Kiderült: több tízezer francia katona vonulhat be Ukrajnába

Ukrajna, Ukrán, Orosz, Oroszország, háború, konfliktus, 2024.03.21., UkránOroszháború,
Fotó: Anadolu via AFP
Vágólapra másolva!
Macron francia elnök még február végén mondta azt, hogy nyugati csapatokat küldhetnek Ukrajnába, és ezt azóta többször megerősítette, sőt az ezt ellenzőket gyávasággal vádolta, majd atomfegyverekről is beszélt. Most Macron pár rendkívül nevetséges és erősen retusált fotóval azt mutatta meg, hogy készen áll a harcra az oroszokkal. Európa azonban ezzel egy világháborúba sodródna bele, amelyért egyedül Emmanuel Macron elnök lenne a felelős. Most már 20 ezer katona indulásáról van szó.
Vágólapra másolva!

A francia elnök fotósa nem akármilyen képet tett közzé az Instagramon Emmanuel Macronról. A párizsi vezető harcias fényképe azután került ki a közösségi oldalra, hogy egyre erőszakosabb hangot ütött meg Macron az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban, s azt sem zárta ki, hogy csapatokat küldjenek Ukrajnába - írta a Magyar Nemzet.

A BBC brit hírügynökség beszámolója szerint egyesek azért inkább tréfálkoztak a Soazing de la Moissonnière által közzétett képen, mondván, hogy azokon Macron úgy mutatja be magát, mint egy lelkes bokszoló, aki arra készül, hogy megküzdjön Oroszországgal és annak elnökével Vlagyimir Putyinnal.

Gaspard Gantzer, egy ismert PR-szakértő a fotókról szólva a Nice-Matin című lapnak elmondta, hogy az elnök azt szerette volna, ha az emberek azt látják, hogy „ő is olyan francia, mint bárki más..., s hogy remek fizikai állapotban van..., hogy harcolni akar".

A fotók azonban nem arattak osztatlan sikert Franciaországban. Sandrine Rousseau, a Zöldek ellenzéki képviselője újra közzétette a fotót az X-en, s azt írta hozzá: 

Micsoda nyomorúság a politikában. Micsoda vereség a progresszivizmus számára. És micsoda szegénység a politikai kommunikációban...

Macron francia elnök még február végén mondta azt, hogy nyugati csapatokat küldhetnek Ukrajnába. A francia elnök ezt többször megerősítette, sőt az ezt ellenzőket gyávasággal vádolta, majd atomfegyverekről is beszélt. Nemrég egy ukrán televíziócsatornának ismét leszögezte: Oroszország nem nyerhet. „Előrelépésre van szükségünk, és ez az előrelépés azt jelenti, hogy többet kell tennünk.” „Olyan ellenféllel nézünk szembe, aki nem mondja meg, hol fog megállni. Mi miért mondanánk el minden reggel, hol fogunk megállni?” – fogalmazott a francia elnök.

Oroszország senkinek nem tanácsolja, hogy tesztelje felkészültségét a megfelelő és kemény válaszlépésekre – jelentette ki Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes, kommentálva Emmanuel Macron francia elnök háborús kijelentéseit

Európa azonban ezzel egy világháborúba sodródna bele, amelyért egyedül Emmanuel Macron elnök lenne a felelős.

20000 francia katona

Az orosz Külső Hírszerző Szolgálat igazgatója kedden közölte: tudnak róla, hogy 2000 francia katona készülhet Ukrajnába. Az oroszok állítását nem cáfolva, egy nappal később a francia szárazföldi erők vezérkari főnöke a Le Monde-nak azt nyilatkozta: A francia fegyveres erők készen állnak a legnehezebb konfliktusokra és kevesebb mint 30 nap alatt húszezer katonát tudnak bevetni.

Moszkva figyeli a fejleményeket

- közölte a Kreml szóvivője Dmitrij Peszkov, hangsúlyozva: Emmanuel Macron nyilatkozatai félreérthetetlenek, azok egy irányba mutatnak. Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese pedig kijelentette: a francia kontingens megsemmisítése az elsődleges feladata lesz az orosz csapatoknak.

Ukrajna háborúban tartását erőltetik Brüsszelben 

Európa vezetői, különösen a zöldek és a baloldal háborús lázban égnek– jelentette ki a Magyar–Német Intézet igazgatója. Bauer Bence kiemelte: a Nyugat egyre gyorsabban sodródik a háború felé. „Az ukrán államot nem lehetne fenntartani európai finanszírozás nélkül, már most Ukrajna nem tudna küzdeni, ha nem érkezne minél több hadi eszköz, és már csak idő kérdése, és egyre jobban az európai országok úgy vélem, hogy belecsúsznak ebbe a konfliktusba, ez nagyon veszélyes” – fogalmazott.

Ukrajna háborúban tartását erőltetik Brüsszelben – vélte a Századvég tanácsadója. Ifjabb Lomnici Zoltán szerint Brüsszel emellett a tagállamok jogainak csorbításán is dolgozik, ugyanis elvenné a vétójogot. „Ez még egy nyitott kérdés, de a többségi szavazás elvére akarnak áttérni. Ez az elkövetkező hónapok egyik meghatározó vitapontja lesz, ez bizonyos. És nyilván olyan új tagállamokat fognak csak felvenni, akik támogatják Brüsszelnek ezt a tervét” – mondta. Elemzők arra figyelmeztetnek: az Európai Unió könnyen magára maradhat Ukrajna támogatásában, ugyanis Washingtonban továbbra sincs megegyezés Kijev segélyezéséről.