagyományos filozófiájuk, a kasztni elülső részének alacsonyabbra építése áll. Löketet adhat nekik, hogy újabban leszámoltak korábbi betegségükkel, az erősebb évek utáni visszaeséssel, továbbá az idény közbeni fejlesztési munkájuk az egyik - ha nem a - legjobb a mezőnyben.

A versenyzőknél a legnagyobb fordulat a McLarennél következett be tavaly. Miközben a magánéleti gondokkal küszködő Lewis Hamilton egyre mélyebb gödörbe került, és rendszeresen kárt tett az autójában, a korábban lesajnált Jenson Button föléje kerekedett, végképp eloszlatva azt a nézetet, miszerint Wokingban csakis alárendelt szerepet játszhat. Jelenleg rendeződni látszik a helyzet, Hamilton és Button kiegyensúlyozott párost alkothat, aminek ugyanakkor lehet egy hátulütője: nagyobb eséllyel rabolhatnak el értékes pontokat egymástól, mint a Red Bull és a Ferrari pilótái.

Pro és kontra

+ Hamilton összeszedte magát, kiegyensúlyozott versenyzőpáros, hatékony évközi fejlesztések, erős motor és KERS

- több mérnök távozott a csapattól, Button és Hamilton pontoktól foszthatja meg egymást


Ferrari

Versenyzők: 5 - Fernando Alonso (30, spanyol), 6 - Felipe Massa (30, brazil)
Autó: F2012, Motor: Ferrari 056

Forrás: Ferrari

A régóta fantáziátlansággal vádolt csapat innovatív újításokat ígért 2012-re. Az új autót elöl és hátul egyaránt vonórudas felfüggesztéssel látták el, amire több mint tíz éve egyetlen csapat sem vállalkozott, továbbá a kipufogó kialakításával is igyekeztek kreatívak lenni. A bátor koncepciónak azonban egyelőre több a hátránya, mint az előnye, a Ferrari ugyanis bevallottan szenvedett a felkészülés során: közvetlen vetélytársaikhoz, a Red Bullhoz, a McLarenhez és a Mercedeshez képest sokáig babráltak az autó alapjaival, roppant későn kezdtek el hosszú etapokat teljesíteni vele, nehezen térképezték fel a viselkedését. Úgy tűnik, aerodinamikailag továbbra sincsenek a csúcson, legalábbis erre utal az áramlásjelző festék és az autó tetejére helyezett oszlopos mérőeszköz rendszeres használata. Mindazonáltal annyiból kedvezőbb helyzetben van a Ferrari, hogy míg az elmúlt években nyílt optimizmussal várták az első összecsapást, és ott kaptak jókora gyomrost, most korán belátták a hiányosságaikat, és a hangzatos célok kitűzése helyett a bajok megoldására fordították erejüket.

Sok szempontból létfontosságú esztendő következik a 2007 óta versenyzői és 2008 óta konstruktőri vb-címre ácsingózó maranellóiak számára. A tartós eredménytelenség következtében egyre nagyobb nyomás hárul rájuk, köztük a mérnöki stáb főnökére, Pat Fryra. A brit szakembernek ez lesz az első teljes szezonja a Ferrarinál, kiderül, tud-e fordítani a csapat szerencséjén. A versenyzők közül Felipe Massa alatt inog a pilótaülés, több alkalommal is közölték vele, hogy egy újabb gyenge szezon esetén megválnak tőle. Fernando Alonsót nem fenyegeti ilyen veszély, ő 2016-ig meghosszabbította szerződését Maranellóban. Alonso általában kihozza a maximumot az autójából, néha többet is, mint amit a teljesítménye alapján várni lehet, ezért a Ferrarin sor, hogy megfelelő technikát adjon alá. Az F2012-es modell a beszámolók szerint elsősorban a kanyarok kijáratánál instabil. Régi nyavalyájuk, a gumik nehéz felmelegítésének kiküszöböléséről kedvező hírek szállingóztak, de csak élesben derül fény rá, hogy valóban előreléptek-e.

Pro és kontra

+ Alonso jól használja ki a kínálkozó lehetőségeket, lágyabb gumik a kínálatban, csökkent a stratégiai hibák száma

- túl sokáig foglalkoztak az alapvető vizsgálatokkal, kevés versenyszimulációt hajtottak végre a teszteken, máris komoly problémáik adódtak az autóval


Mercedes

Versenyzők: 7 - Michael Schumacher (43, német), 8 - Nico Rosberg (26, német)
Autó: W03, Motor: Mercedes FO108Z

Forrás: Mercedes

Harmadik idényében feljebb akar kapaszkodni eddigi negyedik helyénél a Mercedes, és ennek érdekében ütős mérnöki gárdát verbuvált össze: a közelmúltban csatlakozott Bob Bell, Aldo Costa és Geoff Willis, valamint suttognak Chris Dyer érkezéséről is. Izgalmas lesz figyelni, hogy a korábban sikeres szakemberek mire mennek együtt ebben a dreamteamben - Ross Brawn kijelentette, mindegyikük szabad kezet kap a tehetsége kibontakoztatásához. A jelek szerint valóban megvalósítottak néhány innovációt a Mercedesnél, a legérdekesebb újításuk az úgynevezett W-csatorna lehet, amely az autó orrában található, és a kanyarokban aszimmetrikusan, csak a terhelt oldalon növeli a leszorítóerőt. Ezt az eszközt már tavaly is tesztelték egy szabadedzésen. Bár előzetes koncepciójuknak megfelelően csak a második tesztre készítették el a W03-at, az autó végig roppant megbízhatóan üzemelt. Fő problémájának a durva gumikoptatás tűnik.

A volán mögött Nico Rosberg és Michael Schumacher foglal helyet, kapcsolatuk alapvetően harmonikus, hatékonyan ösztönzik egymást. Már bizonyították, hogy nem szeppennek meg, ha lehetőség adódik a jó eredményre. A jövőjük szempontjából fontos idény következik, ugyanis az újabb középszerű eredmények Schumachert visszavonulásra, Rosberget csapatváltásra késztethetik.

Pro és kontra

+ megbízható autó, erős motor és KERS, jó pilótapáros

- jelentős gumikopás, az elvárt előrelépés lélektani terhe


Lotus

Versenyzők: 9 - Kimi Räikkönen (32, finn), 10 - Romain Grosjean (25, francia)
Autó: E20,Motor: Renault RS27

Forrás: Lotus

Minden követ megmozgattak, hogy a formájukhoz mérten sokat szerepeljenek a tudósításokban. Szükségük is volt rá, hiszen a csapat hosszas jogi hercehurca után Renault-ról Lotusra változtatta a nevét - ezt még szokni kell, pláne, hogy eddig a Caterham névre váltó kiscsapatot hívták ugyanígy. Az istálló ütős húzással indított, visszacsábították a versenyzéssel járó közszereplésbe 2009 végén belefásult hajdani világbajnokot, Kimi Räikkönent, mellé pedig a francia Romain Grosjeant igazolták le. A párosnak elsősorban az alkalmazkodás jelenthet problémát, mivel egyikük sem indult a Forma-1-ben 2009 óta, és időbe fog telni, mire élesben is megszokják a DRS, illetve a Pirelli gumik trükkjeit.

Akarata ellenére a Lotushoz köthető az év első drámai hasra esése: az első barcelonai edzéshéten kiderült, hogy elrontották az első felfüggesztés egyik rögzítését a vázon, ezért a teljes tesztidőszak harmada, négy nap kiesett számukra a felkészülésből. Egy ilyen malőr minden csapatot visszavetne bizonyos mértékben, de hogy a Lotust mennyire akadályozta, az majd csak később derül ki. Alapvetően biztató formát mutatott az autójuk, bár annyira feltehetően nem jó, mint a tesztek eredményei sugallják: a napi 1. helyek alighanem (kevés benzinnel futott) PR-köröknek köszönhetők. A kellő leleményesség mindenesetre nem hiányzik az enstone-i mérnökökből - idén például egy speciális, reaktív futóművet akartak használni, ám az FIA közbelépett, és némi tanácstalankodás után betiltotta az eszközt -, a gyakorlatban viszont mostanában meglehetősen sokszor mondtak csődöt a fejlesztéseik. Ezen mindenképpen változtatniuk kell.

Pro és kontra

+ kiszámíthatóan viselkedő autó, egyedi műszaki ötletek

- négy kihagyott tesztnap, Räikkönennek és Grosjeannak időre lesz szüksége az alkalmazkodáshoz, kérdéses fejlesztési kapacitás a szezon közben


Force India

Versenyzők: 11 - Paul di Resta (25, brit), 12 - Nico Hülkenberg (24, német)
Autó: VJM-04,Motor: Mercedes FO108Y

Forrás: Force India

Talán nekik jött a legrosszabbkor a 2011-es idény vége, annyira lendületben voltak. Az istálló csak 6. lett a konstruktőrök között, de az erősorrendben az előző év végére határozottan a Renault/Lotus elé ugrott, sőt már a Mercedest is ostromolta. Új autójukkal megpróbálják tartósítani ezt a formájukat. A VJM-04-et első blikkre az egyik legjobban összerakott autónak ítélték a szakértők, a teszteken viszont nem mutatott semmi különlegeset, igaz, nem is ez volt a cél. A megbízhatóság terén, a megtett kilométerek számában, illetve az időeredményekben a középmezőnyt képviselte a Force India, amely Paul di Resta mellett idén Nico Hülkenberget alkalmazza.

A második szezonjára készülő Di Resta mindenkire kifejezetten jó benyomást tett az első évében, ilyen fejlődési ütem mellett szép jövő várhat rá. Az Adrian Sutilt váltó Hülkenberg eddig szintén egy évadot húzott le a Forma-1-ben, de azt még két évvel ezelőtt, így hiába vezetett sok szabadedzésen tavaly is, a versenyek ritmusát újra fel kell vennie. Elmondása szerint elsősorban a lágyabb gumik használatára kell ráéreznie. A Force India háza tájáról ugyanakkor nyugtalanító pletykák érkeznek: Vijay Mallya tulajdonos állítólag súlyos pénzügyi nehézségekkel küzd, a légitársaságát, a Kingfishert csőd fenyegeti. Ezt alátámaszthatja, hogy tavaly bevont egy új befektetőt - a Sahara Groupot - a csapatába.

Pro és kontra

+ látható fejlődés az elmúlt években, jó versenystratégiák

- viszonylag tapasztalatlan versenyzők, pénzügyi gondok


Sauber

Versenyzők: 14 - Kamui Kobajasi (25, japán), 15 - Sergio Pérez (22, mexikói)
Autó: C31, Motor: Ferrari 056

Forrás: Sauber

A svájci csapat szakított eddigi tervezési filozófiájával, úgy döntöttek, nem erőltetik tovább a gumikímélő konstrukciót, hogy az időmérőkön jobban szerepeljenek. Ennek következtében természetesen azt tapasztalták, hogy az autó könnyebben felmelegíti az abroncsokat, cserébe viszont durvábban koptatja őket. A változással lehetősége nyílik Kamui Kobajasinak és Sergio Péreznek az agresszívabb vezetésre, mivel 2011-ben sokszor kímélniük kellett a Pirelliket a csapat alternatív bokszstratégiája miatt. Muszáj is lesz mutatniuk valamit, mert a Sauber a közvetlen riválisaihoz képest kevesebb pénzből gazdálkodhat, ami meglátszik például a szezon közbeni fejlesztéseik hatékonyságán is. Ebből a szempontból komoly érvágás, hogy a tehetséges mérnök, James Key feladta technikai igazgatói állását, és inkább a Lotus sportautórészlegéhez szerződött. Feltehetően a vezéregyéniség szerepébe már belekóstoló Kobajasinak kell még többet vállalnia, ha a Sauber fel akar mutatni valamit.

Pro és kontra

+ a rutinjukhoz képest kiegyensúlyozott versenyzők, nincs nagy eredménykényszer, gumimelegítési problémák orvoslása, Pérez végleg kiheverte agyrázkódását

- Key távozása, kevésbé hatékony fejlesztések, a pilóták gyakran rosszul állnak meg a bokszkiállásnál


Toro Rosso

Versenyzők: 16 - Daniel Ricciardo (22, ausztrál), 17 - Jean-Eric Vergne (21, francia)
Autó: STR7,Motor: Ferrari 056

Forrás: Red Bull

Nagytakarítást végeztek a Toro Rossónál a télen, Jaime Alguersuarinak és Sébastien Bueminek az sem volt elég az állása megtartásához, hogy a csapat történetének második legerősebb idényét zárták. A vesztük a Red Bull utánpótlás-nevelő politikája lett. A két fiatalban nem látott kellő potenciált a cég menedzsmentje, ezért két még ifjabb versenyzőre váltották le őket, Daniel Ricciardóra és Jean-Eric Vergne-re. Előbbi tavaly már teljesített egy fél idényt a Forma-1-ben, utóbbi viszont teljesen zöldfülű, csupán három szabadedzésen vezetett eddig. Tapasztalatlanságuk gyengébb tempóban, balesetekben, illetve a fejlesztések lassulásában ölthet testet, hiába számít a Toro Rosso már előre a nehézségekre.

A csapat mindezt kompenzálni tudja ezt azzal, hogy egyre inkább felveszik a Red Bull közvetlen támogatása nélküli munka fonalát, és önállóan is elboldogulnak a fegyverkezési versenyben, a faenzai gyár alkalmazottainak létszámát pedig - a mezőnyben ritka módon - növelik. A teszteken átlagosan ment az autójuk, de viszonylag sok időt kellett arra szánniuk, hogy a pilótáik elsajátítsák az olyan alapvető műveleteket, mint a bokszkiállás. Az STR7 elődjének egyik hiányossága az időmérőn nyújtott gyenge teljesítmény volt, amelyet orvosolniuk kell, mert 2012-ben kisebb esély lesz rá, hogy a friss gumik tartalékolásával a futamon nagyot lehessen előre ugrani a mezőny végéről.

Pro és kontra

+ javuló munka a Red Bull támogatásának hiányában, Ricciardo és Vergne rohamos fejlődésre számíthat

- rutintalan versenyzőpáros, az autó újításairól kapott visszajelzések nem lesznek teljesen hitelesek


Williams

Versenyzők: 18 - Pastor Maldonado (26, venezuelai), 19 - Bruno Senna (28, brazil)
Autó: FW34,Motor: Renault RS27

Forrás: Williams

Innen már csak felfelé vezet az út, gondolhatják a történelmi mélypontra került Williamsnél. Az egykor szebb napokat megélt csapat egyre mélyebbre süllyed, a tőzsdén veszteséget termel, a pályán a mezőny hátsó régiójába csúszik, és a helyzet máris odáig fajult, hogy fizetős versenyzőket kell alkalmazniuk, pedig hajdanán tolongtak az ülésükért a legnagyobb sztárok. Nem mintha Bruno Senna és Pastor Maldonado kutyaütő lenne, de kevés tapasztalatuk van a Forma-1-ben, és eddigi eredménylistájuk sem lenyűgöző. Néhányan attól tartanak, hogy a Williams a már megszűnt klasszikus brit csapatok, a BRM, a Lotus és a Tyrrell sorsára juthat, ha nem szedik össze magukat sürgősen. A változás mindenesetre kívülről is érzékelhetően megindult: Frank Williams csökkenti a szerepvállalását a csapat tevékenységében, a veterán Patrick Head távozott az F1-es részlegtől, a technikai igazgató, Sam Michael pedig átigazolt a McLarenhez, így az érkező Mike Coughlanre, Mark Gillanre és Jason Somerville-re hárul a feladat, hogy kirángassa a gödörből a Williamst. Tiszta lappal indulnak, talán ez lendíti majd előre őket. Az új autójuk nem brillírozott a teszteken, viszont pozitívum, hogy cserébe kiemelkedően megbízható volt.

Pro és kontra

+ jelentős szponzori háttér, váltás a Renault-motorokra, Senna bizonyítási vágya

- átalakuló menedzsment, egy újabb sikertelen idény a szakadék szélére sodorhatja őket


Caterham

Versenyzők: 20 - Heikki Kovalainen (30, finn), 21 - Vitalij Petrov (27, orosz)
Autó: CT01,Motor: Renault RS27

Forrás: Caterham F1

A három 2010-es újonc alakulat közül egyértelműen a Lotusból lett Caterham bizonyította be leginkább, hogy helye van a mezőnyben. Fokozatosan elszakadtak a Virgin/Marussiától és a HRT-től, így légüres térbe kerültek, majd 2011 végén elkezdték szorongatni a középmezőny leszakadó tagjait is. Tervük szerint idén rendszeresen meccsben lesznek velük. Ezt a reményüket táplálhatja, hogy a CT01-es többnyire stabilan futott a tréningeken, gond nélkül el tudták végezni vele az előírt feladatokat. Nem elképzelhetetlen, hogy a Caterham állandó résztvevője lesz a Q2-nek, főleg úgy, hogy története során először használni fogja a KERS-t. Ami a versenyzőiket illeti, Heikki Kovalainent megtartották, Jarno Trullit viszont az utolsó teszt előtt váratlanul lecserélték Vitalij Petrovra. Tony Fernandes csapatfőnök hamar pozitív véleményt alkotott az oroszról, akitől azt várják, hogy a kiégett Trullinál keményebb konkurenciát jelentsen Kovalainennek.

Pro és kontra

+ folyamatos fejlődés, KERS használata

- Petrov késői leigazolása, nagyobb tét mellett még nem bizonyítottak


HRT

Versenyzők: 22 - Narain Karthikeyan (35, indiai), 23 - Pedro de la Rosa (41, spanyol)
Autó: F112,Motor: Cosworth CA2011

Forrás: HRT

A spanyol kiscsapat jelentős átszervezést hajtott végre a tél folyamán. Hazai környezetbe, Madridba tették át a székhelyüket, és az istálló felállását is átformálták: mint előre bejelentették, Colin Kollest a hajdani pilóta, Luis Pérez-Sala váltja a csapatfőnöki székben, emellett elküldték Jacky Eeckelaert főtervezőt is. Korábbi technikai igazgatójuk, Geoff Willis átszerződése a Mercedeshez csak súlyosbítja a menedzsment problémáit. A HRT bevallotta, hogy a sok új szakember miatt időbe telik, amíg mindenki belerázódik majd az F1-es munkába. A pilótapárosuk is megújult, Narain Karthikeyan a tavalyi fél szezon után ismét lehetőséget kap a Hispaniánál, csakúgy, mint a veterán Pedro de la Rosa. Mindketten idősek, az indiai 35, a spanyol 42 éves, utóbbinak a McLarennél szerzett tapasztalatai érhetnek sokat.

Pro és kontra

+ koncepció kialakítása, elmozdulási lehetőség a mezőny legvégéről

- nem tesztelték az új autót, cserék a csapat vezető pozícióiban, gyenge motor


Marussia

Versenyzők: 24 - Timo Glock (29, német), 25 - Charles Pic (22, francia)
Autó: MR-01, Motor: Cosworth CA2011

Forrás: Marussia

Zsákutcának bizonyult a csapat által erőltetett CFD-technológia alapú tervezés, ezért visszaváltottak a hagyományos módszerekre. A Virgin nevet elhagyó, és helyette az orosz manufaktúra nevét felvevő gárda toporgással töltötte az elmúlt időszakot, gyakorlatilag visszafelé fejlődtek, le a HRT szintjére. Sok jóval nem kecsegtet, hogy egyetlen tesztnapon sem próbálhatták ki az új autójukat, azaz ismét a melbourne-i edzéseken kísérletezhetnek vele először. Emiatt a kívülállók semmit sem tudhatnak az autótól, amelyben, bár a helyét kialakították, egyelőre nem lesz KERS. A Cosworth motor valószínűleg még az eddiginél nagyobb hátrányt fog jelenteni, mint a korábbi években, mert kettőre csökkent a brit gyártó partnereinek a száma, mégpedig éppen a két, egyetlen kilométert sem tesztelő istállóra. A Marussia egyetlen reménye a kapcsolat a McLarennel, annak keretében használhatják a patinás csapat technikai infrastruktúrájának bizonyos részét. A két pilóta: Timo Glock és a mezőny egyetlen igazi újonca, Charles Pic.

Pro és kontra

+ együttműködés a McLarennel

- nem tesztelték az új autót, gyenge motor