Egy Pókembernek öltözött harcművész vert eszméletlenre egy nőt egy plázában

Asda támadás
Vágólapra másolva!
Kiderült, hogy kik támadták meg jelmezbe öltözve egy londoni szupermarket dolgozóit. Az elkövetők egy harcművészeti klub tagjai voltak és élőben közvetítették az eseményeket a közösségi oldalukon – írja a DailyStar.
Vágólapra másolva!

2021 júliusában három jelmezbe öltözött férfi támadta meg egy londoni Asda nevű szupermarket dolgozóit. Az egyik férfi, aki Pókembernek volt öltözve, Josh McDonald volt, aki egy fekete öves harcművész és számos díjat megnyert.

A szupermarket biztonsági kamerájának felvételén az látszik, hogy McDonald egy női alkalmazott felé sétál, akit megrúg majd egy ütéssel a földre teperi.

A férfi nem egyedül támadott, vele volt két társa is, akik Ali-G-nek és Piroskának voltak öltözve, ők a személyzet tagjait rugdosták és fémrudakkal ütötték.

Az egyik áldozat az eszméletét is elveszítette a támadás során.

Az angliai bíróság négy hetes tárgyalást tervezett az ügyben, azonban a vádlottak már az első alkalommal elismerték a bűnösségüket testi sértésben és erőszakos rendzavarásban. Akár 5 év börtönbüntetésre is számíthatnak.