Sokkoló cirkuszi baleset: mélybe zuhant egy artista

cirkusz,Blackpool,Tower,artista
Blackpool Tower Circus
Fotó: X
Vágólapra másolva!
Káosz tört ki szombaton az angliai Blackpool Tower Circus előadása közben, miután az egyik artista leesett a halálkerékről.
Vágólapra másolva!

Előadás közben a mélybe zuhant egy artista a Blackpool Towernél szombat este. Az akrobata a halálkerékről esett le, a közönségnek azonnal el kellett hagynia a helyszínt

 - számolt be róla a The Sun.

Egy szemtanú azt mondta, hatalmas fájdalmai lehettek a kaszkadőrnek. 

"Néhányszor megpróbált felkelni. Először azt hittem, hogy ez az előadás része, de rájöttem, hogy nem. Remélem jól van" - magyarázta Cheryl Hudson.

"Jól esett a srác, láttuk. Nem tűnik súlyosnak a sérülése, de ki tudja. Az biztos, hogy nagy fájdalmai voltak" - mondta valaki más.

Megerősíthetjük, hogy a Blackpool Tower Circus csapatának egyik tagját egy begyakorolt ​​manőver végrehajtása közben kisebb baleset érte.

Orvosi csapatunk gyorsan reagált, a mentők kiérkezéséig ellátták a kollégát, aki jól van, a csuklója sérült meg. Számunkra az artistáink biztonsága a legfontosabb, vendégeinknek ingyen jegyet adunk egy másik előadásra" - mondta a Merlin Entertainments szóvivője.

Nemrég Brazíliában történt hasonló baleset. A Richter Cirkusz egyik motoros akrobatája pedig leesett a halálgömb legmagasabb pontjáról.

A címlapi kép illusztráció!