A magyarok fehér rózsája előtt tisztelgett Novák Katalin - videók

NOVÁK Katalin
Novák Katalin köztárasági elnök beszédet mond az albán parlament plenáris ülésén Tiranában 2023. június 1-jén
Vágólapra másolva!
Apponyi Géraldine albán királyné szobrának megkoszorúzásával folytatódott Novák Katalin köztársasági elnök kétnapos albániai látogatása. A magyar államfő korábban több beszédében a Nyugat-Balkán stabilitásának megőrzését emelte ki, mert csak így lehet biztonságban az európai kontinens. 
Vágólapra másolva!

Novák Katalin magyar államfő péntek délelőtt megkoszorúzta Apponyi Géraldine albán királyné szobrát.

A köztársasági elnök korábban egy videót tett ki az Instagram-oldalára, amiben azt írta,

Magyarok fehér rózsája

Apponyi Géraldine 1915. augusztus 6-án született Budapesten, a Pécz-nemzetségbeli grófi Apponyi-családban. Édesapja huszárkapitány, királyi kamarás és országgyűlési képviselő, anyja amerikai dohányültetvényes famíliából származó milliomosnő volt. A Nyitra megyei Apponyban (ma Oponice, Szlovákia) található reneszánsz családi kastélyban nevelkedett, az itteni húszezer kötetes könyvtárban görög és latin klasszikusokat, irodalmi, teológiai, földrajzi és történelmi tárgyú munkákat őriztek, sokat eredeti kiadásban.

A grófnő a „napraforgó házak" kis lakóiból rokonait és barátait bevonva gyermekköztársaságot szervezett, ahol kertészkedtek, sportoltak és színielőadásokat rendeztek, háztartási ismereteket sajátítottak el. A köztársaság polgárai virág- vagy állatnevet kaptak, Géraldine a „Fehér Rózsa" lett, ezért illették később Albániában a „Magyarok fehér rózsája" kedveskedő névvel.

Géraldine édesanyja 1924-ben megözvegyült, ezután hozzáment egy francia tiszthez. Géraldine-t és Virginia húgát az ausztriai Pressbaum bentlakásos Sacré Coeur gimnáziumába íratták be, Géraldine az Egyesült Államokban és Párizsban is tanult. Anyagi helyzetük egyre nehezebbé vált, a kastélyt és a birtokot el kellett zálogosítaniuk, majd 1935-ben eladták.

GÉRALDINE AZ 1930-AS ÉVEKBEN A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM DOLGOZOTT, AZ INTÉZMÉNY NÉPSZERŰSÍTÉSE ÉRDEKÉBEN A KIOSZKBAN KÉPESLAPOKAT ÁRULT ÉS MŰVÉSZETI TANULMÁNYOKAT ÁLLÍTOTT ÖSSZE.

Apponyi Geraldine személye is összekötő kapocs a két ország közös történelmében Forrás: Origo

A MAGÁNAK ÉPPEN FELESÉGET KERESŐ I. ZOGU ALBÁN KIRÁLY MEGLÁTTA GÉRALDINE EGY BULVÁRLAPBÓL SZÁRMAZÓ FÉNYKÉPÉT ÉS 1937 SZILVESZTÉN MEGHÍVTA ŐT TIRANÁBA.

Hamar egymásba szerettek és Zogu megkérte a kezét. Az 1928-ban trónra került uralkodó ezzel hatalmi pozícióját is erősíteni akarta, mert országa anyagilag és politikailag egyre erősebben függött a fasizálódó Olaszországtól. Az esküvőt, amelyen a magyar arisztokrata családok közül is sok képviseltette magát, 1938. április 27-én tartották Tiranában, a városháza dísztermében.

I. ZOGU EGYIK TANÚJA MUSSOLINI KÜLÜGYMINISZTERE, GALEAZZO CIANO GRÓF VOLT, A FRIGYET DURICS HUSSZEIN HILMI BUDAI ÉS IMMÁR ALBÁN KIRÁLYI FŐMUFTI ÁLDOTTA MEG ISZLÁM RÍTUS SZERINT,


de a házasságra XI. Piusz pápa nem adta áldását. A lakodalmat katonai parádé és tűzijáték kísérte, a házaspár Hitlertől egy skarlátvörös Mercedes cabrió autót, Horthy Miklós kormányzótól két lipicai lovat kapott nászajándékul.

Gyorsan népszerű lett Albániában

Az új királyné hamar népszerű lett Albániában, ehhez hozzájárult, hogy árvaházat alapított, majd az albán függetlenség kikiáltásának tizedik évfordulóján, 1938. augusztus 29-én albán nyelvű rádióbeszédet mondott férje szülőhelyén, Burgajetben, amelynek várát a szerbek a 20. században kétszer is lerombolták.

HUSZONHÁROM ÉVIG TARTÓ HÁZASSÁGUK MINDEN SZEMTANÚ ÉS VISSZAEMLÉKEZŐ SZERINT MESSZE TÚLMUTATOTT AZ ÉRDEKKAPCSOLAT FOGALMÁN: IGAZI SZERELMI SZÁL KÖTÖTTE ÖSSZE ŐKET.

A trónon csak rövid időt tölthetett és az albán tündérmese gyorsan véget ért: 1939. április 8-án, három nappal fia, Leka herceg megszületése után Mussolini csapatai megszállták az országot, a királyi pár a csecsemő trónörökössel Görögországba, majd Törökországba menekült. A második világháború idején Párizsban, később Angliában, a buckinghamshire-i Frieth faluban éltek.

A királyi pár a tiranai esküvőn Forrás: Origo

Férje 1961. április 9-én bekövetkezett halála után Apponyi Géraldine Madridban telepedett le. Fia I. Leka néven Albánia királyává nyilvánította magát, de az országba nem térhetett vissza. 1982-ben a királyi család a Dél-afrikai Köztársaságba költözött, ahol Leka kereskedőházat alapított.

A KOMMUNISTA RENDSZEREK ÖSSZEOMLÁSA UTÁN, 1993-BAN A KIRÁLYNÉ ALBÁNIÁBA LÁTOGATOTT, ÁM EGY NAPOT SEM MARADHATOTT,

mivel kiutasították arra hivatkozva, hogy saját maga által kiállított királyi útlevele érvénytelen. Fiával, menyével és unokájával csak egy évtized múlva, 2002. június 15-én térhetett végleg haza Albániába.
Apponyi Géraldine ekkor már súlyos beteg volt, augusztustól egy francia kórházban ápolták tüdőproblémával.

Fia sokáig reménykedett az albán trón visszaszerzésében, ám a rendszerváltás után végül a köztársaság győzött a monarchiával szemben. I. Leka Zogu trónkövetelő 2011-ben hunyt el, unokája, II. Leka herceg 2007 óta az albán külügyminisztériumban dolgozik.

Novák Katalin: A Nyugat-Balkán békéje a kulcsa Európa békéjének

Novák Katalin köztárasági elnök beszédet mond az albán parlament plenáris ülésén Tiranában 2023. június 1-jén Forrás: MTI/Illyés Tibor

A stabilitás és a béke a legfontosabb a Nyugat-Balkánon, ebben a régióban is könnyen eszkalálódhat a helyzet, így pedig könnyen egy háborús helyzetben találhatjuk magunkat - minderről Novák Katalin magyar államfő beszélt Tiranában, miután megbeszélést folytatott Bajram Begaj albán köztársasági elnökkel még csütörtökön. A magyar köztársasági elnök kérdésre kifejtette, bízik benne, hogy az Európai Parlament a jogállamisági és a demokratikus úton marad, és Magyarország betöltheti a 2024-es uniós elnökséget. Az albán államfő jobbulást kívánt a Koszovóban megsebesült magyar katonáknak.

Rosszak Európa kilátásai, és ha nem adunk bölcs válaszokat a kihívásokra, akkor Európa a globális versenyben alulmarad, és mostani pozíciójából veszíteni fog - mondta Novák Katalin az albán parlament csütörtöki plenáris ülésén.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!