Vágólapra másolva!
A sportfelügyelők utólag nem szabtak ki rá büntetést, amiért kilökte a versenyből Fernando Alonsót.

A sportfelügyelők úgy ítélték, Jenson Button nem érdemel büntetést, amiért a futam 37. körében, egy előzési kísérlet során kilökte Fernando Alonso Ferrariját, így immár hivatalosan is ő a Kanadai Nagydíj győztese.

A felügyelők - Garry Connelly, Tim Mayer és Roger Peart -, valamint versenyzői tanácsadójuk, Emerson Fittipaldi szokás szerint a rendelkezésükre álló videofelvételek és adatok tanulmányozása után jutottak arra a következtetésre, hogy Button nem hibáztatható az ütközésért.

"Szerintem Jenson haladt a belső íven, de Fernando bevágott elé. Lehet, hogy én kicsit elfogult vagyok, mindenesetre azt hiszem, a felügyelők is ugyanezen a véleményen lesznek. Meglátjuk" - nyilatkozta a McLaren főnöke, Martin Whitmarsh a BBC-nek még közvetlenül a leintés után.

Button pedig a futamot követő sajtótájékoztatón azt mondta: "Egyáltalán nem aggódom, mert nem érzem úgy, hogy bármiben is hibás lennék. Persze sohasem lehet tudni, mi lesz az ítélet."

A sportfelügyelők hivatalosan azzal indokolták a döntésüket, hogy "az 5-ös rajtszámú autó (Alonsóé) a bokszkiállása utáni első körében járt. Úgy tűnt, a 4-es rajtszámú autó (Buttoné) már a kanyar bejárata előtt egyértelműen elfoglalta a belső ívet, és ki kellett mennie a rázókőre is, hogy kívülről megpróbálja elkerülni a találkozást az 5-ös rajtszámú autóval."

Buttont ugyanakkor még a nagydíj közben áthajtásos büntetéssel sújtották, amiért a Safety Car mögött haladva nem tartotta be a sebességkorlátozást, azért viszont nem ítélték el, hogy a falnak szorította csapattársát, Lewis Hamiltont. "Nem láttam, hogy ott van, bocsánatot kértem tőle" - mondta Button később.